Kálmán C. György és Kabdebó Lóránt emlékére
Anton Straka diplomata volt, a csehszlovák külügyminisztérium állt a háta mögött. Nem magánemberként, hanem hivatalnokként segítette a két világháború közötti időszakban a magyar írókat és költőket Budapesten és Prágában. Csehszlovákiában a magyar irodalmat és zenét, Magyarországon a cseh és szlovák irodalmat és zenét akarta népszerűsíteni. Magát mindkét kultúra propagandistájának tartotta. Olyan ember áll előttünk, aki eleinte papként próbált hatni környezetére. Nagyon szerette hazáját, és erős nemzettudat, emberszeretet jellemezte. Mikor azonban szembesült a korabeli erkölcsi problémákkal, végleg kiábrándult az egyházból, s más utat keresett a szlovákság szebb jövőjének építéséhez. Újságírói tevékenysége kezdetben nem volt mentes a kor nacionalista színezetétől, a magyarokkal szembeni ellenérzéstől, csakhamar viszont túllépve ezen a gondolkodáson, a csehek, magyarok és szlovákok, valamint minden más kis nép közös összefogását hirdette, szemben a fasiszta nézetekkel, mert belátta, hogy minden nemzetnek egyformán joga van a békés élethez, a fejlődéshez, az anyanyelv használatához és saját szellemi nagyjainak megbecsüléséhez. Példát mutatott arra, hogy a diplomácia eszközeivel a kultúra területén minden hátráltató és akadályozó tényező ellenére is elérhető a nemzetek barátsága, ha egymás értékeinek az elismerésére törekszünk.
Anton Straka 1893. július 13-án született Kassán, szlovák munkáscsaládban. Apja, Ján Straka (1858.5.2.) molnárcsaládból származott a sárosi Močidľanochból. Eleinte molnársegédként dolgozott, aztán átköltözött a Kassa melletti Garbovcára, majd Kassára, kitanulta az ácsmesterséget és újra segédként dolgozott. Gyermekkorában elvesztette apját, Ondrejt, így neki kellett gondoskodnia a családról. Anyja, Anna Jakubčinová másodszor is férjhez ment, de rövidesen megözvegyült, így megint ő lett a családfő. Ilyen nehézségek közepette mindössze két osztályt sikerült elvégeznie az általános iskolában, de olvasott, tanult, írni kezdett, s a körülmények ellenére íróvá fejlődött, a szlovák katolikus élet szervezőjévé, aki a magyarosítás ellen harcolt. Straka anyja, Maria Grabanová (1863.3.4.) kilenc éves korára teljesen árván maradt, ezért úri családoknál szolgált, később dohánygyári munkás lett. Harminc évig ezt a munkát végezte. Hűséges, elkötelezett nő volt, aki hasonlóan gondolkodott, mint férje. 1942-ben halt meg Kassán.
Ebben a családi légkörben nőtt fel Anton és testvére, Ján (1895–1917)[1], egy előítéletekkel átszőtt, kompromisszumokat nem ismerő katolikus világban, egyoldalú irányba nevelve, a katolicizmus felé, megóvva a külvilágtól. Mégis lehetősége nyílt megtapasztalni az egyszerű hit hatalmas erejét. Anyja elmondása szerint visszahúzódó, magányos, mélyen gondolkodó gyermek volt. A család otthon szlovákul beszélt. A magyar nyelvet Anton az iskolában tudta elsajátítani a többnyelvű Kassán. Feltehetően az 1939-es év közepe táján megírta önéletrajzát,[2] amelyben elmondta, hogy a szüleinek erőfeszítése jó volt, ők ebben nevelkedtek, ezt a világot ismerték, mely a mély vallásosság nagy erejével töltötte be őket, gondolkodás és mérlegelés nélkül. A maga módján ez boldog élet volt. A vallásosság mellett az ő lelkét a szlovák emberek életéről és jogairól vívott nemzeti harc megfigyelése töltötte ki, amelyet maga körül látott. Az elemi iskola befejezése után szülei a cipőkészítő mesterséget szánták neki, mert testileg gyenge alkat volt, súlyos betegségeket vészelt át. Elemi iskolai tanítója ez ellen erősen tiltakozott, mert nagyon tehetségesnek tartotta, jó képességeket látott benne a továbbtanulásra. Kiváló nyelvérzéke volt és több nyelvet ismert. A családnak azonban nem volt pénze a taníttatására. Ekkor kapta a felajánlást az amerikai szlovákoktól és a felvidéki szlovák vezetőktől, akik támogatni kívánták őt. A Matica slovenská segélyét is megkapta. Apja munkássága sokfelé ismert volt, tisztelet övezte nevét. Ezért kapott anyagi segítséget. Így tudott a Kassai Premontrei Főgimnáziumban tanulni az 1903/1904 – 1910/1911 iskolai években. Osztályfőnöke a rend egyik tagja, az angol nyelvész Kundt Ernő volt.
Straka középiskolásként is magába zárkózottan élt. Lelki élete – saját jellemzése szerint – színes, pezsgő, érdekes volt egészen az érettségiig.[3] 1911-ben, az érettségit követően jelentkezett papnak, mert úgy érezte, így tudja leginkább szolgálni a szlovák népet. Úgy gondolta, hogyha netalán üldözve, hajszolva lesz is, szeretné mégis a legszegényebb kápláni helyén is a szlovák népet szolgálni. A kassai papi szemináriumban megváltozott a lelki élete, a fiatal társaság felébresztette benne az addig elrejtett, tiszta gyermeki vidámságot. Fülig érő szájjal mosolygott a világra, a legviccesebb, legvidámabb kispap egyike volt. 1915. július 16-án szentelték fel,[4] utána Kassán maradt hitoktatóként a Hunyadi utcai Állami Népiskolában (1915. szeptember 1-től 1919. március 1-ig). Elhívatott szellemi pásztornak és tanítónak tartották, aki a kötelességeit a legnagyobb odaadással, szorgalommal és lelkesedéssel teljesítette.[5] Szónoki tehetsége volt, szentbeszédeit szívesen hallgatták a hívek. Szerette a zenét is. Gál István szerint a kassai székesegyházban a gregorián zenét ő váltotta fel modern egyházi zenével.[6]
1916. március 28-án Balogh Jenő magyar királyi igazságügyminiszter kinevezte Strakát a fiatalkorúak kassai felügyelő hatóságának tagjává 1918. december 31-ig terjedő időszakra.[7] A kinevezést a kassai kir. ítélőtábla elnöke ajánlatára kapta meg, és május 17-én tette le az ünnepélyes esküt Fischer-Colbrie Ágoston püspök előtt, aki a felügyelő hatóság elnöke volt.
Az első világháború megváltoztatta a társadalmat. Straka a háború alatt szociális feladatokkal kezdett foglalkozni. 1917 tavaszán a felügyelő hatóság elrendelte a hadirokkantaknak, hadiárváknak és özvegyeknek való szervezeten belüli segítést, Strakát pedig a kassai püspök felkérte a hadi gondozói tisztség ellátására.[8] Papi munkája mellett apjával folyamatosan figyelték, hogyan alakul a helyzet. Információt kaptak a készülő nemzeti felszabadulásról, és vártak. 1918 őszén megalakult a szlovák értelmiségiek társasága, ennek munkájában ők is részt vettek.
1918. december 29-én Straka jelen volt Kassa megszállásakor, a csehszlovák menetelő katonaságot a kaszárnyák előtt várta, s üdvözölte őket a kassai szlovákok nevében.[9] Azonnal létrejött a Nemzeti Tanács, amelyben jegyzői szerepet vállalt. Hamarosan elindult útjára a Slovenský východ napilap. Ebben a hangulatban, 1919 februárjában Straka néhány sorban leírta benyomásait, amit félve mutatott meg a szerkesztőségnek. Meghallgatta a főszerkesztő és Janko Hrušovský író megjegyzéseit, akik a beszélgetés után meghívták a szerkesztőségbe, habár egyáltalán nem beszélte a szlovák irodalmi nyelvet, és fogalma sem volt az újságszerkesztésről. Ennek ellenére az egyik felelős szerkesztővé választották, mert a lap vezetősége azt akarta, hogy a családi neve, illetve az apja neve a magazin címlapján szerepeljen. Ő azonban álnéven kezdett el dolgozni. Cikkei nagy visszhangot váltottak ki politikai és újságírói körökben. Berkes Tamás bohemista írja Párhuzamos életrajzok: Anton Straka és Sárkány Oszkár című tanulmányában, hogy kezdetben Strakának némely cikke magyarellenes, illetve zsidóellenes. 1919-ben viszont már kiállt a magyar kisebbség jogai mellett. Még ebben az évben behívták a csehszlovák hadseregbe területi kurátornak.
1919. június 4-én Kassát újra megszállták, ezúttal a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege. Ján Straka másodszor is magyar börtönbe került, ahonnan megromlott egészséggel tért haza. Egy hónappal később újabb fordulat következett: a csehszlovák csapatok elfoglalták a várost.[10] Ezalatt Anton Straka tovább szerkesztette az újságot, írt, előadott, dolgozott a Nemzeti Tanácsban és a városi képviseleti testületben, ahová a kassai Szlovák Nemzeti Párt delegált. Levelezést folytatott Pavol Országh Hviezdoslav költővel.[11] Aktívan részt vett az első szlovák sportklub alapításában és a szlovák turisztikai klub létrejöttében. Utóbbi számára írta meg az 1919-es Turistický Sprievodca po Východnom Slovensku (Kassa, 1920) című kis könyvecskét. A Csehszlovák Turisták Szövetségének elnökeként felfedezőtúrákat indított a Szlovák Paradicsom feltérképezésére. 1921-ben elkészítette az észak-szlovákiai turistakönyvet, amely erről a területről is szól. Tevékenységének emlékét őrzi a Kolostor szakadéknál róla elnevezett vízesés (Kláštorská roklina – Vodopád Antona Straku).
Straka egyébként is sokat utazott élete során. Szeretett kirándulni, jól ismerte hazáját. Hagyatékában sok kéziratos útirajzot találunk, például 1918 júliusában három napos útra indult a Tátrába, amelyet egy füzetben jegyzett le.[12] Megjárta a Csorba-tavat, a Fátyol-vízesést, a Poprádi-tavat, a Tengerszem-csúcsot, Ótátrafüredet és az Óriás-vízesést. Papként vállalkozott erre az útra, s kilenc személy jelentkezett Kassáról, hogy elkíséri. A Tátrát Iglónál pillantották meg a vonatból. Kisebb kirándulásokat is tett ezekben az években tavasszal és nyáron, főleg fél napos utazásokra vállalkozott szívesen Szlovákia területén belül.
1920 tavaszán a Hodža-féle Agrárpárt felajánlotta neki a főtitkárságot Nyugat-Szlovákiában, amit elutasított, mert nem érzett elég erőt és képességet a pártpolitikai munkára. Ezután Hlinka Néppártja kínálta fel neki a Slovák lap főszerkesztőségi posztját, de ő ezt is elutasította, éles tiltakozással Hlinka politikája ellen. Nemsokára meghívták Prágába a Nemzetvédelmi Minisztérium munkatársának. Ezt a lehetőséget örömmel fogadta és 1920 májusában ide került tábori lelkészként.
Prágában belépett az akkoriban legbefolyásosabb cseh napilaphoz, a Tribuna szerkesztőségébe. Munkájával felkeltette a Minisztertanács Elnöksége Sajtóosztályának figyelmét. A sajtóosztályfőnök, Elb behívatta hivatalába, mint a szlovák és magyar ügyek szakemberét. Közben szlovák diákoknak tartott előadásokat. Megalapította a Tatran sport klubbot. A Csehszlovák Futballszövetségben elnökhelyettessé, majd 1922-ben elnökké választották. A Csehszlovák Turisták Szövetségénél a szlovák komisszió elnöke lett, együttműködött a szlovák sport és turisztika szervezésében. 1922 márciusában kinevezték a Sajtóosztály tisztségviselőjévé.
Straka magánélete megváltozott Prágában, feladta a papságot, júliusban megnősült.[13] Felesége gondoskodott a családról és részt vett az ő tevékenységeiben is. Megismerkedésükről Straka visszaemlékező életrajzot írt,[14] amely elárulja, hogy 1921 márciusában találkoztak először Prágában. Věra Langerová cseh színésznő ekkor érettségi előtt állt, és meg szerette volna ismerni Szlovákiát. Anton felajánlotta neki, hogy kísérőjük lesz édesanyjával együtt és megmutatja nekik szeretett hazája szépségeit. A természet iránti szeretet és közös érdeklődési körök miatt nagyon hamar közel kerültek egymáshoz. Három gyermekük született: Vladimír, Milán, Ján.
Strakát 1922 októberében Ungvárra küldték a Minisztériumtól, a Kárpátaljai Polgári Közigazgatás sajtófőnökeként. Itt nagyon elfoglalt életet élt, újságíróként tevékenykedett, belefolyt a politikába, és nem hagyta abba a turisztikai és sport munkáit sem. Látta a politikai élet hibáit, nyíltan konfrontálódott az Agrárpárttal, ezért 1924 januárjában visszahívták. Az Agrárpárt, amellyel kemény harcba került, mindent megígért neki, ha csatlakozik hozzájuk, de visszautasította őket, és dacból belépett a Szociáldemokrata Pártba. Ők először a Robotnícké noviny lapnál ajánlottak neki főszerkesztői állást, majd tisztségviselőnek szerették volna kinevezni, de ezeket a lehetőségeket is elutasította.
Anton Straka a politikai életben soha nem vett igazán részt, mert az önállóságot és függetlenséget mindenek felett valónak tartotta, nem akarta, hogy a párt beleszóljon az életébe, a saját meggyőződését akarta követni – ezt írta életrajzában. 1924 januárjában visszakerült Prágába a Sajtóosztályra, a Tribunaban dolgozott, újságíróként a Národní osvobození, Národní politika, Robotnické noviny, Slovenský východ, Slovenský denník lapokba írt.
Straka életében a következő fordulatra 1925 tavaszán került sor. Elb sajtófőnök a Robotnické noviny főszerkesztésével szerette volna megbízni, és az 1926-os választásoknál képviselői mandátumot ajánlott fel neki. Strakának azonban továbbra sem volt kedve a politikai élethez, úgy érezte, az ő érzékeny és érzelmes természetével a kemény politikai életben nem tudna helyt állni. Amikor Budapesten, a Csehszlovák Nagykövetségen meghalt a sajtóattasé, olyan embert kerestek, aki ismeri a magyar ügyeket, a nyelvet, és őt szólította meg Szlovákia teljhatalmú minisztere (Minister s plnou mocou pre správu Slovenska), hogy fogadja el a helyet. Ő beleegyezett. Vonzotta a lehetőség, hogy tapasztalatot szerezhet diplomáciai szolgálatban. A Külügyminisztériumba került, onnan küldték ki Budapestre, mint sajtóattasét.[15] Itt a központi tevékenységeken kívül teljes mértékben a csehszlovák honfitársak és a magyarországi szlovákok kulturális feladataival foglalkozott, a szlovákok kulturális igényeit gondozta, programokat szervezett, és szívélyes kapcsolatokat alakított ki a magyar kulturális világgal. Eljött a rendszeres gyűlések ideje a magyar kulturális élet kiemelkedő személyiségeivel, az előadások, fordítások, kulturális esték ideje. Ezeket élete legérdekesebb munkáinak és éveinek tartotta.[16] Budapesten 1936 áprilisáig tartózkodott, ezután visszatért Prágába, mert a Külügyminisztérium hazarendelte.[17] Bár kérvényezte – megkezdett kulturális munkájára hivatkozva –, hogy még két évig Budapesten tartózkodhasson: ezt elutasították. Prágában, a Za Pohořelcem 14. szám (Praha 6 – Střešovice) alatti lakásban éltek ezután feleségével és gyermekeikkel.
Csehszlovákiában Straka tovább tevékenykedett az újságírásban cseh és magyar nyelven, és nem hagyott fel a csehszlovák–magyar kulturális kapcsolatok ápolásával sem. Levelezett magyar barátaival, a csehszlovákiai magyar kisebbséggel, Prágában előadásokat tartott a Táncsics Kör és a Petőfi Sándor Kör összejövetelein, és tovább fordított.
1938-ban őt is érintette az első bécsi döntés. A csehszlovák delegáció főtitkára megbízta, hogy folytasson megbeszéléseket Magyarországgal, vegyen részt a komáromi tárgyalásokon,[18] amely őt ideiglenesen megfosztotta apjának sírjától Kassán. 1934 januárjában halt meg édesapja. Kassán emléktáblát állítottak neki, és az utcájukat róla nevezték el. A magyarok széttörték az emléktáblát, eltávolították a feliratokat. Mellszobrot is állítottak az emlékének Kassán, de ez sem élte túl a háborús körülményeket.[19] Később új táblát kapott Eperjesen, ahol 1906 óta dolgozott, mint az ott alapított első szlovák Tatra Bank létrehozója. Anton Straka egyik utolsó feljegyzése apja emléktáblájával kapcsolatosan hihetetlen emberséget sugároz: „Mily kimondhatatlan s talán kegyetlen szeszélye a sorsnak: a magyarok apám emléktábláját összetörték, szlovák testvéreimre bombákat dobálnak, s csendőrsortüzet vezényelnek, s én bezárkózom a lelkembe s Ady »Magyar Jakobinus dalát« fordítom cseh nyelvre!!!”[20]
A Külügyminisztérium felszámolásakor Straka visszatért a Minisztertanács Elnökségének Sajtóosztályára. Olyan munkát akart végezni, amelyben hű maradhatott a szlovák néphez és a nemzet jobb jövőjét építhette.[21] 1939. júliusában Emil F. Buriannal együtt megalapította a D40 Baráti Kört (Kruh Přátel D40), amelynek titkára lett a cseh kulturális élet szolgálatában. Minden délután 5-6 órát ezzel töltött, miután hivatalos munkájával végzett. Egészen 1941. márciusáig írásbeli kapcsolatot tartott fenn progresszív költőkkel, minden veszély ellenére. Burian börtönbe kerülése és avantgarde színházának bezáratása után Strakát is letartóztatta a Gestapo március 21-én.[22] Baloldali tevékenységek végzésének vádjával ítélték el, eredetileg három év szabadságvesztésre. Először a prágai Pankrác börtönben raboskodott.[23] Nem teljesen világos, miért vitték el innen Bautzenbe, s hogyan került koncentrációs táborokba Gross-Rosenbe és Mittelbau-Doraba. 1941. augusztus végén még Pankrácban van, ahol kihallgatták, szeptember 8-án viszont már Bautzenből írt. Itt a 747 számot kapta. Levelezésük feleségével cseh nyelven folyt, de a németek ellenőrizték a leírtakat, így többnyire inkább a magánéletre, egészségre vonatkozó információkat közölték egymással, vagy a küldött csomagokkal, élelemmel kapcsolatos dolgokat beszélték meg.
1944. június 25-én Gross-Rosenből jelentkezett Straka, német nyelven. Ezután már ezt a nyelvet használták levelezésük folyamán Věra Strakovával. A borítékokon rajta van a blokk száma, ahol Straka élt. Az utolsó levelet innen 1945. január 7-én írta. Ebben megköszöni a gondosan csomagolt élelmet, amit karácsonyra küldött a számára, és üdvözletét küldi barátainak, családtagjainak.[24]
Straka börtönből írt levelei azt mutatják, utolsó éveiben sem szűnt meg az európai humanizmus szellemében gondolkodni. 1940-ben Földessy Gyulának önvallomásszerű nyilatkozatot tett: „Sohasem buktam karriérre, elismerésre, meg más effélére, ezért nem szeretem a reklámot sem. Nem azért teszem, amit teszek. Jól esett Móricz és Német M. üdvözlete, szívből viszonzom.”[25] 1943-ban pedig cseh nyelven ezt írta: „Én a jövőnkért akarok élni, dolgozni és alkotni, s az eddig elvégzett munkát kívánom folytatni a jelenlegi életformám megváltozását követően is.”[26]
A 2003-ban Budapesten megrendezett konferencián dédunokája, Martin Palán színész közvetítette szavait, aki elmondta, hogy ő kegyelmet nem kért, ő kegyelemre nem várt. Ő igazságot akart.[27] 1942-ben fiának, Milánnak pedig így írt: „Én mindig is egy tölgy voltam, Milánka, de nem az erdőben éltem, hanem egy magányos dombon álltam, villámok és viharok gyakran értek engem, elhagyott tölgyet. Megtartottak és tartanak viszont most is gyökereim, melyek drága szülőföldemhez szívósan kötődnek.”[28]
A koncentrációs táborban Straka száma 40188 volt egy 1975. augusztus 13-án kiállított hivatalos irat alapján, amely tudatja Věra Strakovával, hogy férjét áthelyezték 1945. március 6-án Bergen-Belsenbe, s hogy a személyi számát Gross-Rosenben 1944. május 24-én kapta meg. Halálára nincs bizonyíték.[29] Valószínűleg menetelés közben halt meg Bergen-Belsen környékén.[30]
Felesége sokáig kerestette férjét. Pár tanú jelentkezett nála, akik beszámoltak arról, milyen sorsa volt Strakának a táborokban. Az egyik Karel Kasl tanár volt. Ő leírta, hogy a Gestapo letartóztatta, s együtt raboskodott Strakával egy ideig, s míg vele volt, bátran és kedvesen viselkedett, sokat emlegette családját, nagyon várta az új életét, az örömteli munkát Szlovákiában.[31]
Dr. Rudolf Glöcknertől tudjuk meg, hogy mikor Straka megjelent szlovákként Gross-Rosenben, őhozzá sietett először, mivel a táborban szolgálatát végezve az egyik feladata az volt, hogy a szlovákokat megismerje. A 8-as blokkba küldték Strakát, ahol ő is élt. Társaival könnyű munkát biztosítottak neki, közeli kapcsolatba kerültek vele. Ősszel áthelyezték a 7. számú rokkantsági blokkba. Ekkortól már nem látták egymást olyan gyakran, de azt biztosan tudja, hogy sikerült átvészelnie a koncentrációs tábort 1945. január végéig, ezután viszont a németek elkezdték gyorsan előkészíteni a kiürítési szállítást, és innentől kezdve nem hallott többet felőle.[32]
Václav K. Vašátko a náci táborban dolgozott, amikor Straka Gross-Rosenbe érkezett. Érdeklődéssel figyelte őt és segítséget adott neki, hogy be tudjon illeszkedni a koncentrációs táborba. Ezt a katonai vezetőt családi kötelékek fűzték a szlovákokhoz, ezért szívesen segítette Strakát. Lehetősége adódott arra, hogy a lehető legkönnyebb munkára fogja be, tető alá, és egy alkalommal megmentette őt a kőbányától, ami pár nap alatt végzett volna vele. 1944 karácsonyán elveszítette vele a szorosabb kapcsolatot, ezután nem sikerült beszélniük, mert Straka nemsokára elindult a többi emberrel az éhínség és halál menetére.[33]
Ondrejcsák Eszter
A képek a Straka-hagyaték részét képezik és az MTA KIK tulajdonában állnak.
[1] Sebesülés következtében halt meg a 32. hadosztály egészségügyi oszlopnál. Col dolla Berettan-ban, Olaszországban temették el. A Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt Egylete, 245111 sz. irat. Bp., 1918. aug. 5.-i jelentés. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[2] Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[3] Anton Straka önéletírása. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[4] A kassai egyházmegyei hatóság 4575/1915. számú irata. Kassa, 1915. okt. 11., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[5] A Kassai Állami Népiskola értesítése. Kassa, 1921. szept. 20., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[6] Gál István, Anton Straka, József Attila csehszlovák diplomata-barátja, Filológiai Közlöny, 1964/1–2,188.
[7] 1915/60977 számú okirat. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[8] 1917/334 számú okirat. Uo.
[9] Berkes Tamás arra hívja fel a figyelmet Párhuzamos életrajzok: Anton Straka és Sárkány Oszkár (Európai Utas, 2003/3, 40–45.) című tanulmányában, hogy eleinte Straka „fellépése a magyar olvasó számára nem lehet rokonszenves: a Kassára bevonuló csehszlovák légió parancsnoka mellett papi öltözékben, tábori lelkészként halad, mintegy ő vezeti be a városba a megszállókat”. Vécsey Zoltán A síró város című regényében (Kazinczy Kiadóvállalat, Kassa, 1931.) Vrana Tóni néven szerepel, ahol a „vrana” varjút jelent, ami kifigurázása Straka családi nevének, mely „szarkát” jelent magyarul. A regényben az író Strakát úgy jellemzi, mint aki egy nagyfejű, komoly, hallgatag, fiatal városi káplán, kinek nem sok ész van a koponyájában, de szorgalmas és szívesen olvas. A síró várost a csehszlovák hatóságok elkobozták, példányait bezúzták. A kassai kiadó tönkrement. Vécseyt kiutasították az országból, 1933-tól Magyarországon élt. 1939-ben újra kiadta könyvét a Genius Kiadó, de 1945-ben ezt is betiltották.
[10] Kassa három megszállása címmel a városban történteket Simon Attila történész, kisebbségkutató írta meg tanulmányában a Történelmi Szemle 2017/4. számában, a 569–590. oldalon. Kassa történelmével foglalkozik továbbá Kassától Košicéig: Molnár Miklós emlékkönyv című könyvében is (társzerzők: Szeghy-Gayer Veronika, Bukovszky László), amelyet a Fórum Kisebbségkutató Intézet adott ki Somorján, 2020-ban.
[11] Ld. Straka szlovák nyelvű levelét Hviezdoslavhoz Dolný Kubínra. Kassa, feltehetően 1919. január vagy február eleje (piszkozat) és Pavol Országh Hviezdoslav válasz levelét Strakához. 1919. febr. 9.-én Kassára, borítékkal, benne névjegykártyájával. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[12] A három napos tátrai út története. 1918. június 15, 16, 17., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[13] Ld. Fischer-Colbrie Ágoston kassai püspök és Anton Straka levelezését. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[14] Anton Straka életrajza és háború alatti tevékenysége. Prága, 1976. jún. 6., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[15] Palkovič levele Strakának. (1925?) aug. 6., Prága, Straka-hagyaték; Új csehszlovák attasé Budapesten. Uo. (újságkivágás), MTA KIK, Kézirattár.
[16] Anton Straka önéletírása. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[17] Koričánsky, Gustáv, Anton Straka odchádza z Budapešti, Slovenský denník, 1936. ápr. 2., 2.
[18] Štátny policajný úrad v Komárne. Komárom, 1938. okt. 10.; Legitimácia, a csehszlovák delegációban részt vettek neveivel: Anton Straka, Dr. Jozef Tiso, Dr. Ferdiš Klinda, Bauco, Kudlák, Ján Ursínyi, Pavel Florek, Henrik Bartek, Fedor Houdek, Dr. Jozef Zvrškovec, Karol Danihel, Dr. Takáč, Stauch (Hauch ? – olvashatatlan aláírás), Kuhoročan, Auch, Ing. Ján Procházka, Rudolf Viest, Dr. Ferdinand Ďurčanský, Komárom, 1938. okt. 12., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[19] Gál, Evžen irodalomtörténész „Határátlépések Anton Straka életében és életművében” című előadásában írja, hogy „időközben – 2016. szeptember 29-én – harmadszor is felavatták Ján Straka fejszobrát Kassa északi városkerületében”. (Kézirat.)
[20] Straka levele Palotai Borishoz. 1939. ápr. 13., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[21] Likvidačnej komisii min. zahr. vecí v Prahe. 1939. márc. 28., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[22] Gaftbefehl. Das Landgericht, Prága, 1941. aug. 4., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[23] Staatspolizeileitstelle Prag. 1944. márc. 29., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[24] Anton Straka levele Věra Strakovának. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[25] Sára Péter, Levelek Anton Strakától = A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959, szerk. Vargha Balázs, Bp., PIM – Képzőművészeti Alap Kiadó, 1959, 176. (Itt Németh Lászlóra gondol a levélíró. Földessy Gyula 1940. ápr. 9-én írja levelében, hogy Móricz Zsigmond és Németh László üdvözletét küldi neki. Straka válasza ez.) Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[26] Október 31-i levél. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[27] Martin Palán előadása a Cseh Centrumban, Budapest, 2003 (kézirat), Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[28] Július 12-i levél. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[29] Federální Ustředni Výbor Československého Svazu Protifašistických Bojovnikú, a Comité International Genevé hivatalos irata, 1562/75., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[30] Anton Straka életrajza és háború alatti tevékenysége. Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[31] Karel Kasl levele Věra Strakovához. Kard. Řečice, 1945. jún. 20., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[32] Dr. Rudolf Glöckner (Glykner?) levele Věra Strakovához. Prága, 1946. márc. 2., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
[33] Václav K. Vašátko levele Věra Strakovához. Plzeň, 1946. febr. 23., Straka-hagyaték, MTA KIK, Kézirattár.
