Gondolatok az író születésének 200. évfordulója alkalmából
Idén van Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulója. Magától értetődő, hogy rendezvények és kiadványok serege emlékezik meg a nagy íróról. Sokat írt és a magyar történelem számos korszakát és témáját feldolgozta. Ha neve előkerül egy beszélgetésben, jó eséllyel a legtöbben azért fogják emlegetni, mert vagy imádják vagy lehetetlenül hosszúnak találják a tájakat, az embereket vagy az egyes élethelyzeteket terjedelmesen leíró szövegeit. Számos művében megjelenik azonban egy olyan elem, amely a közbeszédnek szinte egyáltalán nem és tudományos diskurzusnak is csak alig volt a tárgya: a lengyelek, a lengyel mentalitás, a lengyel tájak ábrázolása.
Hogy Jókait miért foglalkoztatták a lengyelek, annak egészen egyszerű magyarázata van: a történeti kontextus. 1825. február 18-án született Komáromban. Édesapja ügyvéd, a család jómódban élt. Móric volt a legkisebb gyermek. Az iskolát szülővárosában kezdte, tanult Pozsonyban, Pápán és Kecskeméten is. Jogi végzettséget szerzett, de ez a fajta munka nem különösebben érdekelte, inkább az írás és a festőművészet vonzotta. A szabadságharc alatt újságíróként kereste kenyerét, Világos utáni bujdosásának amnesztia vetett véget. Az 1850-es években már sokat írt, lapokat is alapított. Mint országgyűlési követ, később pedig mint a főrendiház tagja részt vett a politikai életben is. 1904. május 5-én halt meg.
Független lengyel állam a 19. században, Jókai életében, nem létezett. Éppen ennek köszönhetően jöttek létre azok a kapcsolódási pontok, amikről az író regényeiben olvasunk. Az Oroszország által megszállva tartott lengyel területeken 1830-1831-ben („novemberi felkelés”)és 1863-1864-ben („januári felkelés”) is sikertelenül próbálták a lengyelek kivívni önállóságukat. A megtorlások miatt sok lengyel menekült magyar területre. Ez fontos tényező volt Jókai és kora, illetve az utánuk következő generációk lengyel-képének alakulásában. Számos, a lengyelek ügyével szimpatizáló tehetős család fogadott be menekülteket, ami gyorsan divattá is vált azok között, akik valahogyan ki akarták nyilvánítani nemtetszésüket a kor birodalmi törekvései ellen.
Logikusnak tűnik elhinnünk, hogy ennek a jelenségnek köszönhetően terjedt el a “mi lengyelünk” kifejezés is (ami aztán Jókai egyik regényének címe is lett). A menekültek közül sokan csatlakoztak a magyarok függetlenségi törekvéseihez, és 1848-1849-ben egy külön lengyel légió[i] is harcolt a honvédség kötelékében. Parancsnokuk a szintén lengyel Józef Wysocki volt, akinek (és a légiósok emlékének) a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület és az Isaszegi Falumúzeum és Múzeumbarátok Köre kezdeményezésére 1976-ban szobrot állítottak a Nemzeti Múzeum kertjében.[ii]
De tudta-e valójában Jókai, milyenek is a lengyelek?
A Margócsy István által szerkesztett „Jókai emlékezete” című tanulmánykötet 158. oldalán azt olvassuk, hogy Jókai nem ismerhette azt a rengeteg népet, akikről olyan sokat írt műveiben, a belsejükbe nem látott bele, és csak a külsőt, az egzotikumot vette észre rajtuk. A tanulmány írója úgy fogalmaz, hogy (Jókai) „Szereti a lengyeleket és a lengyel nála mindig a szabadságharcos mártír”.[iii] Egyetértve az írás szerzőjével, Jókai természetesen nem ismerhette a lengyel területek belső folyamatait, nem lehetett sok és pontos információja a lengyeleket érintő társadalmi-, gazdasági vagy éppen kulturális kérdésekről. Ami az ő lengyelekkel kapcsolatos gondolatiságának magja az lehetett, hogy volt Magyarországtól északra a középkorban egy nagy lengyel királyság, ami hősiesen harcolt az oroszok és az oszmánok ellen is, később azonban szomszédjai összefogtak ellene és közösen darabokra szaggatták. Azok a szomszédjai, akik Magyarország sorsára is óriási hatással voltak Jókai teljes élete során. A lázadás ellenük tehát folyamatosan napirenden volt, és természetes, hogy szimpátiát váltott ki magyarországi körökben.
1961-ben Szegeden, az Irodalomtörténeti Dolgozatok sorozat részeként megjelent Nacsády József „Jókai műveinek lengyel alakjai” című tanulmánya. Az első, „Szabadság vándorai” című fejezetben megjegyzi, hogy Jókai lengyelek iránti rokonszenvének alakulásában nem a lengyelek magyar szabadságharcban játszott önfeláldozó szerepe volt a kezdőpont, hanem a már korábban említett januári felkelés.[iv] Ez a részlet remekül rávilágít erre:
„1830—3l-es lengyel felkelés és szabadságharc hazánkban az egész országot átfogó szimpátia-mozgalmat keltett. Köztudomású volt az, hogy Lengyelország felszabadításában a lengyel emigráció számít is erre a szimpátiára, sőt, nemcsak a lengyel emigráció tekintett jogos reményekkel a magyar társadalom felé, hanem komoly — és ugyancsak jogos — aggodalmakat tápláltak a magyarság magatartását illetően mindazok, akik esetleges újabb lengyel felkelés lehetőségével számolva, igyekeztek minden megtenni annak megakadályozására.”[v]
Nagyon fontos lengyel kötődésű elem Jókai műveiben Benyovszky Móric is. A lengyel és magyar felmenőkkel is rendelkező világhírű utazó életrajza könyv alakban először Londonban jelent meg, majd Jókai magyarra fordította, amit Ráth Mór adott ki 1888-ban Budapesten.[vi] Lengyel Dénes “Így élt Jókai Mór” című, 1975-ben megjelent könyvében megjegyzi, hogy Jókai Mór szülei először a Lajos nevet szerették volna fiuknak adni. Erről azonban lebeszélték őket, és az édesapa, miután jól ismerte Benyovszky Móric kalandjait, és ő volt a kedvenc hőse, végül róla nevezte el a fiát.[vii] Érdekes adalék az is a Benyovszkyakkal kapcsolatban, hogy az 1939-ben Magyarországon internált lengyel állampolgár, Witold Warkallo[viii] egy személyes találkozásról is beszámol az 1985-ben megjelent, „Barátok a bajban, Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945” című visszaemlékezés-gyűjtemény számára írt szövegében. Az illető Nagykanizsán kapott állást mint házitanító, és a vonatról leszállva meglepődve tapasztalta, hogy az érte küldött kocsis nem Nagykanizsára viszi:
„Nem tudhattam, hogy valószínűtlen, de annál nagyobb meglepetés vár rám. Ferenc a közeli Rigyácra vitt, a Benyovszky-kastélyba, ahhoz a családhoz, amelynek valóságos legendája van a lengyel irodalomban, és évszázados történelmi kapcsolatok fűzik Lengyelországhoz. Egyike lettem a házitanítóknak, akik a család két legifjabb sarjával foglalkoztak. Már az oszlopos bejáratnál elém sietett a tizenkét-tizenöt év körüli két fiú. Franciául mutatkoztak be, de a lengyel Benyovszky néven, melyet olyan jól ismertem az irodalomból (méghozzá az iskolai kötelező olvasmányokból), különösen Slowacki költeményéből. Az idősebbik fiú őse keresztnevét viselte-így hát a kis Benyovszky Móriccal fogtam kezet.”[ix]
Az, hogy az idézett részlet milyen mértékben tartalmaz helyénvaló információkat Benyovszky Móric leszármazottairól egyáltalán nem releváns ennek a cikknek a szempontjából. Ami fontos az az, hogy létezett egy személy, aki életútjával komoly nyomott hagyott a világban, ezt a személyt pedig a lengyelek és a magyarok is a magukénak tekintik, és aki ihletet jelentett a lengyel és a magyar irodalom képviselőinek[x] is. Olyannyira, hogy a tárgyalt események után bő 150 évvel is ez a személy kapcsolódási pontot jelentett (valamint az együttműködés egyik katalizátorát) két különböző nemzet képviselője számára.
Összességében Jókai műveinek lengyel ábrázolásáról elmondható, hogy az író megragadja azt az elemet a lengyelek viselkedésében, amit ő korának sajátosságai miatt leginkább tapasztalt és érzékelt: a nemzeti önrendelkezés iránt érzett vágyat és az ebből eredő harcias szellemiséget- és ezek alapján alkotja meg karaktereit. Tette mindezt úgy, hogy közben nem hibátlan és sérthetetlen emberekként ábrázolta őket. Ezeken a karaktereken keresztül valamennyire át tudjuk érezni, hogy miként vélekedett Jókai és köre, valamint a kor magyar társadalmának egy meghatározó része Lengyelországról, a lengyelekről, és úgy általában a két nemzet közötti viszonyról. Ennek a cikknek természetesen a konkrét témán túl is van egy egyetemes emberi viselkedésre rámutató tanulsága. Fontos ugyanis tudatosítanunk, hogy az egyén egy adott jelenségről vagy témáról elsősorban a saját tapasztalatai alapján alkot véleményt, ami bár az ő szempontjából logikus, de általános törvényszerűségek megállapításához nem elégséges. Így Jókai lengyelekről alkotott képe is csak akkor lehet értékes adalék történelmi ismereteinkhez, ha azt a történeti kontextussal együtt értelmezzük.
Turi-Móricz Zsolt
[i] Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban résztvevő lengyelek közül az egyik legfontosabb személy Józef Wysocki (1809-1874), aki később a honvédség kötelékében harcoló összevont lengyel légió parancsnoka is lett. A Magyarországon szolgáló lengyel önkéntesekről, illetve a korszak közös lengyel-magyar történelméről még többet olvashatunk a Kovács István által írt “Egy a lengyel a magyarral”- A szabadságharc ismeretlen lengyel hősei című kötetben.
[ii] Debreczeni-Droppán Béla: Múzeumkerti kalauz, A Magyar Nemzeti Múzeum kertjének története, Martin Opitz Kiadó, Budapest, 2019. 167.
[iii] Margócsy István (szerk.): Jókai Mór emlékezete, Osiris irodalomtörténet-Tanulmányok, Budapest, 2022. 158.
[iv] Nacsády József: Jókai műveinek lengyel alakjai, in: Irodalomtörténeti Dolgozatok, Szeged, 1961. 98.
[v] Nacsády 1961: 98.
[vi] https://www.benyovszky.hu/eletrajz/
[vii] Lengyel Dénes: Így élt Jókai Mór, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975. 17.
[viii] Witold Warkallo 1909-ben született Slatkowicében. Jogi tanulmányai során Varsóban, Párizsban és Hágában is hallgatott órákat, végül 1938-ban a varsói egyetem jogi karának docense lett. 1939-ben lengyel katonai egységekkel együtt Magyarországra került, a jolsvai internálótáborba. Itt lengyel nyelvű lapszerkesztésbe és kiadásba kezdett. Később a budapesti lengyel követségen dolgozott, majd hazaköltözött Lengyelországba. Kutatói- és oktatói munkát végzett, végül 1983-ban halt meg.
[ix]Antal László (szerk): Barátok a bajban Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985. 392-393.
[x] Juliusz Słowacki (1809-1849) lengyel romantikus költő, aki részt vett a novemberi felkelésben. Műveinek nagyját emigrációban írta, köztük a “Beniowski” című hőskölteményét, melyből részleteket olvashatunk a Kerényi Grácia által válogatott és 1976-ban az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent “Slowacki versei” című kiadványban.
