Nem hódítottunk. Befogadtunk, szövetkeztünk Árpád elei óta. Aztán a “kalandozások” idején is morva-szlávokkal fegyverbarátságban. Jutalmuk Koronánk alatt a teljes nemzetegység, a szláv-magyar nemesség.
Kereszténység. Az ember vélelmezett jóságának uralma, hiszen Isten nem teremthet rosszat. Hazát találtak a Korona alatt kunok, jászok, szászok, szlávok, olasz taligások és megannyi más etnikum. Mind magyar lett? Akkori értelemben igen. A “hungarus” hazatudat, a teljes egyenjogúság nem szűkült kirekesztő kasztokba.
Akkoriban nem magyarosítottuk, hanem megőriztük a helyneveket. Visegrád, Esztergom, Beszterce, Tapolca, Zsolna, Galgóc meg a többi őrzi ősi alakját, és senki sem rosszallotta, ha valaki Kaschaut, Fünfkirchent, Pressburgot, Trnavát vagy Žilinát dátumozott.
Nincs nyoma, hogy a Magyar Királyságban az etnikumok közötti belháborúk dúltak volna. Nem irtottuk ki szláv jövevényszavainkat. Betagozódtunk a nyugati kereszténységbe, de Szent István nyitva hagyta a keleti kaput is.
Az ország már akkor szálka lett Nyugat szemében. Visegrád nem véletlenül jött létre és működött is Mohácsig, amikor sikerült magára hagyni, elvéreztetni az oszmán megszállásban. A Hunyadiak, Mátyás valamennyi hazai etnikum szellemi emléktárából Szibinyáni Jankótól Matej králig tanúsítja az egész ország közösségét. A délről menekülő szlávok is menedéket találtak a Duna és a Tisza között.
A maradék északi, “királyi” országkaréj, meg Erdély emberei kapcsolatban voltak Nyugattal, peregrinációjuk gyakori éhhalála ellenére táplálták a hazai szellemi életet. A reformációval megújuló európai kereszténység a Tordai Gyűlés demokráciájában mutatott példát, miközben a szétszabdalt ország még a cseh menekülteket is befogadta. Utóbbiak hálája új hazájuknak buzgó magyarországi hazafisággá alakulva készítette elő a talajt a Rákóczival végződő erdélyi-felföldi felkelésekhez, a szláv-szlovák nyelvű hazát sirató és dicsőítő írásokat, népdalokat
Európa nagy szabadság-kihívása volt a keresztény nemzet ajándéka, ami újjáélesztette a közösségért végzett munka boldogító erkölcsi értékét. A Dunatáj népei modern nemzettudatra ébredtek, és a keresztény szeretetparancs jó ideig az új nemzetek között is érvényesült. Ezért terebélyesedhetett egymás mellett Zalán és Szlávia vagy a dák dicsőség, meg a közös néphagyomány a török időkből is.
Európa politikája másképp alakult. Európa és a Dunatáj nagyhatalmi érdekek ütközőjévé vált. A nemzeti értékek hamisítása a gyűlöletet szolgálta. Ausztria a fennmaradásáért folytatott kétségbeesett védekezésében lázadásra késztette etnikumait. A magyart is. Kezdetben Bécs ellen, aztán hungarusból magyarrá válva önmaga és társetnikumai ellen, amelyek külhonból is irányítva közösen megtagadták ezeréves konzervativizmusukat.
Trianonnal tobzódott a gyűlölködés és a maradék Magyarország is fájdalmában elfelejtette a Szent Korona etnikumainak egykori egységét. A keresztény humanizmus békéltető hangjai elhaltak, Hitler és Sztálin karjaiba került a Kárpátok és a környéke. Mindenütt elfojtották a konzervatív nemzettudatot, tombolt az esztelen holokauszt a térség hűséges építői ellen. És következett a nemzetek öngyalázása akár a fasiszta és egyéb megbélyegzések, akár a gátlástalan történelem-hazudozás formájában.
A keresztény konzervatív világlátást ezért ki kell mondanunk és cselekedni érte. Vissza kell adni a nemzeteknek keresztény közösségformáló funkciójukat. Meg kell tanulni a keresztény nemzeti hagyományokat, kiküszöbölni a rájuk rakodott tisztátalanságot. Figyelni kell egymás nemzeti gyötrődéseit, segíteni kell egymást a nemzeti betegségek gyógyításában. Érvényesüljön a gyűlölködés, a hazudozás elkerülésének szabadsága, a tudatlanságból fakadó felelőtlen szájhősködés tettekkel való nyugodt visszautasítása.
Vigyázzunk egymásra mi magyarok, zsidók, szlovákok, szerbek, románok, horvátok, ruszinok, németek. Ha akarjuk, mindannyian nyertesek vagy vesztesek vagyunk. Egykori közösségünk tudata, művelése segíthet bennünket, hogy ne éljünk vissza a közösből kapott értékekkel, hogy ne keserítsenek a veszteségek, hanem szeretettel építsük akár vissza is, amit mindannyian elvesztettünk.
Käfer István
Fotó forrás: szentadalbert.hu
