Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2024. augusztus 5-én, életének kilencvenedik évében elhunyt Käfer István, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott intézet- és tanszékvezető tanára, a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok neves kutatója.Tanár Úr Budapesten született 1935. június 3-án. A második világháború éveire eső gyermekkora egy részét Érsekújvárott töltötte, 1945 tavaszán szemtanúja volt a város híres-hírhedt bombázásának is. A háború utáni első hónapokban megélte a Csehszlovákiában kezdődő magyarellenes intézkedéseket, de iskolaköteles kisdiákként a szlovák nyelv alapjait is itt sajátította el. Családjával nemsokára hazaköltöztek Budapestre, ahol folytatta középiskolai tanulmányait, majd felvételizett a budapesti egyetem bölcsészkarára, magyar-latin szakra. A felvételi bizottság, tekintettel arra, hogy kiderült, a jelölt ismeri a csehszlovák himnuszt, választás elé állította: felvételt nyer magyar-szlovák szakra, vagy vállalja a többéves sorkatonai szolgálatot. A felvételiző szerencsére az első lehetőség mellett döntött.Az egyetemen ismerkedett meg feleségével, Gabriellával (később sokunknak Gabi néni), akivel két gyermekük született, Gabriella és György, majd nyolc unokával és sok dédunokával örvendeztette meg őket a Jóisten. Két egyke gyermekként erre mindig is nagyon...

Van egy jó hírünk! Szlovenszkóba át lehet menni csak úgy, a személyit sem kérik. Vinni persze kell. Szlovenszkó jó hely. Vannak ott magyarok és vannak ott szlovákok. Nem jól írom. Vannak ott szlovákok, ők adják az állam nevét. Mi azonban délről közelítünk, ha átmegyünk és előbb magyarokkal találkozunk. Nekünk ez a sorrend.

Az autópálya hálózatban térségünkben még ma is a sugaras-gyűrűs szerkezettípus dívik, Nyugat-Európában pedig a rácsos, vagy raszteres szerkezet. Ez lehetne a mi követendő mintánk is. A rácsos, raszteres hálózat kiválóan betölti szerepét. Az ezekkel összekötött országok egymás mellett fekszenek, egy kelet-nyugat irányú vonal mentén. Létezik egy másik természetes fejlesztési irány is, a V4-eké, mely nekünk nagyon fontos. Lengyelország alatt fekszik Csehország és Szlovákia, ettől délre Magyarország, ettől még délebbre Szlovénia és Horvátország. Itt az országok egy észak-déli irányra rendeződnek, csak hiányzik az ennek megfelelő autópálya hálózat.

Egy eladásra kínált hagyatékból került elő az a meghívó, melynek témája az 1937. január 13-án, szerda este megrendezett Magyar-Lengyel Bál a Hungária Szállóban. A meghívóból kiderül, hogy az eseményt a Magyar-Lengyel Diákszövetség rendezte, és József Királyi Herceg és Dr. József Ferenc Királyi Herceg legmagasabb védnöksége alatt valósultak meg.

A mellékutak érdekesebbek a főutaknál. Ez volt a kilencvenes években a nem sokkal korábban függetlenedett szlovén állam idegenforgalmi ügynökségének egyik szlogenje. A jelmondatban felfedezhető némi kesernyés büszkeség, ami abból fakad, hogy a mai Szlovénia területére mindig is a nagyobb központok, Bécs, Trieszt illetve Velence közti átmenő forgalom volt jellemző. Most is sokan vannak úgy Szlovéniával, hogy Olaszország felé menet éppen csak nyugtázzák magukban, hogy „ez olyan, mint Ausztria”, de az autópályáról már nem térnek le. De azért az utóbbi, legalább tíz évben ez már kezd megváltozni, Szlovénia gyakori úticél lett, a turistákat pedig újonnan a fenntarthatósággal, zöld tudatossággal és az úgynevezett butikturizmussal csábítják. Meglehetős sikerrel, hiszen az idegenforgalom a nemzetgazdaság több mint kilenc százalékát teszi ki, amelyhez a magyar turisták évről évre növekedő száma is jelentősen hozzájárul. A turizmus elterjedése előtt is járták magyarok a vidék útjait, még akkor is, ha úticéljuk jellemzően Velence, illetve Itália egyéb városai voltak.

Zsilinszky Mihály az alföldi szlovákok központjában, Békéscsabán született 1838-ban. Abban a korban élt, amikor a Felföldön kialakuló nemzeti mozgalomhoz képest „az Alföld periférikus helyzetbe került”, de nemcsak a magyar közélet személyisége lett, hanem tagja volt a Matica slovenskának is, a feloszlatott Matica gyűjteményéből megmentette Ján Hollý, Andrej Sládkovič, Pavol Jozef Šafárik kéziratát, levelezését. 1873-ban hozzájárult Andrej Sládkovič szlovák költő emlékművének felállításához. Számos történeti, vallástörténeti, szépirodalmi, művészettörténeti mű mellett monográfiákat, akadémiai emlékbeszédeket, politikai tanulmányokat is írt. Különösen érdekelte szűkebb hazája története: 1862-ben Szarvas város történetét (magyar és szlovák nyelven) dolgozta fel, Békés vármegye történeti emlékeit Haan Lajossal együtt készítette el.

A dualizmuskori nemzetiségi politikai a szlovénok magyar nyelvtudását és lojalitását a magyar államhoz elsődleges célként kezelte, ahogy így volt ez más magyarországi nemzetiségek tekintetében is. A magyarországi szlovénok kétharmada katolikus, egyharmada evangélikus vallású volt. A szószékről elhangzó szótól így nagy hatást vártak.  A magyar nyelvű prédikáció bevezetésével a felnőtt lakosság is folyamatosan érintkezhetett volna a magyar nyelvvel, így az elemi oktatásból kikerülő gyermekek még akár szüleiktől is tanulhattak volna magyarul. Persze a szlovén anyanyelviség így sem tűnt volna teljesen el. A magyar nyelvű prédikáció bevezetésének gondolata a 19. század nyolcvanas éveire a született meg, de több évtizedes próbálkozás után sem tudott elterjedni hiszen az egyház ezt autonómiája sértéseként értékelte, ráadásul magyarul értő szlovén hívőből sem volt sok.

2023. december 11-én Budapesten került sor arra a beszélgetésre, amely a 2014-ben kitört háború alatti ukrán irodalommal foglalkozik. Fedinec Csilla történész, Körner Gábor műfordító és Pálfalvi Lajos irodalomtörténész, Halász Iván moderálása mellett sokoldalúan járták körül ezt az izgalmas témát. Bár a résztvevők döntően a mostani fejleményekre koncentráltak, az ukrán irodalomról folytatott magyarországi beszélgetés még mindig nem nélkülözheti a tágabb ukrán kulturális-nyelvi és irodalomtörténeti kontextus bemutatását. A legelején emiatt tisztázni kellett az ukrán irodalmi nyelv és az ukrán nyelvű irodalom fejlődésének főbb mérföldköveit, illetve trendjeit.

Negyven éve jelent meg az emlékezetes esszé, a nagy hatású fölkiáltás Közép-Európáért. Hogy egyáltalán létezünk. Mert úgy látszott, kitörölt bennünket a jelenből és az emlékezetből Európa jaltai kettéosztása. Tizenöt évvel voltunk 1968 után. Amikor először találkoztam Milan Kundera írásaival. Nemzedékem számára történelmi esztendő volt ez. Nagy Gáspár így idézte föl később, mikor és hogyan lettünk mi közép-európaiak: “Eljegyeznek a történelemmel előre és hátra az időben… Én nem vonulok be, de elfoglal Közép-Európa.” Augusztus 21., a Varsói Szerződés csapatainak inváziója tette világossá számunkra, hogy a „rendszer” nem reformálható, és ha valaha is kiszabadulunk belőle, az csak együtt történhet szomszédainkkal, a térség többi népével.

Idén lett negyven éve, hogy Milan Kundera megjelentette „Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája” című esszéjét. Az Interencia ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva esszésorozatot indít, elsőként Agnieszka Janiec-Nyitrai írását közöljük.