Egy cserepes guzmánia George W. Bush-sal a háttérben, egy csokor nárcisz Borut Pahor és Hoszni Mubarak között. Vajon melyik mulandóbb? A politikus, vagy a növény, amelyet kihelyeznek a tiszteletére valamely tárgyalás, sajtótájékoztató vagy fogadás helyszínén? Nézegetem Borut Peterlin szlovén fotós Flower power (https://www.borutpeterlin.com/fineart/flowerpower/) című, közel másfél évtizeddel ezelőtt készült képsorozatát az interneten, és azon az idézeten gondolkodom, amely mottóként szerepel a szerző honlapján a politikai eseményeken lefotózott növényeket ábrázoló képek mellett: „Száz évvel később a politikusok nevére nem emlékszik majd senki, de a növényekét mindenki fogja ismerni!”.
Nyilvánvalóan ez nem igaz. A növényeknek nincs nevük, sőt, a politikusok neve sem merül mind feledésbe. Ott van például a lepkeorchidea mellett éppen leülni készülő Putyin, akinek tárgyalópartnere nem is látszik a képen, feltételezhetően már nem fért bele a kompozícióba. Vagy a fent említett Bush, vagy Angela Merkel, aki egy tucatnyi rózsa mögül gratulál a szlovéneknek az euró bevezetéséhez a 2007-ben készült képen.
A képek ugyanakkor valóban a mulandóságról szólnak. Arról, hogy az erő, amelyet a megörökített(?) politikusok egykor a magukénak mondhattak, előbb-utóbb elenyészik, és a képen szereplő virág valóságosabb lesz a néző számára, mint a háttérben pózoló öltönyös/kosztümös figurák, akik a természet viruló darabkái mellett csak epizódszereplőknek tűnnek. Szlovén ellenzéki összefogás 2008-ból? Ki emlékszik rá? Határátkelő megnyitása Horvátország felé 2010-ben? Már nem tudjuk, kinek az ellenzéke volt a sok ismeretlen arc, és azt sem, hogy vajon mit mondhatott a kép homályos előterében beszélő szlovén külügyminiszter a minden bizonnyal örvendetes eseményen. Csak az asztaldísz színes kavalkádja és a miniszter mögött hullámzó fű zöldje integet felénk ismerősen.
A fotók érvényessége most nyilvánvalóbb, mint akkor, amikor készültek, csaknem másfél évtizeddel ezelőtt. A művészi koncepció nem hagy minket kétségben afelől, hogy a politikai események szigorú koreográfiájában efemer alakok, nevek és szándékok szerepelnek, és ami hatalmasnak látszik ma, az a fókusz átállításával hamar kikerülhet a figyelemre méltó témák közül.
A képsorozat a közösségi média globális térnyerése előtti utolsó években készült. Azóta a látszani vágyás hatalmas dimenziókat nyert, és mára a mindennapok része lett. A nagyobb láthatósághoz hírnév és pénz kapcsolódik. A mai gyerekek nem a holdraszállásról álmodoznak, hanem arról, hogy majd egyszer influenszerek lesznek. Peterlin képeinek melankóliájába belehelyezkedni ebben a világban olyan jól esik, mint egy pohár vörösbor.
Másfél évtized nem hosszú idő. Ha eltelik még 15 év, a jövőben a ma készült képeket vajon milyen szemmel fogjuk nézni? Mit gondolunk a ma döntéshozóiról készült fotókról? Érdekesebb lesz-e a ki tudja milyen jövő előtt álló Parlament képe, mint valamely előtte vigyorgó tetszőleges államfő? Vagy sóhajtozunk-e az akkorra esetleg időszaki folyóvá lett Duna sorsa felett, amikor szembejön velünk egy kép a múltból, tehát a jelenünkből, amelynek előterében rég letűnt hatalmasságok integetnek a Karmelita vagy a Sándor-palota erkélyéről a csillogó vízfelület látványában gyönyörködve?
Peterlin képeit lehet szemtelen fricskaként is értelmezni, amelyen jót nevetünk. Ugyanakkor lehet a művész és a politikus egója közötti konfliktus megnyilvánulásának is tartani a Flower power sorozatot, amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy a láthatatlan művész nem lényegtelenebb az ábrázolt személynél. Sőt! A művész hatalmában áll eldönteni, hogy hol a fókusz, és hát az az igazság, hogy például Hans Holbein nevére emlékszünk, az általa megfestett két pénzeszsák nagykövet nevére meg nem.
Vagy beleláthatjuk az európai periférián levő kis ország polgárának dacát is, amellyel arra a minden bizonnyal túlzott lelkesedésre reagál, amely az ilyen országokra jellemző, amikor nagyformátumú politikusok lépnek földjére. Felhajtás felhajtás hátán, pedig nicsak, ott van egy bromélia!
Kicsit cinikus, kicsit komplexusos, de lényeglátó. Ezért olyan közép-európai.
Sárossy Bence