Cikkek a következő kategóriából: Milan Kundera

Mit jelentett nekünk Kundera „üzenete”?

2023.12.30.

Interencia

Negyven éve jelent meg az emlékezetes esszé, a nagy hatású fölkiáltás Közép-Európáért. Hogy egyáltalán létezünk. Mert úgy látszott, kitörölt bennünket a jelenből és az emlékezetből Európa jaltai kettéosztása. Tizenöt évvel voltunk 1968 után. Amikor először találkoztam Milan Kundera írásaival. Nemzedékem számára történelmi esztendő volt ez. Nagy Gáspár így idézte föl később, mikor és hogyan lettünk mi közép-európaiak: “Eljegyeznek a történelemmel előre és hátra az időben… Én nem vonulok be, de elfoglal Közép-Európa.” Augusztus 21., a Varsói Szerződés csapatainak inváziója tette világossá számunkra, hogy a „rendszer” nem reformálható, és ha valaha is kiszabadulunk belőle, az csak együtt történhet szomszédainkkal, a térség többi népével.

Merre sodródott Atlantiszunk?

2023.12.05.

Interencia

Idén lett negyven éve, hogy Milan Kundera megjelentette „Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája” című esszéjét. Az Interencia ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva esszésorozatot indít, elsőként Agnieszka Janiec-Nyitrai írását közöljük.

Kundera emlékéről

2023.07.14.

Interencia

Július 11-én távozott e világból Milan Kundera. A cseh író. Igazi honfitársunk Közép-Európából. Először talán a pozsonyi Irodalmi Szemlében találkoztam a nevével. A történelmi 1968-as esztendőben utolsó éves egyetemistaként már januártól alapos figyelemmel kísértem, mi történik Csehszlovákiában. Nagy nemzetközi visszahangja volt az előző évi csehszlovák írókongresszusnak. Nem véletlenül látták később ebben az eseményben a Prágai tavasz szellemi előkészítését. Rendszeresen olvastam az ottani magyar lapokat, meg lehetett venni őket a hazai újságárusoknál. Áprilisban azután Pozsonyban tölthettem egy egész hetet, s azután a csehszlovákiai változások elkötelezett híveként követtem a történéseket. Rengeteg politikai és kulturális szereplő nevét – csehekét, szlovákokét, magyarokét - megtanultam odafönt. Mint tanú és mint magam által fölkent szakértő meséltem barátaimnak, diáktársainknak, miért fontos nekünk ez az egész.

Visegrád mentális arcáról

2023.02.17.

Interencia

Lehet-e egyáltalán ilyesmiről beszélni? Hiszen mekkorák a különbségek közöttünk a Balti-tengertől a Cseh-erdőig vagy a Kárpátoktól a magyar Alföldig! Mégis, ha nagyobb nemzetközi társaságba kerül az ember, hamar kiderül, visegrádi „honfitársakkal” jobban megértheti magát az ember, mint Európa vagy a világ más részéből jött emberekkel.

1%

Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány (2500 Esztergom, Szt. István tér 10.) Adószám: 18617979-1-11

A honlapon közzétett tartalmak csak a szerző, illetve az Interencia folyóiratot kiadó szervezetek engedélyével közölhetők újra. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat ne, vagy szerkesztett formában közölje.

© Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, Charta XXI. Egyesület

Főszerkesztő: Mészáros Andor

Szerkesztőség: Halász Iván, Illés Pál Attila, Käfer István, Kiss Gy. Csaba, Kovács Eszter, Surján László

ISSN

Kapcsolat:

szentadalbertalapitvany@gmail.com

2500 Esztergom, Szt. István tér 10.

Szerzőinknek

A beérkezett kéziratok elfogadásának, illetve megjelentetési időhöz kötésének joga a szerkesztőséget illeti meg. A kéziratokat Times New Roman betűtípusban, 12-es betűnagyságban, .doc vagy .docx, illetve .rtf kiterjesztésben várjuk a szentadalbertalapitvany@gmail.com email címre, mellékletként.

A kéziratok terjedelme nem haladhatja meg a fél ívet (20 000 leütés), az írások címe az 50 leütést. Az írásokhoz 250-500 leütés közötti terjedelmű bevezetőt, rezümét kérünk. Az ennél terjedelmesebb kéziratok esetén egyeztetés szükséges.

A kéziratokat magyar, vagy angol nyelven várjuk. A magyar nyelvű kéziratok esetében “A magyar helyesírás szabályai” című kötet legújabb kiadásának szabályai irányadók. Irodalomjegyzéket nem közlünk, az esetleges jegyzeteket, hivatkozásokat végjegyzet formájában kérjük. A kiemelendő szövegrészek kurzivált formában szerepeljenek. Az évszázadokat arab számmal kérjük feltüntetni, dátumok esetében az év és a nap számmal, a hónap betűvel. Személynevek esetében, első említésnél, a vezeték és keresztnevet is kérjük említeni. A képekhez, ábrákhoz címet és forrásmegjelölést kérünk.

A végjegyzetek esetében a Századok folyóirat hivatkozási előírásának használatát kérjük (https://szazadok.hu/dokumentumok/Kozlesi_szabalyzat_2017_majus.pdf, 2.3. Hivatkozások szerkesztési előírásai, 4-8.)