A visegrádi népekben közös elem, hogy a Nyugat részeinek tudják magukat. Ha történelmük kezdeteit nézzük, az írásbeliség latin nyelvű. Ha küzdelmeiket nézzük, a németséggel élték együtt hétköznapjaikat. A nürnbergi faszobrászt, Veit Stosst városukba meghívó németajkú gazdag krakkói polgárok probléma nélkül vallották királyuknak a Wawelben lakó lengyel uralkodót.
Ugyanígy a bányavárosok németajkú lakói is, vagy a Szepesség, illetve a Szászföld városlakói. Bár idők folyamán utóbbiak, akik etnikailag sokszáz éven át körülhatárolható autonómiát élveztek és identitásukat sok-sok nemzedéknek tovább tudták adni, hála az akkori politikai berendezkedésnek, amely nem népnemzetben gondolkodott. Nos, ők hűségesküjükben a hangsúlyt a császárra tették, nem a magyar királyra és gazdasági önállóságukat a magyar nemesség ellenében németségüket hangoztatva védték, így az elmúlt két évszázadban nem váltak a magyar népi nemzet tagjaivá. A „megoldást” az utódállamok az ő etnikai felszámolásukban találták meg, ami azt jelentette, hogy leszármazottaik ismét Németországban találták magukat.
A visegrádi népeket jellemzi, hogy fejlődésüket megkésettnek tudják és emiatt szomszéd nemzeteket teszik felelőssé. Utóbb erősödik az a felismerés, hogy ez a megkésettség lehet, hogy jól jön nekünk, így az 1950–1990 közötti időszak olyan folyamatokat erősített meg bennünk, amelyek immunizálnak a Nyugat mai aberrációival szemben. Néha a megkésettség jól jön, az értékek konzerválása segíthet a feltétel nélküli „modernizáció” ellenében. Az önálló államiság pedig jótékonyan segíti elő, hogy egyre inkább saját magunkban keressük a problémák okait és ne másokat tegyünk azért felelőssé. Az aktuális problémák abba az irányba mutatnak, hogy egyre inkább felelősséget vállalnak saját tetteik következményeiért.
A visegrádi népek, amikor Nyugat felé orientálódtak – vigyázó szemetek Párizsra vessétek (Batsányi) – nem tudatosították, hogy az „Oriens” szó azt jelenti, hogy „Kelet”, az orientálódás azt jelenti, hogy keletelés. A román kor keletelte templomainkat: orientálta, a szó szoros értelmében. Keletről jött a megváltás, ezért a szentélyek kelet felé fordultak, mert kelet felé fordulva imádkoztunk. Az, amit a visegrádi népek csinálnak, az „okcidentálódás”. Akkor pedig már pleonazmus kimondani azt, hogy Nyugat felé. Fejlődésünkben nyugati fejlődési mintákat vettünk át kezdettől fogva. Átvettük a latin írásbeliséget, átvettük a latin kereszténységet és nemzeti konszenzus van abban, nemhívők részéről is, hogy ez helyes döntés volt, lásd: Szent István király ünnepe nem csupán egyházi – katolikus – ünnep, hanem eminensen nemzeti ünnep is.
A visegrádi népek a németséggel küszködtek, de nem tudatosították eléggé, hogy a németség is okcidentalizálódott, inspirációját a Római Birodalom renovációja jelentette, birodalmának neve sokáig viselte ezt a kifejezést és csak az újkor elején jelent meg, hogy a „Német Nemzet Római Birodalma”, hogy a sedani győzelem/vereség után a versailles-i tükörteremben kikiáltassék a Német Császárság. De ez a történelmi fejlődés csúcsa, egyben befejezése, még abban az értelemben is, hogy nem volt hova tovább, vége volt a történelmi fejlődésnek, ezután csak két önromboló világháború következett és az EU a maga mai problematikus mivoltában. A II. világháború után a visegrádi országok területéről legalább 12 millió, századokon át e területeken élő német anyanyelvű embert költöztettek „vissza”, német anyanyelvű területekre, főleg az NSZK-ba. Ezt megelőzően területeinken mindenütt jelen volt a germanizáció veszélye.

Néhány nemzeti történelemfelfogás rövid foglalatai
Renovatio Imperii: francia, német és osztrák történelem foglalata
Nagy Károlytól Napóleonig. Ezer körül Capetingek. A Birodalommal vívott háborúkkal kialakul a mai „hexagone” (hatszög): Franciaország „természetes határai” a tengerektől a Rajnáig. Így tudják a franciák.
Nagy Károlytól 1806-ig az első birodalom. 1871-től 1919-ig a második birodalom. Hitlerrel a harmadik birodalom. Így tudják a németek.
Nagy Károlytól 1806-ig az első birodalom. 1804-től az Osztrák Császárság. 1867-től az Osztrák-Magyar Monarchia. 1919-től Ausztria. 1938–1945 között Anschluss. 1955-ben kimentek a szovjetek, a semlegesség kezdete. Így tudják az osztrákok.
1000-től 2000-ig: visegrádi népek történelmének foglalata
Szent Istvántól Károly királyig. Trianon, majd a „második Trianon”. Így tudják a magyarok. A magyar nemesség a hunokkal azonosult (Hungária)Újabban Szkítiáig, Baktriáig vezetnek a szálak…
Mieszkótól Kosciuszkóig (966–1793). Majd finis Poloniae. Majd 1918: Lengyelország feltámadása: „Marsz, marsz, Dabrowski, z ziemi wloskiej do Polski.” Mars, Mars, Dombrovszki, olasz földről Lengyelországba.
Rasztiszláv és Szvatopluk. Majd ezeréves uzurpáció. Majd 1920: Československo megszületése. Majd 1939–1945: Szlovenszkó megszületése. Majd 1993: Szlovenszkó megszületése.
Václavtól a Bilá horáig (Fehérhegy). Szent Vencel első vértanúval egyidős a přemyslidák (Árpád-)háza, 1620-tól a lengyel nemesség köztársaságának vége, a Habsburg-abszolutizmus győzelme. Majd 1920: Československo megszületése. Majd a náci Németország bekebelezi Csehországot, Morvaországot és Sziléziát (Cseh-Sziléziát). 1945–1992-ig Československo. 1993-tól Cseh Köztársaság.
A németség az, amely kimaradt a Római Birodalom neolatin gyűjtőjéből, amely nem vette át a római, a latin nyelvet, a németség önmagát úgy definiálja, hogy nem birodalmi, hanem népi. Nyelvtörténeti tanulmányaim során hívták fel figyelmemet tanáraim, hogy a „deutsch” szó a gót „thiuda”, „nép” újfelnémet változata. Ezért van az, hogy az olaszok „tedesco”-ról beszélnek, mi is ismerjük a „teuton” kifejezést. A gót „thiuda” népet jelent, és Nagy Károly renovált Római Birodalmában a katonák „thiudiscu zunga”, tehát népnyelven tettek esküt, mert nem tudtak latinul (ófranciául). A németség Goethével vágyódik Itália után, ahol „die Zitronen blühen”, ahol a citromok virágzanak.
A „thiuda”, „nép” szó sajátos változata ennek hazai utóélete. A történelmi Tótország Horvátország, pontosabban Szlavónia, majd az újkorban tótnak nevezzük az északi szlávokat, bár nekik ez nem tetszik, mert ők – cseh szóval – szlováknak nevezik magukat, bár Szlovenszkó lakói. – Az olaszoknál még ma is érthetetlen, hogy mi a különbség a „Slovenia” és a „Slovacchia” között. A szlovák férfi „slovák” ugyan, de a szlovák nő az „slovenka”. A tő, a szlovén: szláv (szlavón). A szlovénokkal való összekeverés ellenében jól jön tehát ez a kölcsön cseh szó: „Slovák”. Dobrý voják Švejk! Švejk, a derék katona!
A visegrádi népek nemzeti történelmüket úgy fogják fel, úgy tanítják, hogy van világtörténelem és van nemzeti történelem. A németségnél a világtörténelem az nem más, mint a nemzeti történelem, nincs ez a dichotómia. A többi nagy nemzetnél sincs. – Megvizsgálandó, hogy a skandináv, a benelux, az ír történelemtanítás hogyan jár el.
A visegrádi népek úgy vélik, hogy ők is a Nyugat részei. A Nyugat azonban mindmáig nem így tudja. A visegrádi népek úgy vélik, hogy ők nem Kelet részei. A Kelet azonban nem így tudja. A visegrádi népeket nem fogadják el igazán sem Nyugaton, sem Keleten. Mármint az európai Keleten, amely az ortodox tradíciót követi. A visegrádi népek egymásra vannak utalva, a jó Isten is így teremtette meg őket.
Somorjai Ádám OSB