Három bál a lengyel-magyar barátság jegyében
Egy eladásra kínált hagyatékból került elő az a meghívó, melynek témája az 1937. január 13-án, szerda este megrendezett Magyar-Lengyel Bál a Hungária Szállóban. A bál napján a Nemzeti Újságban úgy fogalmaztak, hogy „A magyar-lengyel barátság gondolatának jegyében lezajló táncos mulatságra nagyobb társaság érkezik Varsóból.”[i] A meghívóból kiderül az is, hogy az eseményt a Magyar-Lengyel Diákszövetség rendezte, és József Királyi Herceg és Dr. József Ferenc Királyi Herceg legmagasabb védnöksége alatt valósultak meg. A fővédnökök között olyan impozáns személyeket olvashatunk, mint gróf Csekonics Iván[ii], Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hory András varsói követ, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc[iii], Orlowski Leó budapesti lengyel követ vagy gróf Teleki Pál[iv]. A meghívó hosszan sorolja az este védnökeit és háziasszonyait (gróf Esterházy Móricné a vezető háziasszony) és a szervezőket is. Többek között említi Kajtár Jenőt, a Szövetség országos elnökét, Dr. Szabó Lászlót, a Szövetség főtitkárát, társelnököket, alelnököket és még számos egyéb tisztséget. Ki kell emelni Nagy Guido házelnök nevét. Ugyanebből a hagyatékból került elő az illető diákigazolványa is. A dokumentumból kiderül, hogy Nagy Guidó Aurél a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen[v] a jog- és államtudományok hallgatója volt. Szintén kiderül belőle, hogy az 1936-37. tanév I. félévére szabályosan beiratkozott, és a beiratkozási igazolásokat egészen az 1939-1940. tanév első félévéig megújíttatta, tehát 1940 teléig biztosan folytatta jogi tanulmányait.

(a kép forrása: Fortepan/ Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/ Agnes Hirschi)
A korabeli magyarországi sajtó további érdekes adalékokkal szolgál az eseményről. A „Magyarság” 1937. január 16-án megjelent számának Társaság rovatában részletes beszámolót olvashatunk a Magyar-Lengyel bálról. Megtudhatjuk, hogy a lengyel követ éppen külföldön tartózkodott, ezért őt Mycielski Kázmér gróf ügyvivő képviselte. A program a következő volt: a magyar és a lengyel himnusz elhangzása után magyar táncpárok és a varsói Operaház tagjainak előadásában különböző lengyel táncokat, csárdást, krakowiakot, polonézt, keringőt és nagymazurt csodálhattak meg a résztvevők. A műsor végén cigányzenészek nyitó csárdást kezdtek játszani, és a mulatság a beszámoló szerint a kora reggeli órákban ért véget. A cikk hosszasan sorolja a bálozó lányokat és asszonyokat, és azt sem felejtik el megemlíteni, hogy a bálon részt vett hölgyek legnagyobb része Hudnut púdert és krémet használt.[vi] A Pesti Napló megfogalmazása szerint „Nagyszámú előkelő közönség, sok szép asszony és leány jött el a bálra…”.[vii]

(a fénykép a szerző gyűjteményéből származik)
Szintén ebből a hagyatékból került elő az a meghívó, melynek tárgya az 1939. február 18-án tartott magyar bál a varsói Resursa Obywatelska dísztermében. A helyszín címeként a Krakowskie Przedmiescie 64-et adták meg, melynek helyén a mai számozás alapján az Edward Cichocki által tervezett és Leon Karasinski által 1860 és 1861 között építtetett palota áll. A meghívót a már említett Guidó de Nagy-nak, címezték. A meghívóból szintén kiderül, hogy a rendezvényt a Petőfi Sándor Magyar Egyesület és a Báthory István Lengyel-Magyar Egyesület szervezi Edward Zienkiewicz és Zsolnay Oszkár elnökletével, a bál jövedelmét pedig jótékony és kulturális célokra fordítják. Az esemény fővédnökei között itt is jeles személyeket találunk, például Csáky István külügyminiszter, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hory András varsói követ és Jan Szembek[viii], a lengyel külügyminisztérium államtitkára, illetve számos lengyel miniszter és egyéb tisztségviselő személyében.

Több beszámoló is fellelhető a bálról a korabeli magyarországi sajtóban. Az „Újság” nevű lap „Mulatságok” címszó alatt egy teljes bekezdésben tudósít a varsói magyar bálról. Mint írják, „…a Resursa Obywatelska óriási helyiségeiben mintegy 2000 vendég a kora reggeli órákig maradt együtt. A pompásan feldíszített előcsarnokban Weisz Henrikné alezredes felesége, Komáromy Aranka bálelnöknő fogadta a vendégeket Cholnoky Oszkárral, a Petőfi Sándor Egyesület elnökével.”[ix] A cikk továbbá beszámol róla, hogy a bálon megjelent a magyar királyi követség tisztikara, Bartha Károly honvédelmi minisztert pedig vitéz Lengyel Béla alezredes képviselte. Lengyel részről az eseményen részt vett Varsó város egyik alelnöke, több korábbi miniszter és számos egyéb jelentős személyiség. [x]
A farsangi báli szezon alatt megtartották a bál budapesti megfelelőjét is. Az „Új Magyarság” 1939. január 15-i számában nagyon bizakodóan ír a közelgő eseményről: „…hallottuk, hogy az idén különösen nagyszabásúnak ígérkező magyar-lengyel bálra Varsóból baráti diák-küldöttség érkezik, mely egyúttal részt vesz a tízéves magyar-lengyel diákszövetség jubiláris ünnepségein és a pesti Gdynia-kiállításon is. Akaratlanul is azokra a történelmi időkre kell gondolnunk, amikor a közös harcok után a fehér asztal mellett barátkoztak a magyar és lengyel nemes urak. Hisszük, hogy a magyar-lengyel bál méltó folytatása lesz ezeknek a hagyományoknak, az ismét történelmi színezetűvé vált időkben. S afelől sincs kétség, hogy a hangulat is emelkedett lesz, mert van-e még náció, mely úgy értene a mulatás nemes úri művészetéhez, mint a lengyel, meg a magyar?”[xi] A Budapesti Hírlap 1939. január 29-én megjelent számában egy külön cikket szentelt a magyar-lengyel bálnak és azt nagyon részletesen ismertette is. Az írás szerint a Pesti Vigadót „délszaki” növényekkel, valamint lengyel és magyar színekkel díszítették. A rendező bizottság tagjai között említi a már ismertetett Nagy Guidót, és különlegességként kiemeli, hogy megjelent Fenczik volt rutén miniszter is a hetven tagú kárpátorosz küldöttség élén, akik eredeti népviseletben érkeztek. Az esemény legimpozánsabb vendége (és egyben legmagasabb védnöke) József királyi herceg fél tizenegykor, kürtszó kíséretével érkezett meg. A műsor a lengyel és magyar himnuszból, mazurka táncból, „boldogi” menyasszonytáncból majd az öt elnöki nyitópár bevonulásából állt, akik a „Közös magyar-lengyel határt akarunk” kezdetű csárdással nyitották meg a bált. A cikk írója még hozzáteszi, hogy a rendezők magyar és lengyel címerrel díszített, fehér bőrből készült báli táskával kedveskedtek a megjelent hölgyeknek, és az eseményről tudósított a varsói rádió is.[xii] A bálról részletesen írtak az „A társaság” című lapban is. Nagy Guidót a cikk írója ügyvezető elnökként említi. Megemlíti, hogy a bálnyitás körül „némi zökkenők voltak”, de egy bizonyos Walhkampf Henrik megjelenése feloldotta a helyzetet. A lap jellegéből adódóan hosszan sorolja a résztvevők neveit és megemlíti a jelesebb öltözeteket is.[xiii]


(a kép a szerző gyűjteményéből származik)
A lengyel-magyar bálokról szóló cikkeket olvasva-legyen az a bál beharangozása vagy utólagos értékelése- mindenképpen pozitív megítélésekkel találkozunk. A két világháború közötti időszakban Magyarországon az egész társadalmat és a politikai köröket is áthatotta a revizionizmus, és számos ügy megítélése kapcsán ez vált a kiindulási ponttá. Lengyelországról alapvetően a magyarok többségében pozitív kép élt ebben az időszakban (és ez fordítva is igaz), figyelembe kell azonban vennünk a periódus aktuálpolitikai fejleményeit is. Az 1920-as és 1930-as években a lengyel-magyar állami szintű kapcsolatok és együttműködések intenzitása változó volt, melyen belül a fő közös pont a Csehszlovákia elleni ellenszenv és területi követelés volt. Amikor ez éppen nem volt aktuális, a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok élénkülése nem hagyta túlságosan elidegenedni egymástól a két országot. Ennek kiváló jelei a bálokon résztvevő magas státuszú személyek, ahogy a „Közös magyar-lengyel határt akarunk” című csárdásra való táncolás is az 1939. januári bálon.
Turi Zsolt
[i] Farsang, Nemzeti Újság, XIX. évfolyam, 9. szám., 1937. január 13., 10.
[ii] Csekonics Iván a bál idején a felsőház tagja. Ő hozta létre a varsói magyar nagykövetséget, és a varsói nagyköveti tisztet is ő töltötte be 1919 és 1922 között. Volt parlamenti képviselő, a Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamara elnöke, a Magyar Külügyi Társaság alelnöke. 1922-ben a Lengyelország Újjászületése érdemrendet adományozták neki.
[iii] 1931 és 1935, majd 1938 és 1944 között belügyminiszter, a bál idején a Nemzeti Önállósági Alap és Tanács elnöke.
[iv] korábban miniszterelnök és külügyminiszter, majd 1938-39-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1939-től 1941-es haláláig miniszterelnök
[v] ma Eötvös Loránd Tudományegyetem. Korábbi nevét 1921 és 1950 között viselte, jogelődje a Nagyszombati Jezsuita egyetem, melyet Pázmány Péter esztergomi érsek és teológus alapított 1635-ben.
[vi] Magyar-lengyel bál, Magyarság, XVIII. évfolyam, 12. szám, 1937. január 16., 11.
[vii] Báli éjszakák, Pesti Napló, LXXXVIII. évf. 11. szám, 1937. január 15., 10.
[viii] Lengyelország függetlenné válása után ő volt az első diplomata Magyarországon. Megszervezte a lengyel követséget Budapesten és ő töltötte be a lengyel nagyköveti tisztet is 1921 és 1924 között.
[ix] Farsang, Nemzeti Újság,XXI. évfolyam, 42. szám, 1939. február 21., 10.
[x] Farsang, Nemzeti Újság, XXI. évf., 42. szám, 1939. február 21., 10.
[xi] Farsang, Új magyarság, VI. évfolyam, 12. szám, 1939. január 15., 16.
[xii] Farsang, Budapesti Hírlap, LIX. évfolyam, 24. szám., 1939. január 29., 10.
[xiii] Magyar-lengyel bál, A Társaság, XXVI. évfolyam, 5. szám, 1939. február 5., 11.