Az utazástörténet kutatásának célja az utazás mint társadalmi tapasztalat bemutatása, amelynek elsődleges forrásai az útirajzok, és levelek amelyekben megjelennek az utazásokról szóló beszámolók. A személyes visszaemlékezések mellett a sajtóban is megjelentek ezek az útleírások, amelyeknek célja volt, hogy az olvasók megismerhessék és betekintést nyerhessenek az ismeretlen világokba.[1] A fürdők gyógyvizeinek jótékony hatásai elterjedtek a köztudatban már a 18. század során, azonban a fürdőkultúra virágkora a 19. században csúcsosodott. A 19. században felvirágzó fürdőkultúra egyik mozgatórugója volt az a megváltozott szemlélet, hogy az egészséget megőrizni kell, és a betegségeket pedig megelőzni. A fürdők egyfajta új szezonális társadalmi térként jelentek meg, ahol időszakosan a városokból kiszakadt polgárság élte társasági életét. A fürdők már a 18. századtól népszerű helyek, ahol egy új szokásrend alakult ki az ott tartózkodók számára. A fürdőkben kialakult szokások közé tartozott a fürdőlevelek vagy fürdői levelek írása, amelyek kezdetben magánszemélyek között forogtak, később új rövidprózai műfajként megjelent a korabeli újságok hasábjain is. Ezekben a könnyed hangvételű levelekben az író beszámolt a fürdőkben, gyógyfürdőkben töltött idejéről, a társasági élet eseményeiről....

A század közepére Prága teljesen átalakult. A 18. századi városra már csak a dicső múlt árnyéka vetült, de a 19. század első harmadától már egy új korszak kezdődött, Prága a modern cseh nemzeti mozgalom központja lett. A korszakhatárt talán a legjobban az 1835-ös utolsó cseh királykoronázás és az 1848-as szláv kongresszus és 1871, a meghiúsult cseh kiegyezési kísérlet jelzi. A politikai céljait egyre határozottabban argumentáló cseh politika Bécsben is egyre komolyabb befolyást szerzett, a dualizmus korszakában pedig Prága fejlesztésével egyszerre igyekezett kifejezni a cseh tartományok történeti hagyományait és szláv, cseh nemzeti jellegét. Az alapokból induló cseh nemzeti mozgalom a negyvenes évekre kiteljesedő sikeres kulturális szakasza után, amikor a kodifikált irodalmi nyelven megszülettek a nemzeti romantika szépirodalmának emblematikus művei, kiépült a cseh tudományosság, az egyletek szervezete, megalapították a nemzeti művelődés intézményeit, 1848-ban fogalmazta meg markánsan politikai programját. Bár az az abszolutizmussal szemben is felléptek, a prágai Szent Vencel Fürdőben (Svatováclavské lázně) megalakított Nemzeti Bizottság forradalmi jelszavakat hangoztató petíciót is megfogalmazott, mégis a frankfurti Vorparlament adott lendületet a német és a cseh...

Az emlékezethelyek Pierre Nora értelmezésében azok a kultúrtörténetileg fontos helyek és tárgyak, melyek az emlékezet és identitás meghatározó szimbólumai. A lieux de mémoire a történelmi múlt és a jelen összekötését segíti kollektív emlékezet számára. Az emlékezethelyek sokféle formában megjelenhetnek, lehetnek tárgyak, terek, vagy épületek, de lehetnek szellemi termékek is, mint például a himnuszok, énekek vagy versek, a közös bennük, hogy egy közös történelmi identitás részei egy adott közösség számára. Az emlékezethely kutatás hozzájárul ahhoz, hogy a közös múlt megismerése, és megőrzése tudatossá váljék egy közösség számára. A magyarországi fürdőkultúra emlékezet helyei a máig megmaradt és jelenleg is üzemelő fürdők, főleg a budapesti termálfürdők. Dolgozatomban a Rácfürdő történetét mutatom be, amelyen keresztül láthatóvá válik a főváros fürdőpolitikájának átalakulása, valamint a fürdőkultúra fejlődése. A Rácfürdőt sok féle néven találjuk meg a forrásokban, a rác nevet a környéken élő szerb lakosság miatt kapta, majd a 30-as években Szent Imre fürdőre keresztelték át akkori tulajdonosai. A hévíz forrásról már a török korból is maradtak fenn emlékek, és a fürdőt már ekkor építettek a forrás...

A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

Közép-Európa történelme, gazdasági és társadalmi fejlődése közismerten sok hasonlóságot mutat. Ez alól az alkotmányjog sem kivétel. A modern konstitucionalizmus szempontjából a térségnek nem kell szégyenkeznie. A modern hatalommegosztási elméletek egyik legfontosabb atyja, Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója már a törvények szelleméről írt művében (1748) is pozitívan nyilatkozott Magyarország jogi és politikai fejlődéséról.A francia felvilágosodás további jeles képviselője Jean-Jacques Rousseau egész könyvet írt Lengyelország kormányzásáról. Ennél jóval jelentősebb, hogy az öreg kontinens első, a felvilágosodás által ihletett alkotmánya 1791. május 3-án a lengyel-litván államban született. Igaz, európai és globális hatása kisebb volt, mint a szeptemberben elfogadott francia alkotmányé. (Történelmi érdekesség, hogy a Varsói Nagyhercegség 1807. évi alkotmányát maga Napóleon Bonaparte fogalmazta meg, mégpedig francia nyelven.) Az 1848/49-es magyarországi események pedig a legnagyobbak közé tartoztak a korabeli Európában.

A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

Közismert tény: a juhtúrós sztrapacska a szlovákok nemzeti étele és nemzeti szimbóluma. A brindzát, vagyis juhtúrót és annak készítésének hagyományát az Erdélyből érkező vlach pásztorok hozták el Szlovákia mai területére a 14-17. századi vlach kolonizáció során. Az étel alapját képező galuska burgonyából, lisztből és vízből készül, juhtúróval és sültszalonnával tálalják. Szlovákiában barangolva az útmenti kolibákban és más népies hangulatot idéző vendéglátó egységekben, de magas gasztronómiával csalogató éttermekben is gyakran megtalálható az étlapon.

Schápy József felsőlendvai káplánként 1882-ben, a Vasmegyei Lapokban közölte három részes útirajzát, a Felső-Lendva és vidéke című írását. A káplán az olvasót invitálja magával a hegyre, a Cukor-süvegre, aminek tetején Felsőlendva fekszik.

Lengyelország nem csak a középkori, keresztény nyugati államokhoz csatlakozásban mutat hasonlóságot Magyarországgal, hanem bizonyos szempontokból a későbbi keleti blokkba betagozódásban is. Lengyelország is a szovjet “honvédő háború” nyomán megindult ellentámadás és a harmadik birodalom elpusztítását célzó hadmozdulatok következtében szabadult meg a náci megszállástól és került 1939 után immár teljesen szovjet megszállás alá. A keleti blokkban eltöltött évtizedek alatt a két ország gazdasági és társadalmi viszonyainak az alakulása egyaránt mutat hasonlóságokat és jelentős különbségeket is, azonban az tény, hogy amikor az egyik országban a társadalmi elégedetlenség akár politikai, akár fegyveres ellenállásba torkollott, az a másik országban minden alkalommal szinte mindig szimpátiát keltett.

Augusztus 23-án, a Charta XXI. Megbékélés Mozgalom alelnökének, Kotolácsi Mikóczy Ilonának a vezetésével magyar zarándokcsoport érkezett Nagyszombatba, ahol részt vett a Keresztelő Szent János székesegyházban Orosch János nagyszombati érsek által az 1652-es  vezekényi csatában elhunyt hősökért és a békéért felajánlott magyar-szlovák nyelvű szentmisén. A szentmisén megjelent szlovák hívek közt jelen volt Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnök is.