Cikkek a következő kategóriából: Esterházy János

Esterházy Mycielska Mária, a magyar-lengyel Antigoné halálának 50. évfordulóján

2025.01.22.

Interencia

1975. január 21-én, azaz épp ötven évvel ezelőtt történt, hogy Esterházy-Mycielska Mária, befejezve földi pályafutását, a lengyelországi mieleci otthonában visszaadta lelkét a teremtőjének.Az életében fivére, János által csak „angyali jó Mariskának” nevezett Esterházy Mária halálának 50. évfordulója alkalmából szerettei, rokonai és tisztelői a kelet-lengyelországi Wiśniowa település templomában, iletve a Mycielski család itteni temetőkápolnájában gyűltek össze, hogy szentmisével emlékezzenek a hőslelkű asszonyra. De ki volt Esterházy-Mycielska Mária, akit az utókor „magyar-lengyel Antigoné” jelzővel tisztelt meg azon hősies erőfeszítés elismeréseként, amit fivére Esterházy János börtönből való kiszabadítása, majd halála utáni eltemetésének ügyében tett.

Példaképek Közép-Európának?

2023.04.23.

Interencia

Visegrádi, illetve tágabb értelemben a közép-európai összetartozásunkat növelnék az olyan példaképek, akiket közösen tisztelhetünk, akiket mindannyian sajátuknak érezhetünk. Szent Adalbert és Esterházy János egyaránt alkalmas lehet erre a szerepre.

Mennyit ér egy politikus?

2023.02.22.

Interencia

Amennyit az életműve? Melyik politikus életműve ér annyit, hogy emlékezzünk rá? Mi teszi az utókor számára emlékezetessé egy politikus életművét…? Hazatérés címmel gróf Esterházy János életéről szóló misztériumdrámát mutattak be a Nemzeti Színházban 2022. október 28-án. Mi a december 7-i előadáson jártunk.

1%

Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány (2500 Esztergom, Szt. István tér 10.) Adószám: 18617979-1-11

A honlapon közzétett tartalmak csak a szerző, illetve az Interencia folyóiratot kiadó szervezetek engedélyével közölhetők újra. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat ne, vagy szerkesztett formában közölje.

© Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, Charta XXI. Egyesület

Főszerkesztő: Mészáros Andor

Szerkesztőség: Halász Iván, Illés Pál Attila, Käfer István, Kiss Gy. Csaba, Kovács Eszter, Surján László

ISSN

Kapcsolat:

szentadalbertalapitvany@gmail.com

2500 Esztergom, Szt. István tér 10.

Szerzőinknek

A beérkezett kéziratok elfogadásának, illetve megjelentetési időhöz kötésének joga a szerkesztőséget illeti meg. A kéziratokat Times New Roman betűtípusban, 12-es betűnagyságban, .doc vagy .docx, illetve .rtf kiterjesztésben várjuk a szentadalbertalapitvany@gmail.com email címre, mellékletként.

A kéziratok terjedelme nem haladhatja meg a fél ívet (20 000 leütés), az írások címe az 50 leütést. Az írásokhoz 250-500 leütés közötti terjedelmű bevezetőt, rezümét kérünk. Az ennél terjedelmesebb kéziratok esetén egyeztetés szükséges.

A kéziratokat magyar, vagy angol nyelven várjuk. A magyar nyelvű kéziratok esetében “A magyar helyesírás szabályai” című kötet legújabb kiadásának szabályai irányadók. Irodalomjegyzéket nem közlünk, az esetleges jegyzeteket, hivatkozásokat végjegyzet formájában kérjük. A kiemelendő szövegrészek kurzivált formában szerepeljenek. Az évszázadokat arab számmal kérjük feltüntetni, dátumok esetében az év és a nap számmal, a hónap betűvel. Személynevek esetében, első említésnél, a vezeték és keresztnevet is kérjük említeni. A képekhez, ábrákhoz címet és forrásmegjelölést kérünk.

A végjegyzetek esetében a Századok folyóirat hivatkozási előírásának használatát kérjük (https://szazadok.hu/dokumentumok/Kozlesi_szabalyzat_2017_majus.pdf, 2.3. Hivatkozások szerkesztési előírásai, 4-8.)