Nem tudom, miért van az, hogy a volt jugoszláv köztársaságokban elképesztően népszerű az Eurovíziós Dalfesztivál. Mindenesetre úgy tűnik, a bosnyák Dubioza Kolektiv zenekar úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de ott a helye, és a https://eurosong.dubioza.org/ honlapon aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy versenyen kívül felléphessen a fesztiválon olyan országok nevében, akik nem jutottak ki a megmérettetésre. Ezek közé tartozik egyébként Magyarország is.
Az együttes tagjai a tervek szerint a saját maguk által tervezett abszurdisztáni zászló alatt vonulnának fel a színpadra, amely már önmagában is nagyot szólna. Ha pedig eljátszhatnák valamelyik dalukat, akkor garantált lenne a pár perces hírnév, hiszen szövegeik tűpontos látleletet adnak a régióról: elvándorló fiatalok, a médiából ömlő propaganda, korrupció, reménytelenség.
A Space song remek klipjében az első bosnyák űrsikló szomorú történetét követhetjük végig, amelyben egy sufnituningolt Ladát lőnek ki az űrbe egy lepusztult gyárterületről a hagyományos kelet-európai elvágyódás szimbólumaként. De a valóság elől nem olyan könnyű elszökni, és ha már így alakult, röhögjünk rajta inkább.
Röhögünk a Pionirska című dalon, ahol egy kedves leányhang kifordított úttörő esküjében fogadja meg a kapitalista banánköztársaságnak, hogy minden erejével a nepotizmust és a korrupciót fogja terjeszteni, és arra törekszik, hogy minden adófizetőt jól megnyúzzon, és az ő pénzükön vegyen társadalmi békét.
Röhögünk azon, hogy a Volio BIH című számban „jön már Európa”, és akkor majd a McDonald’s csevapot árul hamburger helyett, és Ronaldo a bosnyák válogatottban játszik, pedig hát Európa nem jön. A bosnyákoknak kell menniük, úgyhogy lassan kiürül az ország, annyian mennek el.
Aztán nem röhögünk többet, mert eszünkbe jut, hogy nemcsak Boszniáról szólnak a dalok, hanem minden – még mindig átmeneti – kelet-európai demokráciáról.
Az együttes története a boszniai polgárháború alatt indult, amikor Adis Zvekić gyerekként a villany nélküli házukban, sötétben kezdett próbálni barátaival. Meggyőzően erős kezdet egy olyan pályához, amely folyamatosan görbe tükröt tart elénk, hogy egy pillanatig se gondoljuk, a dolgok rendben mennek a világban.
A Dubioza korábban már jelentkezett az Eurovíziós Dalfesztiválra, de végül visszaléptek, mert a részvétel feltétele akkor az lett volna, hogy tartózkodnak minden politikai véleménynyilvánítástól. Abszurdisztán nem szereti, ha a nevén nevezik.
Régiónk valódi izgalma akkor válik megélhetővé, amikor felismerjük, hogy a nyelvileg, kulturálisan és politikailag is széttöredezett tágabb hazánkban élők tapasztalatai a szűkebb pátriánkban is érvényesek. Szavazzuk be a Dubiozát az Euróvíziós Dalfesztiválra! Helyettünk is énekelnek majd.
Sárossy Bence