Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából (2025. április 11.) tett egy különös javaslatot a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének oktatója, Papp Judit a nápolyi közlekedési vállalat, az ANM SpA vezetőségének: állítsanak „emlék” buszmegállót a 20. századi európai irodalom egyik legjelentősebb alkotója, Márai Sándor (1900–1989) tiszteletére. Az évfordulón, 2025. április 10-én és 11-én „Sándor Márai e il suo lascito letterario a 125 anni dalla nascita” (Márai Sándor és irodalmi öröksége születésének 125. évfordulóján) címmel konferenciát is rendeztek a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetemen (Nápoly, Sala Archivio, Palazzo Du Mesnil, via Chiatamone 61-62. https://www.facebook.com/share/v/1AoNZD7HwM/). Márai sok szállal kötődött Nápolyhoz. 1948 és 1952 között Posillipó negyedben (Via Nicola Ricciardi 7.) élt, és mélyen megérintették a nápolyi élet különböző aspektusai. A városnak szentelte egyik remekművét, a San Gennaro vére című regényét (Il sangue di san Gennaro, New York, 1965), amely 2010-ben olaszul is megjelent az Adelphi Kiadó gondozásában. A pozitív fogadtatásra talált kezdemményezést hosszas adminisztratív folyamat követte. Ennek lezárultával, március 11-én délelőtt, avatták fel ünnepélyesen a „Medina – Márai Sándor” buszmegállót, Nápoly központjában,...

Anton Trstenjak (1853–1917) stájerországi szlovén író, történész, színháztörténész, a szlovén nemzeti mozgalom egyik szervezője a 19. század végén kétízben is beutazta a magyarországi szlovénok vidékét, kiket magyarul a korszak csak vendekként ismert. Trstenjak útirajza 2006-ban jelent meg (Slovenci na Ogrskem, 2006), melyből részletes képet kaphatunk a 19. századi magyarországi szlovén települések életéről, mely talán az egyik legfontosabb magyarul nem olvasható forrás a Muravidék történetéről. Az útirajzban hangsúlyos a muravidéki szlovén identitás helyzetének bemutatása. E szempontból a katolikus településeket kevésbé féltette Trstenjak, az evangélikusok „nemzeti életét” viszont válságosnak tartotta, mivel a legtöbb lelkész a magyarosodást tartotta fontosnak, anyanyelvükön szinte semmit sem írtak. Berke János (1814–1908) tótkeresztúri lelkész ettől volt kivétel. Jó kapcsolatot ápolt a szlovák Miroslav Hurbánnal (1817–1888), aki kétszer is járt Berkénél. 1848-ban azt kérte tőle, hogy Jelačić horvát bán csapatainak biztosítsák a Muravidéket, ezt viszont pacifizmusa vagy lojalitása miatt visszautasította. Berke kilencvenedik születésnapja alkalmából Trstenjak találkozásukról írt egy cikket a Slovenski Narodba, melyből azt is megtudhatjuk, hogy a magyar kormány Berkével akarta megírattatni a muravidéki szlovénok „magyar származásáról” szóló...

Az utazástörténet kutatásának célja az utazás mint társadalmi tapasztalat bemutatása, amelynek elsődleges forrásai az útirajzok, és levelek amelyekben megjelennek az utazásokról szóló beszámolók. A személyes visszaemlékezések mellett a sajtóban is megjelentek ezek az útleírások, amelyeknek célja volt, hogy az olvasók megismerhessék és betekintést nyerhessenek az ismeretlen világokba.[1] A fürdők gyógyvizeinek jótékony hatásai elterjedtek a köztudatban már a 18. század során, azonban a fürdőkultúra virágkora a 19. században csúcsosodott. A 19. században felvirágzó fürdőkultúra egyik mozgatórugója volt az a megváltozott szemlélet, hogy az egészséget megőrizni kell, és a betegségeket pedig megelőzni. A fürdők egyfajta új szezonális társadalmi térként jelentek meg, ahol időszakosan a városokból kiszakadt polgárság élte társasági életét. A fürdők már a 18. századtól népszerű helyek, ahol egy új szokásrend alakult ki az ott tartózkodók számára. A fürdőkben kialakult szokások közé tartozott a fürdőlevelek vagy fürdői levelek írása, amelyek kezdetben magánszemélyek között forogtak, később új rövidprózai műfajként megjelent a korabeli újságok hasábjain is. Ezekben a könnyed hangvételű levelekben az író beszámolt a fürdőkben, gyógyfürdőkben töltött idejéről, a társasági élet eseményeiről....

A század közepére Prága teljesen átalakult. A 18. századi városra már csak a dicső múlt árnyéka vetült, de a 19. század első harmadától már egy új korszak kezdődött, Prága a modern cseh nemzeti mozgalom központja lett. A korszakhatárt talán a legjobban az 1835-ös utolsó cseh királykoronázás és az 1848-as szláv kongresszus és 1871, a meghiúsult cseh kiegyezési kísérlet jelzi. A politikai céljait egyre határozottabban argumentáló cseh politika Bécsben is egyre komolyabb befolyást szerzett, a dualizmus korszakában pedig Prága fejlesztésével egyszerre igyekezett kifejezni a cseh tartományok történeti hagyományait és szláv, cseh nemzeti jellegét. Az alapokból induló cseh nemzeti mozgalom a negyvenes évekre kiteljesedő sikeres kulturális szakasza után, amikor a kodifikált irodalmi nyelven megszülettek a nemzeti romantika szépirodalmának emblematikus művei, kiépült a cseh tudományosság, az egyletek szervezete, megalapították a nemzeti művelődés intézményeit, 1848-ban fogalmazta meg markánsan politikai programját. Bár az az abszolutizmussal szemben is felléptek, a prágai Szent Vencel Fürdőben (Svatováclavské lázně) megalakított Nemzeti Bizottság forradalmi jelszavakat hangoztató petíciót is megfogalmazott, mégis a frankfurti Vorparlament adott lendületet a német és a cseh...

Az emlékezethelyek Pierre Nora értelmezésében azok a kultúrtörténetileg fontos helyek és tárgyak, melyek az emlékezet és identitás meghatározó szimbólumai. A lieux de mémoire a történelmi múlt és a jelen összekötését segíti kollektív emlékezet számára. Az emlékezethelyek sokféle formában megjelenhetnek, lehetnek tárgyak, terek, vagy épületek, de lehetnek szellemi termékek is, mint például a himnuszok, énekek vagy versek, a közös bennük, hogy egy közös történelmi identitás részei egy adott közösség számára. Az emlékezethely kutatás hozzájárul ahhoz, hogy a közös múlt megismerése, és megőrzése tudatossá váljék egy közösség számára. A magyarországi fürdőkultúra emlékezet helyei a máig megmaradt és jelenleg is üzemelő fürdők, főleg a budapesti termálfürdők. Dolgozatomban a Rácfürdő történetét mutatom be, amelyen keresztül láthatóvá válik a főváros fürdőpolitikájának átalakulása, valamint a fürdőkultúra fejlődése. A Rácfürdőt sok féle néven találjuk meg a forrásokban, a rác nevet a környéken élő szerb lakosság miatt kapta, majd a 30-as években Szent Imre fürdőre keresztelték át akkori tulajdonosai. A hévíz forrásról már a török korból is maradtak fenn emlékek, és a fürdőt már ekkor építettek a forrás...

A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

Közismert tény: a juhtúrós sztrapacska a szlovákok nemzeti étele és nemzeti szimbóluma. A brindzát, vagyis juhtúrót és annak készítésének hagyományát az Erdélyből érkező vlach pásztorok hozták el Szlovákia mai területére a 14-17. századi vlach kolonizáció során. Az étel alapját képező galuska burgonyából, lisztből és vízből készül, juhtúróval és sültszalonnával tálalják. Szlovákiában barangolva az útmenti kolibákban és más népies hangulatot idéző vendéglátó egységekben, de magas gasztronómiával csalogató éttermekben is gyakran megtalálható az étlapon.

Schápy József felsőlendvai káplánként 1882-ben, a Vasmegyei Lapokban közölte három részes útirajzát, a Felső-Lendva és vidéke című írását. A káplán az olvasót invitálja magával a hegyre, a Cukor-süvegre, aminek tetején Felsőlendva fekszik.

Augusztus 23-án, a Charta XXI. Megbékélés Mozgalom alelnökének, Kotolácsi Mikóczy Ilonának a vezetésével magyar zarándokcsoport érkezett Nagyszombatba, ahol részt vett a Keresztelő Szent János székesegyházban Orosch János nagyszombati érsek által az 1652-es  vezekényi csatában elhunyt hősökért és a békéért felajánlott magyar-szlovák nyelvű szentmisén. A szentmisén megjelent szlovák hívek közt jelen volt Ján Čarnogurský volt szlovák miniszterelnök is.