Visegrádi, illetve tágabb értelemben a közép-európai összetartozásunkat növelnék az olyan példaképek, akiket közösen tisztelhetünk, akiket mindannyian sajátuknak érezhetünk. Szent Adalbert és Esterházy János egyaránt alkalmas lehet erre a szerepre.
Közép-Európa sorsán gondolkodva Áprily Lajos egyik négysorosa jutott az eszembe: Múltunk gonosz volt, életünk pogány, / rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom: / jó, hogy nem ültem győztes-lakomán / s hogy egy legázolt néphez tartozom (A legyőzöttek strófája). A vers Trianonról szól, de bármelyik közép-európai ország magáénak érezheti, noha nem könnyű elfogadni a benne lévő súlyos kritikát (életünk pogány), s különösen azt, hogy jó egy legázolt néphez tartozni. Ám átkozódással nem jutunk egy centimétert sem előbbre. Ami pedig a győztesek lakomáját illeti, a második világháború után a győztesekhez sorolt közép-európai országok a szovjet csizma alatt azt kapták jutalmul, amit mi büntetésül.
Az elmúlt néhány évben szinte közhelyszerű lett a felismerés: térségünk országai egymásra vannak utalva. Roman Holec a Diadal és katasztrófa (Trianon egy szlovák történész szemével) című könyvének előszavában ezt írta: „Tudatosítanunk kell, hogy a globális veszélyeket csak közös fellépéssel győzhetjük le. Nem elég egymás mellett élni – nagyon szoros együttműködésre vagyunk utalva – mindannyiunk és utódaink érdekében is.”
A keresztény ember a veszélyhelyzetekben Istenhez fordul. A katolikus gyakorlatban ennek egyik formája a védőszent közbejárását kérni. Van-e Közép-Európának védőszentje? Hivatalosan nincs, de több alkalmas jelölt is van. Például Szent László királyunk, aki Lengyelföldön született, Nyitrán temették el, Zágrábban püspökséget alapított. Kétlem azonban, hogy a csehek körében nagyon népszerű volna.
Az egész régióban ismert viszont a cseh előkelő apától és I. Henrik császár rokonságához tartozó szász anyától származó Vojtěch (Adalbert, Béla). Szülei papi pályára szánták. 983-ben pappá szentelték, rövidesen Prága püspöke lett. Felszentelése után mezítláb vonult be a városába, és ettől kezdve többé nem látták mosolyogni.
Hamar kiderült, nem harcias, nem keménykezű vezető. Legendája szerint nehezen birkózott a félig-meddig pogány lakossággal, fel kellett lépnie a soknejűség, a rabszolgatartás, a varázslás, a papok nősülése ellen. Feladta a harcot és Rómába ment, ahol 990-ben bencés szerzetes lett. A prágai püspökséget azonban nem töltötték be. A pápa ezért hazatérésére kényszerítette. Tizenkét szerzetestársával indult vissza, akikkel megalapította a břevnovi apátságot. A politikai harcokat azonban nem tudta kezelni, és 994-ben ismét Róma felé indult, de a hagyomány szerint megállt Magyarországon. Úgy tartották, ő keresztelte és/vagy bérmálta meg Vajkot. 996-ban már újra a római kolostorban volt. De ismét visszaparancsolták Prágába. Időközben II. Boleszláv meggyilkolta rokonait. Kilátástalannak ítélve a hazatérést, Lengyelországba ment. Itt is kolostort alapított, majd észak felé fordult: a pogány poroszokhoz. Közöttük a térítő munkája eredménytelen volt, ezért a litvánokhoz készült, de 997-ben a poroszok megölték. Testét Gnieznóban temették el.
Szent Adalbert mellett – ha sikerrel fejeződik be a boldoggá avatási folyamat – joggal merülhet fel Esterházy János neve is, aki minden visegrádi országhoz kötődik lengyel édesanyja, csehszlovákiai, illetve szlovákiai közéleti tevékenysége, magyarsága és a csehszlovákiai Mírovban töltött börtönévei révén. Esterházy János egész életében arra törekedett, hogy az emberek szolgálatában Jézus Krisztust kövesse. A Nagyszombati Érseki Hivatal által 2021. januárjában jóváhagyott fohász mintha elővételezné régiónk lehetséges védőszentjének szerepét: „Add, hogy keresztény életének példája, szenvedésének és halálának tanúsága megerősítse Közép-Európa népeit akaratod teljesítésében.”
Szent Adalbert és Esterházy János élete látszólag kudarc. Somorjai Ádám egyenesen úgy fogalmaz: Adalbertnek életében semmi nem sikerült (Pannónia három missziója). Esterházy tizenkét évig vett részt a napi politikai élet élvonalában, majd újabb tizenkét évig börtönben raboskodott. Tiszteletünket iránta elsősorban a rabság, a mártírsors tudatos vállalása váltja ki: Istennek ajánlotta szenvedéseit, részben a szlovák és a magyar nemzet közötti megbékélés reményében. Lehetett volna miniszter Prágában, felsőházi tag Budapesten, ám ő a kisebbségbe szorult magyarsággal való sorsközösséget választotta, annak minden következményével együtt.
Szent Adalbert és Esterházy János: két mártír. Már ezért is különös tiszteletet érdemelnek azon a földön, ahol a mártír tetem magát kiforrja csöndes földi rögben (Arany János: Magányban). Esterházy rabtartói féltek ettől, eltüntették még hamvait is, hogy sírja ne lehessen zarándokhely. Az alsóbodoki újratemetés óta mégis azzá lett: erőforrás a jóakaratú emberek számára.
Az említett sikertelenség azonban csak a halálukig tartott. Adalbert halála pillanatában nem tudhatta, hogy a břevnovi apátság igazi szellemi-lelki középponttá lesz: sok püspököt, apátot, szerzetest ad majd Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak. A kolostor évszázadok óta a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja Közép-Európa számára. Nem tudhatta azt sem, hogy halála után három évvel István a magyarok első királya lesz, és keresztény országot épít. Adalbert sorsa a vetés volt, az aratás öröméből nem jutott neki. Már két évvel halála után Szilveszter pápa szentté avatta. Temetésén 1000-ben, Gnieznóban, a lengyel állam és egyház központjában III. Ottó császár is jelen volt. 1039-ben I. Břetislav Prágába vitette Szent Adalbert ereklyéit. Tisztelete rohamosan terjedt. Szent István az esztergomi egyházmegye patrónusává nyilvánította, és az első székesegyházat is tiszteletére szentelték, az esztergomi bazilikának a Nagyboldogasszony mellett ma is ő a patrónusa. Szent Adalbertet szerte a Kárpát-medencében, Lengyelországban és Csehországban is tisztelik, emlékét számos templom és intézmény ápolja. Nevét egyesület, alapítvány, kitüntetés is viseli. Közép-Európa szentje és egyben a régió nyugati orientációjának elindítója.
Esterházy nyilvános tisztelete csak az 1990-es fordulat után kezdődhetett. Azóta viszont emléktáblák, szobrok sora emlékeztet rá, Szlovákiában is, ahol hivatalosan még most is háborús bűnösnek számít. De alsóbodoki újratemetése és a hivatalosan megindult boldoggá avatási folyamat reménnyel tölti el egyre szaporodó számú tisztelőit. A kommunista diktatúra áldozata, ezért a nem vallásos emberek is elismerik emberi nagyságát.
Sorsuk a búzaszemé: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. (Jn 12,24)
Surján László