A kávéház a nagyváros félnyilvánossági színtereként „a budapesti polgár szocializációjának egyik fontos intézményévé lett…”[1] Kósa László mellett Gundel Imre és Harmath Judit is hangsúlyozza a kávéház szocializáló szerepét: „ősidők óta […] egyes rétegek kötetlen találkozására, beszélgetésre, gondolatok cseréjére” adott lehetőséget.[2] Gyáni Gábor megfogalmazásában a kávéház a „modern demokrácia” születésének intézménye volt, társadalmi hovatartozás nélkül mindenki számára hozzáférhető.[3] A kávéházat elsősorban a polgári középosztály és az értelmiség látogatta, de kispolgárok is nagy számban fordultak meg az intézményben. Minden demokrácia ellenére kávéházba az járt, aki meg tudta fizetni, külső megjelenésben, viselkedésben pedig igazodott a polgári középosztály ízléséhez. A kávéházlátogató viselkedése általában úgy módosult, hogy az megfeleljen az ott lévők elvárásainak, először utánozta, követte, majd magáévá tette a közösség elvárásait.
A Budapestre látogató, Budapesten élő nemzetiségi vagy külföldi írók,[4] művészek, hivatalnokok, a politikai, gazdasági élet jobb módban élő polgárai társadalmi hovatartozásuknak megfelelően főleg kávéházakban találkoztak, ott alapítottak törzsasztalokat, vagy magányos látogatóként töltötték ott szabadidejük egy részét. Budapest kávéházait levelekben, szépirodalmi művekben, útileírásokban örökítették meg, amelyekben a jól ismert kávéházi motívumok mellett megjelentek a speciális, nemzetiségekre jellemzők is.
Nagyvárosi kultúrsokk
A rövidebb vagy hosszabb időre Budapestre utazó, költöző nemzetiségiekre vagy külföldiekre a város a maga nyilvános, félnyilvános színtereivel, épületeivel, az utcákon hömpölygő embertömegével kultúrsokként hatott. Amennyiben az élmény pozitív volt, megtörtént a beilleszkedés, amennyiben negatív, a beilleszkedés küzdelmes volt, vagy teljesen elmaradt. A környezet és az emberi viselkedésmódok elfogadása nagyban függött a látogatók társadalmi osztályhoz, kultúrához, nemhez, nemzetiséghez való tartozásától, mint ahogy az anyagi helyzetnek is fontos szerepe volt a beilleszkedésben. Az ideérkező a legtöbb esetben elbizonytalanodott, nem tudta, mi megfelelő és mi nem.
A nemzetiségi és külföldi írók rácsodálkoztak a város épületeire, a kávéházak jelenlétére, megjelenésére. A fővárosban kiadott szlovák nyelvű Slovenské noviny című lapban Ivan Podhorský néven publikáló Jozef Ladislav Turnovský (1838-1901) cseh drámaíró, újságíró a Stretnutie na budapeštianskom moste (Találkozás a budapesti hídon) című prózájában mutatta be a főváros lenyűgöző látványát: „Világos éjszakákon gyönyörű a kilátás a város mindkét oldalára, különösen a királyi várra, és a Budapestre látogatók elmondhatják, milyen gyönyörű a Magyar Királyság fővárosa!”[5] A maglódi születésű Ondrej Seberíni (1824-1895) szlovák író, evangélikus lelkész, országgyűlési képviselő Budapest kávéházainak számára lett figyelmes: „Budapesten nincs olyan utca, amelyben ne lenne kávéház.”[6] Janko Jesenský (1874-1945), ugyancsak szlovák író, aki 1905-ben tette le ügyvédi vizsgáját a fővárosban, itt-tartózkodása idején született leveleiben említést tett a kávéházakról is. Menyasszonyának, Oľga Kraftovának írt egyik leveléből a tavasszal újraéledő Andrássy úti kávéházi teraszokról szerezhetünk tudomást: „A kávéházak előtt már ott vannak az újra festett korlátok, székek és asztalok…”[7] A vizuális élmény mindhárom író esetében Budapest különlegességére hívja fel az olvasó figyelmét.
Janko Jesenský Budapestre látogató barátai, ismerősei kultúrsokkját is leírta, szinte „minden nap hoz [Budapestre] valamilyen vidékit, szomjasat, éheset, kíváncsit, és aztán irány vacsorázni, sörözni, kávézni”.[8] Jürgen Gerhards szerint „a vonzódás és az egyidejű mégis inkább otthon maradni fékező érzése feltehetően a bizonytalansággal és a váratlan történések lehetőségével állnak kapcsolatban”.[9] Janko Jesenský esetében a nagyvárosi kultúrsokk olykor nosztalgiával, sóvárgással párosult olyan dolgok iránt, amiket már látott, s a látvány a jelenben is pozitív érzelmekkel töltötte el. Az egyik leveléből megtudjuk, hogy őt „az egész Kerepessy és Váci út, a fél Nagykörűt és az Andrássy út Oľgára emlékezteti”, akivel korábban hosszabb időt töltöttek együtt Budapesten.[10] A „testét és szellemét budapesti éjszakai kávéházakban árusító”[11], szlovák származású, de fiatalkorában Bécsben élő Marecsek Jozefin/Jozefína Marečková (1880-1953), írói álnevén Puella Classica 1897-ben került Budapestre, ahol többek között gyári munkásnőként, pincérnőként és kávéházi kasszírnőként dolgozott. A németül és magyarul publikáló, több nyelven beszélő írónő[12] vendégei el voltak ragadtatva Budapesttől, „nem tudtak eleget csodálkozni és hálálkodni”. Az írónő gasztronómiai kultúrsokkot biztosított számukra, ugyanis nem „méregdrága kedélytelen vendéglőkbe” vitte őket, hanem „egy idillikus csárdába, egy eredeti halászlére, egy valódi korty magyar borra egy budai kocsmába”.[13] A kultúrsokk pozítív változata akkor működött, ha az otthonról hozott és az új helyen talált kultúra fedte egymást.
A pozitív kultúrsokk gyakran vezetett elgyökértelenedéshez, az egyén elhagyta hagyományait, és a haszon vagy a pillanatnyi örömök felé fordult. A szlovák realista író, Jozef Gregor Tajovský (1874-1940) a Rodný dom (Szülőház) című elbeszélésében Ondrej Lipka, a huszonöt éve Budapesten dolgozó liptói származású hivatalnok felesége nehezen tudta elképzelni, hogy férje nemsokára nyugalomba vonul, és neki el kell hagynia a fővárost. Amikor a feleség észak-magyarországi nyaralásuk idején Budapestre gondolt, akkor „az utcák, a Városliget, az aszfalt, a divat, a lóverseny, a sportról való különböző nézetek, végül a színház, két-három hivatali barátnő, kölcsönös látogatások, pletykák és a konyha” jutottak eszébe.[14] Budapesten a házaspár olyan kulturális és társadalmi környezetben élt, amely eltért az általuk megszokottól. Ondrej visszavágyott szülőfalujába, az őt ért nagyvárosi kultúrsokk negatív volt, a feleség esetében azonban megtörtént a teljes elgyökértelenedés „az egész vidéktől, a családtól és az emberektől”, és megvalósult a beilleszkedés a nagyváros homogenizálódó társadalmába.[15]
Janko Jesenskýnek a kávéházat is magába foglaló nagyváros az elveszettséget és a magányosságot is jelentette, a negatív kultúrsokkot: „Pest ezzel a kiabálásával és tömegével úgy hat az emberre, hogy elveszett, magányos”.[16]Az emberek ugyanis „a túlracionalizált tömegtársadalomban lelkileg fásulttá válnak.[17]Amikor Jesenský megérezte „a borzasztó magányt”, jól jött volna szlovák barátai társasága a Munkácsy kávéházban, de nem találta ott őket.[18]Máskor szeretett volna egyedül maradni, de nem volt rá lehetősége, a tömeg körülölelte: „A Városligetnek csak az az egy hibája van, hogy nem találsz benne csendes, elhagyatott helyet, ahol magadban lehetnél. Próbáltam már könyvvel odamenni, és ott tanulni, de ez nem megy. Az ember ül a padon, állandóan lépéseket hallasz, érkezik, elmegy melletted egy alak, és mindannyiszor megzavar.[19] Amikor Janko Jesenský számára a nyüzsgő zavaros város nem adta meg a biztonságot, mindig jól jött egy otthonról kapott levél, amelyben ottérződött „a mi egészséges, tiszta, áttetsző északi levegőnk, a magas égboltjával, hegyeivel, fehér havával, és az ember mintha szárnyakat kapna”.[20]Jesenský észlelte a földrajzi és természeti tényezők adta különbségeket a szlovákok lakta vidék és Budapest között, és megformálódtak benne az azokhoz kapcsolódó érzelmek is: a robusztus, a tiszta biztonságot nyújtottak még az otthontól távol is, ellentétben a nagyvárossal, amely „nem mély érzelmi kapcsolatot kíván előfeltételül, hanem maximális racionalitást”.[21] A természet és a nagyváros összehasonlítása a szlovák Andrej Budainál (1859-1907) is megjelenik. A hivatalnokként, publicistaként, honismereti munkásként dolgozó Budai az 1885-ös budapesti kiállításra utazva fogalmazta meg a különbséget.[22] A nagyvároshoz a gazdagság, a pompa tartozik, a vidékhez a zöld, a buja, a robusztus fák: „Habár az egész város hatással van az emberre, de a vidékről érkező gyorsan eltelik a nagyváros dicsőségével, és vágyakozást érez a szülőföldje iránt, ahol állandóan, nyáron és télen buja jegenyefenyők, lucfenyők zöldellnek, és saját földjének ezt az egyszerűségét nem adja oda a nagyváros száztornyú palotáiért és körútjaiért sem.”[23] A Budapesten dolgozó evangélikus lelkész, Daniel Bachát (1840–1906) a Z veľmesta (A nagyvárosból) című versében a romlott Budapestet úgyszintén a romlatlan liptói tájjal hasonlította össze.[24] Janko Jesenský olykor rácsodálkozott a nagyvárosra, de ezt csak átmenetinek tartotta: „Pest borzasztó egy fiatalember számára, de csak annyi időre, amíg el nem telik hamis csillogással, barátsággal, szerelemmel, kávéházakkal, mulatozókkal…”[25] Sőt, egyik levelében Oľgát is afelől biztosította, hogy bárhová elvinné őt, csakhogy vele lehessen, „de nem a piszkos, füstös, szennyes Pestre”.[26]
Puella Classica nagyvárosi kultúrsokkja leggyakrabban negatív volt, és ez az írónőt kritikai észrevételekre sarkallta. A város külsőségeit az ott élők negatív tulajdonságaival kötötte össze. Az ő értelmezésében a tárgyi világ kölcsönhatásba lépett az emberekkel: „Pest a külsőségek, a Pflanz-nak a városa. Itt nem az emberi értéket keresik, itt nem a jóságot, az energiát, a szorgalmat, a kitartást, a tudást, a szeretetreméltóságot becsülik meg, hanem csak a ruhát és az ékszert.”[27] A kávéházi élettel kapcsolatban is elutasító volt: „A kultúra hiányát ekklatánsan bizonyítja az itteni kávéházi élet.”[28]
Amennyiben a kultúra és a társadalom kommunikációs rendszer, amely „szövegként »olvasható«”[29], más környezetben szerzett másfajta tapasztalattal a szövegolvasás, vagyis az idegen kultúra elfogadása kudarcba fullad.
Kávéházi szemlélődés
Mások megfigyelése „a modern nagyvárosi ember alapmagatartása” lett.[30] A szemlélődés „nélkülözhetetlen kapocs közte és az idegenek között”.[31] A megfigyelés segítette a szemlélődőt a tájékozódásban, az idegenek viselkedésének, gesztusainak, öltözékének dekódolásában és önmaga elhelyezésében, megértésében.
A kávéház különösen akkor adott lehetőséget a szemlélődésre, ha a betérő ugyan társaságra vágyott, emberek közelségére, és ezt az igényét a többi asztalnál ülő vagy a kávéházi ablakon keresztül látott járókelők meg is adták neki, mégis szeparálva, „egyedül, a sokaságtól külön” maradt.[32] A passzív kávéházi szemlélődés eredményeként a szemlélődő a külső hatásokat ellenállás, reflektálás nélkül fogadta el. Ilyen passzív szemlélődésről számolt be egyik levelében Janko Jesenský a városligeti kávéházakban töltött idejéről: „…az ember bemegy valamilyen kioszkba egy kávéra, zenét hallgat, nézi az embereket, és így két órát is eltölt.”[33]
Az aktív szemlélődést jól prezentálja Martin Rázus (1888-1937) szlovák író Krčmársky kráľ (Kocsmakirály) regényének két szereplője, Róza és az őt kísérő főhadnagy, akik belépve a Metropol kávéházba a figyelem középpontjába kerültek. A kávéházlátogatók megfigyelése a női szereplő külső megjelenésére összpontosított: fiatalságára, járására, ékszerére, szemére.[34] Az egyik kommunikációs eszköz, a kölcsönös fejbólintás az ugyanazon társadalmi osztályhoz tartozást jelezte a főhadnagy és a többi vendég között, vagyis az elfogadást, a másik, a hangzavar a színésznő közismertségét, azonban a kapcsolat a belépők és a többi vendég között távolságtartó maradt.
A Budapesten élő szlovák nyelvész, hivatalnok, újságíró, Samuel Czambel a Slovenské noviny lapban Dr. Cz. szignó alatt publikálta Budapest témájú prózáit. A Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života (Tudni akarta, hány óra van. Éjszakai kép a főváros életéből) című prózájában a negatív célú aktív szemlélődést mutatja be a teljes tájékozódás igényével. A II. kerület Fő utcájában a H.-hoz címzett kávéház egyik sarkában egy magas, vékony férfi alaposan végigmért egy másik férfivendéget „a lábujjától a feje búbjáig, és fénytelen tekintete különös kedvteléssel pásztázott végig a félig nyitott mellényen, amely zsebtől zsebig össze volt húzva egy fénylő arany óralánccal.” A vékony férfinak további jelzésekre volt szüksége, teljesen tájékozott akart lenni a kávéház vendégkörét illetően: „elborult tekintete a nagyszámú közönséget pásztázta, majd végül újból a fiatal, erős férfi arannyal összehúzott mellényén állt meg. A szemlélődő ebben az esetben egy zsebtolvaj volt, aki a következő áldozatát a kávéházban találta meg, majd amikor onnan mindketten kiléptek, megtámadta a zsebórás férfit, de nem volt szerencséje, mert az arra járó biztosok a megtámadott férfi segítségére siettek.[35]
Szlovák, német és cseh írók Budapest kávéházi életéről
Budapest kávéházi életét megörökítő német, szlovák és cseh írók hozzájárultak egy egységes budapesti kávéház-irodalom létrejöttéhez. Az írók foglalkoztak a kávéház szerepével, vendégkörének szelektálódásával, a kávéházak épületével, berendezésével, megvilágításával, kényelmével, hangulatával, a kávéházi tevékenységekkel, a kávéházzal mint kereskedelmi központtal, a személyzet és a betérő vendégek öltözékével, karakterével, a nemzetiségi kávéházhasználóval, a női vendéggel. Foglalkoztak a kávéházi élet következményével, társadalmival, anyagival, erkölcsivel. A kávéházak mellett a vendéglők, fogadók és kocsmák is említésre kerültek.
Puella Classica írónő a pesti kávéház szerepéről az azóta is legelterjedtebb, annak szociabilitását hangsúlyozó meghatározását fogalmazta meg: „a pesti ember a kávéházban él, ott lakik, ott étkezik, ott olvas, ott lebonyolitja üzleteit, sőt vannak egyes kávéházak, ahol alusznak is az üres szeparékban”.[36] Janko Jesenský a kávéházba járás szertartássá válását hangsúlyozta: „Itt, főleg vasárnap, szörnyű ezekkel a kávéházakkal. Alig kapsz helyet, és a legtöbb esetben tovább kell menned. Vasárnap mindenki, akinek van két húszfillérese kávéra, kávéházba tódul.”[37] Egy másik levelében kifogásokat keresett, azért nem volt ideje levelet írni, mert gyakran ment „vacsorázni, sörözni, kávézni”.[38]
A kávéházlátogatók társadalmi rétegenként szelektálódtak. Martin Rázus a Metropol kávéház társadalmát a felső tízezer és a középréteghez tartozó tízezerhez sorolta, vagyis „mágnások, polgárok és katonák” látogatták.[39] Az Éneklő Hattyúhoz címzett szálloda titkos játékbarlangját ugyancsak a társadalom felső rétege kereste fel.[40] A New York-ba „színészek, művészek” jártak.[41] Puella Classica szerint a Szabadság téri és a nagy szállodák kávéházaiban „nagyságos és méltóságos urakat” lehetett találni.[42] A 18. század közepétől a grófokat és a bárókat méltóságosnak, a nemeseket nagyságosnak titulálták. A hivatalnokok közül a miniszteri tanácsos méltóságos, a miniszteri osztálytanácsos nagyságos megszólítást kapott.[43]
A kávéházak, vendéglők, kocsmák, fogadók elhelyezkedése, épületének, berendezésének, megvilágításának, kényelmének, hangulatának leírása sem kerülte el az írók figyelmét. Samuel Czambel a H.-hoz címzett kávéházat lokalizálta, megnevezte a II. kerületet, a Fő utcát. A szereplői eljutottak a „Jégverem utcába”, az „Albrecht utcába” és a „Jezsuita lépcsőn” haladtak tovább.[44] Franz von Löher (1818–1892) útileírásában a fogadók már-már túlzó kényelmére hívta fel a figyelmet: „berendezettek, mintha a hercegek fogadására szolgálnának, tele angol kényelemmel, nyugalommal, virágillattal és udvariassággal”.[45] Martin Rázus a Kerepesi úton található Metropol kávéház kivilágítására figyelt fel.[46] Janko Jesenský Oľgával a New York-ban járt, amelyre egy későbbi levelében úgy emlékezett vissza, „amikor […] abban az elegáns kávéházban ültünk”.[47] Puella Classica művében az egyik meg nem nevezett kávéház „fényes és templomszerű”.[48] A kávéházak kártyatermét gyakran „földalatti helyiségbe” helyezték.[49] Martin Rázus regényében az Éneklő Hattyúhoz címzett szálloda föld alatti játékbarlangjának vendégei „pompával ellátott, zajos helyiségekbe” léptek be. „A sűrű dohányfüsttel teli első nagy helyiségben” a vendégek az asztalok körül ülve kártyáztak. A második helyiség ugyancsak a kártyázóké, a harmadik a rulettezőké volt.[50] Hasonló játéktermek minden nagyvárosban voltak, de Ondrej Seberíni szerint: „Budapest […] ilyen szempontból első osztályú.”[51]
A kávéházban elsősorban kávét lehetett inni, de lehetett étkezni, zenét hallgatni, táncolni és újságot olvasni is. A kávé Jürgen Gerhards szerint „serkenti az értelmi tevékenységet, gyorsítja az észlelés folyamatait”.[52] Samuel Czambel elbeszélésében az egyik szereplő, Klanský minisztériumi hivatalnok a kávéházban éppen „végzett a feketekávéjával”.[53] Életét a kávénak köszönhető gyors észlelés mentette meg, ugyanis a kávéházból kilépve egy zsebtolvaj megtámadta. Jozef Ladislav Turnovský prózájának két férfiszereplője, az öreg cipészsegéd, valamint a gazdag nagykereskedő és nagybirtokos fia előtt egy Nádor utcai vendéglőben „kiváló budai bor gyöngyözött”.[54] Az 1905. február 1-től Budapesten tartózkodó Janko Jesenský – család, otthon híján – rögtön az első estéjét kávéházban töltötte: „mivel még nem akartam aludni, és éhes voltam, elmentem a Gambrinusba”.[55] Napjai monotonitását csak a vendéglői, kávéházi vacsorák törték meg: „Reggeltől délig könyv (három óra), utána ebéd, délután haza, háromnegyed kettőtől hétig könyv, vacsora, vacsora után feketekávé és újság, kilenckor haza, kilenctől tizenkettőig-egyig könyv.”[56] Martin Rázus szlovák és magyar szereplői a Metropolba tértek be, ahol vacsoráztak, táncoltak, beszélgettek.[57] Szántó András kutatásai alapján a kávéházakban „az esti konyha volt igazán említésre méltó”.[58] Az élet a kávéházakban ugyan már reggel elkezdődött, de a vendégek többsége délután vagy este érkezett.
A zene, katonazene vagy cigányzene, hozzátartozott a vendéglátáshoz. Janko Jesenský a Gambrinusba betérve „katonazenét” hallgatott.[59] 1905 februárjában barátjával, dr. Milan Izákkal egy estét a Király kávéházban töltött, ahol szintén katonazenekar játszott, „de nem volt jó”. Értesülése alapján az éttermekben jobb volt a zene, ugyanis ott „a zenekar teljesebb” volt.[60] Rázus szereplőinek a Metropolban cigányzenekar játszott.[61]
A kávéházak, hogy bővítsék vendégkörüket, több újságot is járattak, és ezeket a kávéházlátogatók ingyen forgathatták. Ugyanis „megnőtt a jelentősége annak a fajta tudásnak, a tudás azon tartománya iránti törekvésnek, amely a folytonos jólértesültségen alapul.[62] Samuel Czambel egyik szereplője éjfél előtt kávéfogyasztás közben „valamilyen képesújságot nézegetett”.[63] Az Éneklő Hattyúhoz címzett szálloda verandáján Rázus egyik szereplője, Jakub Gelb reggel kávét fogyasztott, előtte az asztalon a „Reggeli Újság” hevert. „Alaposan megnézi, mi újság a nagyvilágban és Budapesten.”[64] Jan Neruda (1834-1891) cseh író a Régi Prága, régi Pest című útileírásában arra figyelt fel, hogy: „a műveltebb csehek sok kávéházban megtalálhatják csehországi újságjaikat”.[65] Csehként őt főleg az érdekelte, hogy az idegen környezetben honfitársai hogyan tudják megőrizni nyelvüket, kultúrájukat.
A budapesti kávéház a tágabb értelemben vett kereskedelem központja is volt. Puella Classica a kávéházat a pénzforgás legnagyobb intézményének tartotta, ahol az emberek „vesznek, eladnak, nyernek, veszítenek”.[66] Vettek, eladtak szinte mindent: „szappant, szódát, búzát, lovat, selymet, házat, telket, zsírt, burgonyát, cipőkrémet, drámát, operettet, filmet”. A hozott minták az asztaloknál kézről-kézre jártak. Puella Classica arról is említést tett, hogy Budapesten sokan éltek kártyázásból, fogadásból, ügynöki tevékenyégből, és ezek színtere is a kávéház volt. [67] Gejza Gáblik, Rázus regényének egyik szereplője, apja nevével visszaélve a zsidó uzsorástól kért pénzt váltóra, hogy rulettezni tudjon.[68]
A kávéházlátogató szlovákok szülőhelye, lakhelye, úticélja valamelyik észak-magyarországi település volt. A legtöbb esetben éles kontraszt figyelhető meg az észak-magyarországi helyszín és Budapest között. Ondrej Lipka Jozef Gregor Tajovský művében Budapesten is megmaradt egy meg nem nevezett liptói faluból származónak, amelyben „bükkfák, lucfenyők és borókafenyők nőttek”.[69]Vele ellentétben felesége budapestivé vált, „a háztartásnak és az utcának élve”.[70] Egy szlovák Budapesten csak erkölcstelenné válhatott, s ezt a romlottságot vitte vissza a szlovákok közé is. Julo és Belo, Ondrej Seberini két szereplője a Slováci a sloboda (A szlovákok és a szabadság) műben Budapesten rossz társaságba keveredett, és züllött életet élt. Turócszentmártonban, hogy beférkőzzenek az emberek bizalmába, azt mutatták, hogy „buzgó szlovákok, ízig-vérig pánszlávok”, majd kirabolták a Maticát, hogy züllött kártyás életüket Budapest kávéházaiban tovább folytathassák.[71] Róza Sammlerová, Martin Rázus regényének egyik főszereplője, Losoncról származott. Budapestre kerülve színésznő lett, és a pénzügyminiszter pártfogását élvezte. Az író ezzel azt jelezte, hogy Budapest választása rossz.[72] Voltak írók, akik kávéházi látogatásuk során az ott lévő vendégek nemzetiségi hovatartozását hangsúlyozták. Jan Neruda (1834-1991) cseh író arról számolt be, hogy a budapesti csehek „hetenként kétszer vidám társasösszejövetelre jönnek össze valamelyik vendéglőben”.[73] Janko Jesenský egyik este a Munkácsi kávéházba ment, „ahol a szlovákok itt-ott összejönnek”.[74]
A 19. század második felében a középosztálybeli férfiak és nők mozgástere élesen elkülönült egymástól. A család tiszteletreméltósága függött attól, hogy nőtagjai betartják-e „a nyilvánosság elöli elzárkózás követelményét”.[75] A két nem egyenlőtlen viszonya a nyilvános, félnyilvános terekhez a századforduló után kezd felbomlani, azonban ez hosszú folyamat volt. Ennek a korszaknak a gyötrelmeit eleveníti meg Puella Classica, az emancipált, de a kávéház férfitársadalma által kiközösített nő. Amíg az úri osztályhoz tartozó férfiakat a kávéházakban azonnal kiszolgálták, a női vendégnek „türelmesen kell várnia” a pincérre. A férfi-nő, pincér-női vendég dichotómiában a nő alul maradt. A pincér még a reggelijét sem szakította meg egy női vendég miatt.[76] Miközben a kávéház az üzletkötések színtere volt, az írónőnek nem engedték könyvei árusítását, mert akkor a kávéház „renoméja oda lesz”.[77] A nőnek a pincérektől el kellett tűrnie „mindenféle gorombaságot”, „gyalázatos, lealázó inzultusnak” volt kitéve, sőt, „fényes nappal kiutasítják”.[78] A férfivendégek is hasonlóan viselkedtek, „némán nézték, tűrték” a pincérek arrogáns viselkedését, az írónőnek pedig azt üzenték, „váltson inkább bárcát!”[79] Varga Éva szerint a kávéházak „a női emancipációért folytatott harc tényleges küzdőcsarnokává […] váltak”.[80]
A romlott nő típusa sok írásban előfordul, mint ahogy a róluk alkotott erkölcsi ítélet is. Az Éneklő Hattyúhoz címzett szálloda játéktermében férfiak és nők vegyesen ültek a kártyaasztalnál.[81] Ezek a nők nemcsak kártyáztak, hanem szórakoztatták is a férfivendégeket.[82] Janko Jesenský az Orfeum kávéház női alkalmazottainak romlottságára hívta fel a figyelmet, „ő [a nő] mosolyog, flörtöl, a vendéggel, iszik”. Majd ítéletet is mondott róla: „Nincs értéke, úgy értem, morálisan.”[83] Seberíni is úgy látta, hogy a kávéházakban megforduló férfivendégeket „szemtelen nőcskék” fogadják. „Kiabálás, nevetés és kacagás, főleg asszonyi, hallatszik” mindenfelől.[84]
A személyzetet és a betérő vendégeket öltözék, habitus alapján is ábrázolták az írók. Martin Rázus művében a Metropol kávéházban szmokingba öltözött cigányprímás hajolt meg a betérő vendégek előtt. Az Éneklő Hattyúhoz címzett szállodában az étterembe betérő vendéget a főpincér is szmokingban üdvözölte.[85] Rázus leírta a Metropol vendégeinek öltözékét is: „Itt az uraknak nem kell szmokingban, a hölgyeknek estélyiben lenniük.”[86] Puella Classica szarkazmussal írta le a Szabadság téri kávéházak és szállodák úri osztályhoz tartozó látogatóit, akik ugyan „hibátlanul vannak felöltözve”, de „durvahangú parancsokat” osztogatnak a pincéreknek. A hibátlan öltözet cilindert és kesztyűt jelentett.[87] Samuel Czambel a két különböző társadalmi osztályhoz tartozó szereplő bemutatásakor az öltözék néhány darabjával jellemez: a hivatalnokon mellény és zsebóra volt, a zsebtolvaj vele ellentétben „eléggé elnyűtt öltönyben” ült.[88] Ondrej Seberíni egy meg nem nevezett kávéház társadalmilag színes vendégkörét mutatta be öltözék, karakter és egyéb külső tulajdonság alapján: „Itt egy elegánsan öltözött gavallért látsz, […] ott másfélét, […] aki ugyan szakadt, de büszkén viselkedik, […] Itt egy tisztességesen öltözött fiatalembert, […] ott megint egy félig ősz hivatalnokot, […] ott megint egy mesterembert kötényben […].[89]
Ondrej Seberini kétes hírű vendéglátóhelyekre hívta fel a figyelmet: „Ahol csak a lecsúszott bagázs érezheti jól magát.”[90] A kocsmák züllöttségét Franz von Löher is megjegyezte: A Duna jobb és baloldali kocsmáiban „hamisítatlan emberi természeteket” lehet találni.[91] Ondrej Seberíni züllött kávéházi kártyásai, amikor eljátszották az összes pénzüket, kétségbeesésüknek adtak hangot,: „Nincs egy garasom sem; az asszony meg a gyerekek egy hétig éhezhetnek.”[92] Julo és Belo, Ondrej Seberíni két szereplője által látogatott kávéházak „bűnbarlangok és az erkölcsi fertő helyei” voltak”.[93]
A nemzetiségi és külföldi írók kávéházi élettel kapcsolatos motívumai hozzájárulnak a dualizmus kori Budapest kávéházi életének teljesebb feltérképezéséhez. A nagyvárosi és az ahhoz szorosan kapcsolódó kávéházi kultúrsokk, legyen az pozitív vagy negatív, a kávéházi szemlélődés olyan motívumok, amelyek hozzájárulnak az emberi mentalitás feltárásához. Számos motívum megegyezik a magyar írókéval, de vannak specifikusak, nemzetiségi és külföldi írókhoz köthetők is. Ezek közé tartozik az író vagy szereplője nemzetiségi környezethez kapcsolódó vagy külföldi származásának, úticéljának hangsúlyozása, valamint a nagyvárosi kávéház romlott világának észlelése és annak átvitele nemzetiségi környezetbe.
Zatykó Margit
[1] Magyar művelődéstörténet 3. kiad. Szerk. Kósa László. Osiris Kiadó, Budapest 2006. 359.
[2] Gundel Imre – Harmath Judit: A vendéglátás emlékei. Pesti, budai és óbudai fogadók, vendéglők, korcsmák, serházak, kávéházak, mulatók, cukrászdák és egyéb vendéglátóhelyek életéből. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest 1979. 38.
[3] Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten 1870–1940. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest 1998. 85.
[4] A külföldieken azokat értjük, akik a három tárgyalt nemzetiség nyelvét beszélték.
[5] Jozef Ladislav Turnovský: Stretnutie na budapeštianskom moste. Slovenské noviny 2. (1887) 155. 1–3., 156. 1–3.; 155. 2. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: „Za jasnej noci býva krásny výhľad na obe strany mesta, a zvlášte na kráľovský hrad, i majú navštevovatelia Budapešti čo vyprávať, aké krásne je to hlavné mesto kráľovstva Uhorského!)
[6] Ondrej Seberíni: Slováci a sloboda. 21. fej. https://zlatyfond.sme.sk/dielo/1903/ Seberini_ Slovaci-a-sloboda, letöltés 2021. aug. 7.– Saját fordítás. (Eredeti szöveg: V Budapešti niet ulice, v ktorej by nebola kaviareň.)
[7] Janko Jesenský: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 97. Oľge Kraftovej (Budapešť 1. IV. 905). https://zlatyfond.sme.sk/dielo/1873/Jesensky_Listy-Janka-Jesenskeho-1-1890-1918/10, letöltés: 2022. jan. 7. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Pred kaviarňami už na novo farbené plotíky, stoličky a stolíky…)
[8] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 99. Oľge Kraftovej (Pešť 5. V. 905, VIII. Aggteleki utca 4. I. 4). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: každý deň donesie akéhosi vidiečana, smädného a hladného, zvedavého a potom už hybaj na večeru, na pivo, na čiernu kávu)
[9] Jürgen Gerhards: „A modern kor művészének társadalmasulása.” Szociológiai Figyelő 5. (1989) 1. sz. (86-99.) 94.
[10] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 88. Oľge Kraftovej (Pešť 5. II. 905, VII. Istvántér 6 szám, I. 16.). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Celá Kerepešská, Vacovská, pol veľkého bulvára, Andrášska – to sú všetko miesta, kadiaľ sme prešli a ktoré ma upomínajú na Teba.)
[11] Saly Noémi: A Puella Classica. Egy századeleji „írónő” hányattatásai és színeváltozásai. 91–96. http:// www.replika.hu /system/files/archivum/replika_35-06_saly.pdf, letöltés 2022. júl. 22.
[12] Borsody-Bevilaqua Béla – Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak. Kávé és kávésmesterség 2. Kávés Ipartestület, II. kiadás, Budapest 1935. 1126–1127.
[13] Puella Classica: A pesti ideál. Kiadó: Puella Classica, Budapest, VII., Dohány u. 92. Földsz. 2. 1918. 9.
[14] Jozef Gregor Tajovský: Rodný dom. https://zlatyfond. sme.sk/dielo/72/ Tajovsky _Rodny-dom, letöltés 2022. júl. 22. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: ulice, lesík, asfalt, móda, dostihy a všelijaké pohľady na športy, konečne divadlo a dve-tri úradnícke kamarátky, vzájomné návštevy, klebety a kuchyňa)
[15] Tajovský, J. G.: Rodný dom. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: cele kraju, rodine i ľuďom)
[16] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 91. Oľge Kraftovej. (Pešť 17. II. 905). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Pešť s týmto krikom a masou ľudí vplýva na človeka tak, že je stratený, samotný)
[17] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 32.
[18] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 90. Oľge Kraftovej (Pešť 11. II. 905, VII. Istvántér 6. I. 16). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: hroznú samotu)
[19]Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 91. Oľge Kraftovej. (Pešť 17. II. 905). i.m.
– Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Len to je chyba mestského lesíka, že nenájdeš v ňom tiché, opustené miesto, kde by si mohol byť sám. Proboval som už aj s knihou ísť a tam sa učiť, ale to sa nedá. Človek na lavičke sedí, a vše začuješ kroky, prichádza a prechádza figúra popri tebe a zakaždým vyruší.)
[20] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 91.Oľge Kraftovej (Pešť 17. II. 905). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: náš zdravý, čistý, priezračný, horný vzduch so svojím vysokým nebom, horami, bielym snehom a akoby človek dostával krídla)
[21] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 32.
[22] Andrej Budai szócikk. Biografický lexikón Slovenska I. A-B. SNK, Martin 2002. 593.
[23] Andrej Budai: Rozpomienky (1885-1900). II. Slovenské pohľady 21. (1901) 6. sz. 126–135., 190–200. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Samé mesto urobí síce dojem na človeka, ale chytro nasýti sa tu takýto z venkova prišlý tej slávy veľmomestskej a zatúži po rodnom svojom kraji, kde večne zelenajú sa v lete v zime bujné jedle a svrčiny, a túto jednoduchosť svojho kraja nedá ani za stovežaté paláce a okružné cesty veľmesta.)
[24] Daniel Bachát: Z veľmesta. Orol 4. (1873) 9. sz.; 5. (1874) 8. sz. Írói pályáját összefoglalja: Halász: Cirkev, národ, štát. i.m. 10., 16., 24., 37.; lásd még: Ábrahám Barna: Megmaradni vagy beolvadni? A szlovákság polgárosodása a 19. század második felében. Kalligram, Pozsony 2016.
[25]Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 98. Oľge Kraftovej (Budapešť 16. IV. 905, VII. Istvántér 6. I. 16). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Pešť hrozná pre mladého človeka, ale len na čas, kým sa nenasýti tým falošným leskom, priateľstvom, láskou, kaviarňami, mulatóteľami)
[26] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 90. Oľge Kraftovej (Pešť 11. II. 905, VII. Istvántér 6. I. 16). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: ale nie sem do tejto špinavej, zakadenej, nečistej Pešti)
[27] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 4.
[28] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 5.
[29] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 33.
[30] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 27.
[31] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 27.
[32] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 31.
[33] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 99. Oľge Kraftovej (Pešť 5. V. 905, VIII. Aggteleki utca 4. I. 4). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: človek zájde do nejakého kiosku na kávu a počúva muziku a díva sa na ľudí a stroví aj dve hodiny času)
[34] Martin Rázus: Krčmársky kráľ. 14. kap. https://zlatyfond.sme.sk/dielo/301/Razus_ Krcmarsky-kral, letöltés 2021. aug. 7.
[35] Samuel Czambel: Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života. Slovenské noviny 2. (1887) 94. sz. 1. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: od päty do hlavy a matný pohľad svoj so zvláštnou úľubou popášajúc na jeho polorozovrenej veste, ktorá od vrecka do vrecka pretiahnutá bola lesklou zlatou retiazkou hodinkovou; Jeho pošmurný zrak kižoval pomedzi četné obecenstvo až konečne zastavil sa opäť na veste mladého silného človeka, pretiahnutej zlatom.)
[36] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 3.
[37] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 92. Oľge Kraftovej (Pešť 26. II. 905). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Tu ti je to, menovite v nedeľu, strašné s tými kaviarňami. Ledva dostaneš miesto a v najviacej pádoch musíš ísť ďalej. V nedeľu sa to všetko hrnie do kaviarní, kto len má tie dva šestáky na kávu.)
[38] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 99. Oľge Kraftovej (Pešť 5. V. 905, VIII. Aggteleki utca 4. I. 4). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: na večeru, na pivo, na čiernu kávu)
[39] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m.
[40] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 18. fej. i.m.
[41] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: magnát, mešťan i príslušník armády; sú herci, umelci)
[42] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 13.
[43] Kövér György: A struktúra és tengelyei. In: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó, Budapest 1998.( 66–104.) 96–97.
[44] Czambel, S.: Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života. Slovenské noviny 2. (1887) 94. sz. 1–2. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: do ulice u Ľadovne; na Albrechtovskú ulicu; Jezuitským schodom)
[45] Franz Löher: Die Magyaren und andere Ungarn. Fues’s Verlag, Leipzig (R. Reisland) 1874. 8. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: sind, wie zum Empfange von Fürsten, eingerichtet, voll englischem Comfort, Ruhe, Blüthengeruch und Höflichkeit)
[46] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m.
[47] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 89. Oľge Kraftovej. (Pešť 5. II. 905, VII. Istvántér 6 szám, I. 16.). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: keď sme […] v tej elegantnej kaviarni sedeli)
[48] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 15.
[49] Ondrej Seberíni: Slováci a sloboda. 21. fej. https://zlatyfond.sme.sk/dielo/1903/ Seberini_ Slovaci-a-sloboda, letöltés 2021. aug. 7. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: do podzemnej siene)
[50] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 18. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: do prepychove upravených, rušných miestností; V prvej veľkej miestnosti, ťažkej od dohánového dymu)
[51] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Budapešť však patrí v tomto ohľade do prvej triedy.)
[52] Gerhrds, J.: „A modern kor művészének társadalmasulása.” Szociológiai Figyelő 5. (1989) 1. (86-99.) 90.
[53] Czambel, S.: Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života. Slovenské noviny 2. (1887) 94. sz. 1. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: dopíjal čiernu kávu)
[54] Jozef Ladislav Turnovský: Stretnutie na budapeštianskom moste. Slovenské noviny 2. (1887) 155. sz. 2. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: perlilo sa znamenité budínske)
[55] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 89. Oľge Kraftovej. Pešť 5. II. 905, VII. Istvántér 6 szám, I. 16.). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: pretože sa mi ešte nechelo ísť spať a bol som hladný, šiel som ku Gambrinusovi)
[56] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918).List 91. Oľge Kraftovej (Pešť 17. II. 905). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Od rána do obeda kniha (tri hodiny), potom obed, poobede domov, od tri štvrte na dve do siedmej kniha, večera, po večeri čierna káva a noviny, o deviatej domov, od deviatej do dvanástej — jednej kniha.)
[57] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m.
[58] Szántó András: Pesti ember a kávéházban, reggeltől estig. In: Budapest nagykávéház. Szerk. Saly Noémi. Ernst Múzeum, Budapest 2001. november 25 – 2002. január 6. (89–100.) 96.
[59] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 89. Oľge Kraftovej. (Pešť 5. II. 905, VII. Istvántér 6 szám, I. 16.). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: vojenskú muziku)
[60] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 92. Oľge Kraftovej (Pešť 26. II. 905). i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: ale nebola dobrá)
[61] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m.
[62] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 96.
[63] Czambel, S.: Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života. Slovenské noviny 2. (1887) 94. sz 1. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: zieral do akéhosi obrázkového časopisu)
[64] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 17. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Ranné noviny)
[65] Jan Neruda: Régi Prága, régi Pest. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó. 1955. 320.
[66] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 3.
[67] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 13.
[68] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 18. fej. i.m.
[69] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: rástly buky, svrčiny a borievky)
[70] Tajovský, J. G.: Rodný dom. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: žijúc si domácnosti a ulici)
[71] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: horliví Slováci, panslávi od koreňa)
[72] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 1. fej. i.m.
[73] Neruda, J.: Régi Prága, régi Pest. i.m. 320.
[74] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 90. Oľge Kraftovej (Pešť 11. II. 905, VII. Istvántér 6. I. 16) i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: kde sa Slováci kedy-tedy zídu)
[75] Gyáni G.: Az utca és a szalon. i.m. 44.
[76] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 4.
[77] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 13–14.
[78] Classica, P.: A pesti ideál. i.m.14.
[79] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 15.
[80] Varga Éva: Belépés csak hölgyeknek. In: Budapest nagykávéház. Szerk. Saly Noémi. Ernst Múzeum. Budapest 2001. november 25 – 2002. január 6. (137–150.) 138.
[81] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 18. fej. i.m.
[82] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 17. fej. i.m.
[83] Jesenský, J.: Listy Janka Jesenského 1 (1890–1918). List 98. Oľge Kraftovej (Budapešť 16. IV. 905, VII. Istvántér 6. I. 16) i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: usmieva sa a flirtuje a pije s hosťom; Nemá ceny, mravnej myslím.)
[84] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: bezočivé ženské; Šramot, smiech a chichot, najmä ženských, ozýva sa)
[85] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 18. fej. i.m.
[86] Rázus, M.: Krčmársky kráľ. 14. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Tu nemusí byť pán v smokingu a dáma vo večernej toalete.)
[87] Classica, P.: A pesti ideál. i.m. 13.
[88] Czambel, S.: Chcel vedieť, koľko je hodín. Nočný obrázok z hlavnomestského života. Slovenské noviny 2. (1887) 94. 1. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: v obleku dosť obšarpanom)
[89] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Tu vidíš elegantne oblečeného galána, […] tam vidíš iného, ktorý je síce otrhaný, ale pritom si hrdo počína, […] Tu […] mladíka slušne odeného, […] tam zase už pološedivého úradníka, […] Tu vidíš remeselníka so zásterou …)
[90] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Kde len padlá chasa môže sa tu dobre cítiť.)
[91] Löher, F.: Die Magyaren i.m. 11. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: unverfälschte Naturen)
[92] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: Nemám groša; už žena aj deti môžu do týždňa hladovať.)
[93] Seberíni, O.: Slováci a sloboda. 21. fej. i.m. – Saját fordítás. (Eredeti szöveg: brlohmi zločinov a nemravnosti)