2021 szeptemberében a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány nemzetközi tudományos konferenciát szervezett Esztergomban Az egyházak és a közép-európai átmenet címmel. A konferenciához kiállítás is csatlakozott. A közép-európai rendszerváltások 30. évfordulójára Grzegorz Górny által a prágai Lengyel Intézet és a magyar kulturális intézet segítségével összeállított, Ne féljetek! A katolikus egyház és Közép-Európa útja a szabadság felé című kiállítás magyar nyelvű változata. A kommunizmus áldozatai emléknapjára a kiállítás magyar vonatkozású paneljeit adjuk közre a kiállítás készítőjének előszavával.

1989-ben, mikor a berlini fal leomlott, két évvel később pedig, mikor a Szovjetunió felbomlott, úgy tűnt, a kommunizmust végleg eltemettük. És mégis – mert nem lett átütve egy hegyes nürnbergi karóval – még mindig él, sőt egyre jobban és jobban van. Erről nemcsak Lenin a moszkvai Vörös téri mauzóleumban még mindig kísértő holtteste, hanem a kínai, a kubai és az észak-koreai rendszer tartóssága, és új helyeken, például Venezuelában vagy Nicaraguában aratott diadala is tanúskodik. Bizonyítja mindezt a trieri próféta őrült ideológiájából merítő, főként a nemzetközi intézmények, illetve egyes nyugati országok kezdeményezte számos őrült társadalomtervezési projekt is.

A marxista eszmék iránti rajongás mellé ignoráció és ismerethiány társul azzal a szörnyű pusztítással kapcsolatban, amit e szervezett utópia rendszere okozott, akárhol is került hatalomra. Ami nekünk itt, Közép- és Kelet-Európában magától értetődő, hiszen a kommunizmus báját saját bőrünkön tapasztaltuk meg, az a nyugatiak túlnyomó többsége tudatában fehér folt maradt. Ezért is erkölcsi kötelességünk megmutatni a világnak e bűnös ideológia valódi természetét és nemzeteink hozzájárulását e szörnyűség elleni küzdelemhez. Ez a feladat annál is sürgetőbb, mert ma a marxizmus mutálódik, új és veszélyes lényeket szül, hogy – az Olasz Kommunista Párt fő ideológusa, Antonio Gramsci elméletének megfelelően – a kultúra szférájában indíthasson harcot.
Grzegorz Górny
