A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

Közép-Európa történelme, gazdasági és társadalmi fejlődése közismerten sok hasonlóságot mutat. Ez alól az alkotmányjog sem kivétel. A modern konstitucionalizmus szempontjából a térségnek nem kell szégyenkeznie. A modern hatalommegosztási elméletek egyik legfontosabb atyja, Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója már a törvények szelleméről írt művében (1748) is pozitívan nyilatkozott Magyarország jogi és politikai fejlődéséról.A francia felvilágosodás további jeles képviselője Jean-Jacques Rousseau egész könyvet írt Lengyelország kormányzásáról. Ennél jóval jelentősebb, hogy az öreg kontinens első, a felvilágosodás által ihletett alkotmánya 1791. május 3-án a lengyel-litván államban született. Igaz, európai és globális hatása kisebb volt, mint a szeptemberben elfogadott francia alkotmányé. (Történelmi érdekesség, hogy a Varsói Nagyhercegség 1807. évi alkotmányát maga Napóleon Bonaparte fogalmazta meg, mégpedig francia nyelven.) Az 1848/49-es magyarországi események pedig a legnagyobbak közé tartoztak a korabeli Európában.

A konferencia a közép-európai országok együttműködésével foglalkozik Lengyelország és Magyarország szemszögéből, valamint azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek, köztük a Magyarországon élő lengyelek milyen szerepet játszhatnak ebben a folyamatban. A kontinensünkön számos regionális együttműködési forma létezik, mint például a Visegrádi Csoport, a Weimari Együttműködés, a Bukaresti Kilencek stb. Az utóbbi időben azonban némelyikük visszaszorulóban van az adott kormányok eltérő külpolitikája miatt. Ez ismételten felveti a nemzeti kisebbségek szerepének kérdését abból a szemszögből, hogy milyen mértékben tudják elősegíteni a társadalmi bizalom építését és az államok közötti kölcsönös együttműködés erősítését. Érdemes ebből a szempontból újragondolni a tágabb értelemben vett közép- európai keretek közti együttműködés és integráció lehetőségeit is, melybe Lengyelország és Magyarország esetében beletartozik a két ország hagyományosan jó viszonyának a csehekre és szlovákokra való kiterjesztésének fontossága is. A konferencia során az előadók egyrészt utalnak az ilyen közeledés történelmi alapjaira és jelenlegi állapotára, másrészt felvázolják az eredményes együttműködésre alapozott integráció jövőbeli kilátásait.

Lengyelország nem csak a középkori, keresztény nyugati államokhoz csatlakozásban mutat hasonlóságot Magyarországgal, hanem bizonyos szempontokból a későbbi keleti blokkba betagozódásban is. Lengyelország is a szovjet “honvédő háború” nyomán megindult ellentámadás és a harmadik birodalom elpusztítását célzó hadmozdulatok következtében szabadult meg a náci megszállástól és került 1939 után immár teljesen szovjet megszállás alá. A keleti blokkban eltöltött évtizedek alatt a két ország gazdasági és társadalmi viszonyainak az alakulása egyaránt mutat hasonlóságokat és jelentős különbségeket is, azonban az tény, hogy amikor az egyik országban a társadalmi elégedetlenség akár politikai, akár fegyveres ellenállásba torkollott, az a másik országban minden alkalommal szinte mindig szimpátiát keltett.

Idén van Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulója. Magától értetődő, hogy rendezvények és kiadványok serege emlékezik meg a nagy íróról. Sokat írt és a magyar történelem számos korszakát és témáját feldolgozta. Ha neve előkerül egy beszélgetésben, jó eséllyel a legtöbben azért fogják emlegetni, mert vagy imádják vagy lehetetlenül hosszúnak találják a tájakat, az embereket vagy az egyes élethelyzeteket terjedelmesen leíró szövegeit. Számos művében megjelenik azonban egy olyan elem, amely a közbeszédnek szinte egyáltalán nem és tudományos diskurzusnak is csak alig volt a tárgya: a lengyelek, a lengyel mentalitás, a lengyel tájak ábrázolása.

1975. január 21-én, azaz épp ötven évvel ezelőtt történt, hogy Esterházy-Mycielska Mária, befejezve földi pályafutását, a lengyelországi mieleci otthonában visszaadta lelkét a teremtőjének.Az életében fivére, János által csak „angyali jó Mariskának” nevezett Esterházy Mária halálának 50. évfordulója alkalmából szerettei, rokonai és tisztelői a kelet-lengyelországi Wiśniowa település templomában, iletve a Mycielski család itteni temetőkápolnájában gyűltek össze, hogy szentmisével emlékezzenek a hőslelkű asszonyra. De ki volt Esterházy-Mycielska Mária, akit az utókor „magyar-lengyel Antigoné” jelzővel tisztelt meg azon hősies erőfeszítés elismeréseként, amit fivére Esterházy János börtönből való kiszabadítása, majd halála utáni eltemetésének ügyében tett.

Az autópálya hálózatban térségünkben még ma is a sugaras-gyűrűs szerkezettípus dívik, Nyugat-Európában pedig a rácsos, vagy raszteres szerkezet. Ez lehetne a mi követendő mintánk is. A rácsos, raszteres hálózat kiválóan betölti szerepét. Az ezekkel összekötött országok egymás mellett fekszenek, egy kelet-nyugat irányú vonal mentén. Létezik egy másik természetes fejlesztési irány is, a V4-eké, mely nekünk nagyon fontos. Lengyelország alatt fekszik Csehország és Szlovákia, ettől délre Magyarország, ettől még délebbre Szlovénia és Horvátország. Itt az országok egy észak-déli irányra rendeződnek, csak hiányzik az ennek megfelelő autópálya hálózat.

Egy eladásra kínált hagyatékból került elő az a meghívó, melynek témája az 1937. január 13-án, szerda este megrendezett Magyar-Lengyel Bál a Hungária Szállóban. A meghívóból kiderül, hogy az eseményt a Magyar-Lengyel Diákszövetség rendezte, és József Királyi Herceg és Dr. József Ferenc Királyi Herceg legmagasabb védnöksége alatt valósultak meg.

Negyven éve jelent meg az emlékezetes esszé, a nagy hatású fölkiáltás Közép-Európáért. Hogy egyáltalán létezünk. Mert úgy látszott, kitörölt bennünket a jelenből és az emlékezetből Európa jaltai kettéosztása. Tizenöt évvel voltunk 1968 után. Amikor először találkoztam Milan Kundera írásaival. Nemzedékem számára történelmi esztendő volt ez. Nagy Gáspár így idézte föl később, mikor és hogyan lettünk mi közép-európaiak: “Eljegyeznek a történelemmel előre és hátra az időben… Én nem vonulok be, de elfoglal Közép-Európa.” Augusztus 21., a Varsói Szerződés csapatainak inváziója tette világossá számunkra, hogy a „rendszer” nem reformálható, és ha valaha is kiszabadulunk belőle, az csak együtt történhet szomszédainkkal, a térség többi népével.

A második világháborús lengyel-magyar kapcsolatokról legtöbbször a két nép legendás barátsága, a lengyel menekültek magyarországi befogadása vagy a balatonboglári gimná­zium jut az ember eszébe. Ezek mellett sajnos vannak más, kevésbé szívderítő közös pontok is. Például Katyń. Van ugyanis három olyan magyar személy is, akik valamilyen módon köthetők ehhez a tragédiához. Egyikük a tömegsír feltárásában részt vevő patológus, Orsós Ferenc volt, a másik kettő pedig két meggyilkolt katonatiszt, Korompay Emánuel Aladár és a magyaror­szági német származású Oskar Rudolf Kühnel századosok. A kivégzésekre 1940 tavaszán került sor, a világ azonban minderről csak 1943 áprilisában szerzett tudomást. E szomorú évforduló alkalmából rendezett a budapesti Lengyel Intézet kiállítást Katyń magyar áldo­za­­táról, Korompay századosról és családja tragikus történetéről.