Örömmel olvastam főtisztelendő PhD Beran Ferenc erkölcsteológus, szociálteológia professzora értékes írását Mindszenty József és Stefan Wyszyński bíborosok küzdelmeinek közös vonásairól. Tekintettel arra, hogy Wyszyński bíboros vonalvezetése, elmondható, teljes sikerrel zárult, hiszen megőrizte, átvitte, sőt gyarapította népének ősi hitét a „Vörös tengeren”, és ez nem mondható el Mindszenty bíboros esetében: a magyarság életében a kommunizmus nem az egyház, nem a hitélet gyarapodását jelentette, mint Lengyelországban, hanem annak megfogyását, szükséges az is, hogy az eltérő vonásokra is egy pillantást vessünk.
Stefan Wyszyński – akinek védőszentje Szent István király, lévén, hogyha Szczepan lenne a keresztneve, akkor az első vértanú lenne védőszentje –, 1931–1939 között az egyházjog, a szociológia és a katolikus egyház szociális tanításának professzora volt a włocławeki szemináriumban. Ez fontos körülmény ahhoz, hogy megértsük politikai tájékozódását, a teológiai szaktárgyak közül ez a tárgy az, amely a legközelebb esik a politikai irányvételhez. – Mindszenty József a szombathelyi egyházmegyei szemináriumot végezte el, s amikor püspöke Bécsbe küldte volna egyetemi tanulmányokra, akkor visszautasította ezt az ajánlatot.
Wyszyński 1948 novemberében, Hlond bíboros prímás halálát követően, már mint lublini megyéspüspök, Hlond javaslatára kapta meg a gnieznói és varsói érseki kinevezést egyszerre és ilymódon lett az ő személyében egyesítve a prímási szék, ekkor már lehetett tudni, hogy az amerikaiak nem támadják meg a Szovjetuniót és hogy mit jelent a hidegháború. Mindszenty viszont, mit ismeretes, 1945 augusztusában kapta meg kinevezését, október elején iktatták be, és várta az amerikaiak érkezését. Ez a várakozás meghatározta az ő politikai tájékozódását, kommunista- és szovjetellenességét.
Wyszyński, a lengyel püspöki kar nevében 1950 áprilisában kötötte meg az egyezményt a kommunista államhatalommal, a magyar püspökök hónapokkal később, 1950. augusztus 30-án. A lengyel püspökök olyat tettek, amelyet normális esetben az Apostoli Szentszék tehet meg: a kánonjog értelmében, ősi szokás szerint, a Katolikus Egyház az egyes uralkodókkal, államokkal pápai, illetve bíboros államtitkári (lásd: Lateráni Egyezmény 1929-ben, a mai Vatikánváros államának felállítása) aláírással kötik meg a konkordátumokat, modus vivendikat, megegyezéseket. egyezményeket. Wyszyński ezért monitumot is kapott XII. Piusz pápától. (Amúgy Grősz érsek is kapott.)
Még nem halt ki annak emléke a Vatikánban, nekem szenior olasz monsignorék emlegették: amikor Wyszyński első alkalommal Rómába tudott jönni, hogy audienciát kérjen a pápától, ehhez megtette a szükséges bejelentkezést. Első nap 11,00 órakor pontosan megjelent a pápai előszobában. XII. Piusz tudta ezt, de nem fogadta őt, helyette másokat fogadott. Ezeket Wyszyński nyugodtan végigülte, majd a szokott időpontok elteltével, 13,00 órakor fölkelt és távozott. Második nap ugyanaz történt. Wyszyński ezt is vállalta. Harmadik nap szintén megjelent 11,00 órakor. XII. Piusz ekkor beengedte és ők ketten négyszemközt tárgyaltak. Ezt követően mondta XII. Piusz az elhíresült szavakat: „Polonia farà da se”. Lengyelország egyedül is meg tudja tenni. Ezzel nem kevesebb történt, mint az is, hogy a Németországtól visszaszerzett sziléziai, nyugat-lengyelországi, pomerániai és Mazuri-tavak vidéki területeken történt ideiglenes kinevezéseket, amelyeket Wyszyński, pápai felhatalmazásra hivatkozva, mint püspökkari elnök, maga végzett, apostoli kormányzókat nevezve ki, ezt is szanálni kellett az Apostoli Szentszéknek.
A kommunista hatalomátvétel utáni politikai helyzetben nem volt lehetőség arra, hogy kivárják a Vatikán döntését. Erre csak azt követően került sor, hogy Willy Brandt idején, 1970-ben elkezdődött az Ostpolitik, amelynek első jelentése a németek új keleti politikája: így pl. az Odera-Neisse határ elismerése. Ezt kivárta az Apostoli Szentszék és ezt követően, 1972-ben rendezte csak az új egyházmegyék helyzetét, így pl. a hatalmas Gorzówi apostoli kormányzóságot három részre osztotta, Zielona-Góra/Gorzów, Szczecin/Kamien és Koszalin/Kolobrzeg székhelyekkel. Tekintettel arra, hogy 1970-ben kezdtem meg lengyelországi látogatásaimat, fiatalkorom eseményei voltak ezek és élénken emlékszem rájuk.
(Arra már kevésbé, bár kétségtelen, tény, hogy II. János Pál idején, a kilencvenes években, új egyházmegyék, új egyháztartományok felállítására került sor Lengyelország-szerte. Hasonlóképpen hazánkban is ekkor vonták meg az egyházmegyék új határait és osztották ketté a Veszprémi Egyházmegyét, metropólia-érseki székké emelve Veszprémet.)
Mindkét bíboros prímás elszenvedte a kommunisták üldöztetését, de eltérőek a feltételek, amelyek mellett ez történt. Mindszentyt, mint ismeretes, 1948 karácsony másnapján tartóztatták le, kirakatperére 1949 februárjában került sor, az ítéletet véglegesen 1949 nyarán hozták meg. Wyszyński 1953-ban jutott el odáig, hogy a kommunista kormányzat egyoldalú rendeletére, miszerint az egyházi állásoknál előzetes egyeztetésre és az állam beleegyezésére van szükség, hivatkozva az 1950-ben kötött egyezményre, a püspöki karral együtt kimondta híressé vált szavait: „non possumus”, nem tehetjük meg. Wyszyński az egyházat védte, és éppen abban az esztendőben, amikor Sztálin halálával új szelek kezdtek (volna) fújni, az 1953. január 12-én bíborossá kreált lengyel prímást, szeptember 25-i dátummal letartóztatták és házi fogságba vetették (fogságát négy helyet töltötte: Rywald, Stoczek Klasztorny, Prudnik, végül Komancza).
1956 októberének lengyel és magyar eseményei párhuzamba állíthatók, már azért is, mert a budapesti egyetemi ifjúság a poznanyi tüntetések véres elnyomása miatt hirdette meg másnapra, október 23-ra a tiltakozó felvonulást. 1956-ban megbukott a régi lengyel kommunista kormány és Gomulka vezetésével új kormány alakult meg. Ekkor Wyszyński és a lengyel püspöki kar békére hívta fel az ország lakóit, az egyház híveit, ezzel Gomulka szövetségeseivé vált. Mint ismeretes, Mindszenty november 3-án elhangzott, a Rádióban közvetített szózatát másnap hajnalban a szovjetek bevonulása követte és a forradalom elbukott.
Ezt követően Wyszyński szabadon, Mindszenty ismét rabságban, ezúttal félrabságban, az amerikai követségen tartózkodott. Igen fontos körülmény, hogy Wyszyński a házi fogságban töltött időben, 1953-1956 között, kidolgozta a Lengyel Millennium programjának alapelveit. 1966-ban ünnepelték ugyanis a lengyelek a lengyel kereszténység ezredévét, és erre hirdette meg Lengyelország Prímása, a püspöki karral együtt a nagy millenniumot, amely kilenc éves felkészülést jelentett az egész ország számára. Ennek keretében a częstochowai kegykép másolata elkezdte országos látogatását: mindig körmenetben, gyalogosan, délután/este megérkezett a következő templomba, ahol ünnepélyesen fogadta a város/falu népe, istentisztelettel, virrasztással, egész éjen át, majd másnap ünnepélyesen elbúcsúztatták és körmenetben átkísérték a következő templomba. A kommunista hatóságok, hogy megakadályozzák a hívek eme új és intenzív hit-gyakorlatát, elkobozták a kegykép másolatát. Azonban a Częstochowai Szűzanya nem azonos a kegyképpel, ezt követően egy üres képkeretet kísértek tovább és hasonlóképpen ünnepélyes tisztelettel vették körül. Erre még nagyobb tömegek jelentek meg, látván a hatóságok eme hatalmi visszaélését. Erre a hatóságok arra kényszerültek, hogy visszaadják a kegykép másolatot.
Mint látjuk, Wyszyński, Mindszentyhez hasonlóan, átfogó lelkipásztori programot dolgozott ki és hajtott végre. Mindszenty a Boldogasszony Évében, 1947–1948-ban, Wyszyński a lengyel kereszténység millenniumának közeledtével. A korszak történetíróinál olvashatjuk, hogy a lengyel kommunisták a magyar kollégáiktól tanult módszerekkel akadályozták a millennium ünnepségeket, így pl. az ünnepség irányába vezető utakon megszüntették a vonatközlekedést, viszont az ünnepségeket követően üres vonatok várták az utazókat, akik haza akartak jutni. E kérdés alapos feldolgozása még történészre vár.
Fontos körülmény, hogy 1956-tól az úgynevezett népi demokratikus országok, az 1955-ben hozott szovjet rendeletet követően, szabaddá tették – és tegyük hozzá: erőltették – a művi abortuszt. Wyszyński Lengyelországában, ahol – az 1950-ben megkötött egyezménynek köszönhetően is – működtek a kolostorok, meg tudták szervezni, a prímás, a püspökök vezetésével, az egyházi karitászt, hogy a nehézségekkel küzdő anyáknak megadják az őket illető és szükséges segítséget, míg Mindszenty tehetetlenül nézte az eseményeket, a Népszabadságból tájékozódott az évi abortusz-statisztikákról amelyek igen magasak voltak, és csak leveleiben tudott tiltakozni ez ellen. Leveleiben, amelyeket amerikai elnökökhöz, római pápához írt, de amelyek ismerete nem jutott el az ország lakói, hívei tudatáig.
Fontos körülmény még, hogy Wyszyński vonalvezetését a második lengyel bíboros, Wojtyła, csöndesen támogatta, bár a kommunisták azt remélték, hogy a nyilvánosságban jelentkezni fognak bizonyos véleménykülönbségek a két bíboros között. Majd pedig Wojtyła lett a római pápa, egy olyan esemény, amely rendkívüli volt nem csupán a világegyházban, hanem egy régi lengyel prófécia beteljesülése is. Słowacki volt az, aki megírta, hogy egyszer szláv lesz a pápa, és íme, ezek a szavak, amelyek a párizsi emigrációban, a mi reformkorunkkal egyidőben, de többek között Bem József és más tábornokok által vezetett ostrołękai csatát követően (1831), amikor a lengyel államiság elbukott az orosz túlhatalom ellenében, prófétai erővel jelentkeztek, íme most beteljesültek. Lengyelország számára ez majdnem olyan esemény volt, mint az ország feltámadása a versailles-i (trianoni) békerendszer értelmében. A XX. században a lengyelek kétszer támadtak fel: először nemzeti létükben, másodszor pedig Wojtyła pápává választásában. Ezek a katartikus, egész részegyházat, egész nemzetet átfogó események hiányzottak a hazai történelemben. Az, hogy ez nem marad el a magyar történelemben, két kollektív egyházi esemény mutat rá: Ferenc pápa két látogatása Budapesten. De ez már más történet.
Somorjai Ádám OSB
