Vasbölcső

Cikk megosztása

Cikk megosztása

Milivoj Miki Roš

Előszó

Csak úgy jött, a semmiből. Soha nem mondtam neki. Nem beszéltem erről senkinek, nem magyaráztam meg, nem vallottam be. Sem a feleségemnek, sem a fiamnak, sem a cimboráknak a kocsmában, sem a kollégáknak a munkahelyen, senkinek. Úgy néz rám, mintha tudná. Tudna mindent, ami számomra ismert, és ami nem akar az lenni.

 – Mi ez? Lerajzoltad azt a bizonyos templomi orgonát?

 – Nem, nagyapa. Vak vagy, vagy mi? Nem látod? Első ránézésre tudnod kéne? Ez egy vas bölcső. Hisz, tudod, melyik?

Ez a megjegyzés úgy felkavar, mint még soha. Figyelem őt. Nem akarom, hogy lásson. Úgy tekint rám, ahogy csak a legártatlanabb gyermek nézhet. Elgondolkodom. Második pillantása olyan volt, mintha baltával suhintana. Ő az utolsó, aki bármit is tudhatott róla.

 – Miért nézel úgy rám, mintha semmit sem tudnál róla? Nagyapa, bölcső! Az egész a te szülővárosodból származik – mondja nekem gyermekem, mintha valami feledékeny ember lennék. Ifjúkorom nyelvén szól hozzám, amelyet örökre el akartam felejteni. Soha nem beszéltem róla senkinek.

Odakint a napfény utolsó sugara ötlik fel a dombok felett, melyet az ablakon keresztül látok. Már nem tudok többé a szemébe nézni. Megijeszt. Aztán amint elérte a legmagasabb dombot, a fény megtorpant. A csúcson tündökölt. Már nem a sötétség felé utazik. Az ablakhoz lépek. Figyelem, várom, hogy megmozduljon, hogy legalább az árnyfolt elillanjon. Semmi. Fákon egyetlen levél sem remeg, fű nem hajlik, óra nem mozog. Minden megállt. Éveken át szemléltem, ahogy az őszi nap búcsúzik. Most már sehova nem megy. Hátra nézek, már nincs az asztalnál. A vasbölcső a papíron elmozdul. Két lépés az asztalig. Kezemet a papírra teszem, hogy megállítsam. Nem akarja. Egyre jobban hintázik, kezemet rángatja. Ez fáj.

 – Megtelt erővel – szólalt meg mögöttem egy teljesen ismeretlen hang, olyan, mintha két kő egymáshoz csiszolódna.

Hátra fordultam. Más, mint korábban. Már nincs szája. Bőre ránőtt. Beszél? Nem tudom. Talán nem, csak a fejemben hallom.

 – Valahol egy fiú született. Ez valami rosszat jelenthet? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Tudom, miért. Mindent tudok.

Szarvasünő! Szüleim odahaza meséltek nekem róla. Szarvasünő! Csukott szájjal tudott beszélni. Tudta, mikor húzódik a szájára a bőr. Tudta, hogyan állítsa meg az időt. Dermedten ülök a széken, egész testemmel ránehezedek.

A föld elfordul, estébe hajlik.

 – Nagyapa, mi az, szellemet láttál? – lányunokám úgy viselkedik, mintha viccelődne velem. 

– Nagyapa, ne csináld ezt velem. Megijesztettél. Nem akarom, hogy megbetegítsen – mondja nekem, mintha az előző meg sem történt volna. Én viszont már tudom, hogy elmegyek. Mert el kell mennem, oda kell mennem, ahová soha nem akartam visszamenni.

Viszlát, örökre

elmúlt. Már abban a pillanatban elmúlt, mikor még csak keletkezett – amikor ültem a repülőgépen, és miután a busz kikanyarodott a városból az országútra. Mintha ez a nagy kerekes doboz pontosan ugyanaz maradt volna az évek során. A fémlemez legkisebb lyukain keresztül is por kerül bele. A kerekek belesüppednek az aszfalt apró lyukaiba, amelyeket két méterenként nagyobb rés vált fel. Mintha egy hajó a viharos tengeren keresné az útját, merre menjen.

Csak, amikor felszállok a buszra, jövök rá, hogy a sofőr mellett én vagyok az egyetlen, aki a végállomásig utazik, addig, ahol a busz fordulót vesz, és újra elindul. Valóban, hirtelen megfordult, elhajtott, mintha menekülni akarna.

Egyedül maradtam az út mentén. Utána nézek, majd magam elé. Inkább visszahívnám, ha lehet, ha tehetném, ha akarnám.

Szóval, itt vagyok.

Úgy állok itt, mintha földbe gyökerezett volna a lábam.

Érzékelnem kellene, mi zajlik mögöttem a kocsmában.

Nem hallok semmit, nem látok senkit ott, ahová az embereknek rohanniuk kellene bevásárolni.

Vak vagyok?

Nem a megfelelő helyre jöttem?

Talán senkit sem akarok látni, semmit sem hallani?

Engem se lát, se hall senki.

Leteszem a nehéz bőröndöt. A férfiak hangosan nevetgélve beszélgetnek a kocsmában. Asszonyok jönnek ki a boltból, gyerekek az árokban kergetőznek. Közben valaki könnyedén rám néz, kissé bizonytalanul, idegenként üdvözöl. Valaha, akkoriban már tudtam volna, hova irányítsam a lépésemet. Abban az időben, régi szokásom szerint, lábaim egyből a kocsmába vittek. Sőt még korábban, gyerekkoromban is oda vitt a lábam, hogy apám végre hazajöjjön. Most az első lépéstől való félelem gyökereztet a földbe. Valaminek történnie kellett, valami mozgásnak, de nem tudom, mi történhetett.

A kocsmában ismerős a hangulat; a férfiak snapszert[1] játszanak. Lassan elfordítom a fejem, hogy még jobban halljam.

  • Elég! Negyvenhat meg húsz, az hatvanhat!
  • Nem volt húszasod!
  • Hogyhogy nem? Húszas szív volt!
  • Lehet, hogy az volt, de az előző körben. Hogy lehet nálad húszas szív, amikor a kezemben tartom a királyt, na? Ne csaljunk, szépen kérlek!

Ne csaljunk, szépen kérlek! Ez annyira ismerősen hangzik. Apám szokta ezt mondani. De ő már rég elment, nem lehet, hogy ő beszéljen a kocsmában. Igazán nem kellene kapzsinak lennünk, ügyvéd úr, kérem szépen. Az ilyen koholmányokat nem tudom meghallgatni, szépen kérem! Adj még egy kis húst, anya, szépen kérlek! Ne csaljunk, a mérlegem kétszáz kilót mutatott a disznóért, szépen kérlek! Drága feleségem, hagyj most kicsit, mert gondolkodom, kérlek szépen! Ja, így beszélt, ha rossz, ha jó hangulatban volt. Egyeseknek nem a legjobban tetszett ez a béke a szívében és lelkében. Kifinomultnak kezdték hívni. Szép lassan ez lett a második neve.

  • Hagyd abba, szépen kérlek! Olyan édesen beszélsz, mintha ismerted volna Kifinomultat.

Utóbbi húzott be a kocsmába. Mintha valaki a kabátomnál fogva berántana, átlépem a küszöböt. Isten áldjon-nal köszönök, és keresem, hová ülhetnék. Abban a pillanatban, mikor köszöntem, elcsendesült a kocsma. A kézben tartott kártya, a száj felé tartó üveg a levegőben marad, a kocsmáros megszorítja a rongyot, és abbahagyja a pult törlését. Rám néznek, az ismeretlenre, ki vagyok, mit akarok. A férfiak között az egyetlen nő külön asztalnál, int, hogy üljek le. Csak három üres szék van. Megköszönöm, leülök. Semmi sem olyan, mint a közelmúltban. A kártyák óvatosan végigsiklanak az asztalon, a négyeseket többet suttogják, minthogy beszélnének. A bárpult mögött az időjárásról kezdtek beszélni. Valaki azt hirdeti, milyen kicsi a világ, ha az ember eljuthat oda, ahová csak akar. Tudom, hogy ez az a dal, amelyet az egész kocsma kér.

Hozzájuk beszélek, pedig senki sem ismer.

Csendben maradok, míg a kocsmáros nem kérdezi meg:

  • Mit inna, uram?

Érzem a tekintetüket rajtam, kíváncsian várják, mit mondok. Le akarom rázni őket magamról, hagyjanak békén. Csak le akarok ülni, és semmi mást, kérem szépen! Nem mondom ki, csak magamban.

  • Egy pohár sört és vilmoskörte pálinkát. Hidegen!

A kocsmáros már megfordul, viszont én még nem fejeztem be.

  • És még egy kört mindenkinek abból, amit éppen iszik.

Néhányan hazasietnek, mások mintha valahol ott felejtettek volna valamit, a három legszomjasabb marad, a nő is.

  • Egészségére, uram! Nagyon szépen köszönjük – mindegyik megköszöni, csak a nő nem mond semmit az asztal túloldalán. Félédes pálinkát kortyolgat, közben rám néz. Annyira szuggerál, le kell sütnöm a szemem, mintha az asztalon egy nemlétező írást néznék.
  • Az Úr számomra valahogy ismerősnek tűnik – jelenti ki, amikor a kocsmáros hoz egy italt. – Nekem úgy tűnik, közülünk való, de mégsem.

Nem akarom, hogy üldözzenek. Iszom egy italt, szó nélkül kimegyek, megcsinálom. Kiülök a teraszra. Túl gyorsan mentem be oda, ahová nem akartam bemenni, de mégis be kellett.

Előttem az ital

 Várok, egyre csak várok. Bámulom a hideg sörös korsót, a pálinka illata jó érzéssel tölt el. Akkor nem tetszett ez a szag, amikor apám után mentem, hogy rábeszéljem, jöjjön haza. Ritkán hallotta meg kérésemet, néha majdnem térdre esett. Azért sem tetszett, mert nem bírtam hallgatni a veszekedéseket, kiabálásokat egy halom csúnya szó kíséretében. Megígértem magamnak azokban az álmatlan éjszakákban, hogy soha nem beszélek ilyen durván, soha nem iszom, még kevésbé verem meg a feleségemet, ha valaha megnősülök.

A harmatos korsó megszáradt, a hab az üvegfalra tapadt. Miközben várok valamire, egyszerre egy fiú áll meg előttem, arca vörös, homloka izzad, húzza maga után a bőröndömet.

 – Uram, amikor leszállt a buszról, ott felejtette a bőröndjét. Idehoztam önnek. Nálunk, igazából nem lopnak, de ennek ellenére sosem lehet tudni – kapkodja a levegőt.

A bozontos fej rajtam nevet, mintha Amerikát fedezte volna fel. Megköszönöm neki, izzadt tenyerébe szorítok egy bankjegyet, és ettől máris úgy megriad, mint, aki fél tőlem. Az asztalon hagyom az italt. Felkapom a bőröndöm, csak azért, hogy menjek, bárhova, csak el. Egy pillanat alatt minden elcsendesedik, a kocsmában, mindenhol. Senki sem maradt, még a traktor sem, ami nem sokkal ezelőtt az úton dübörgött. Az italom és az illata sincs többé. Fogom a bőröndöt, szorítom a fogantyút. Úgy szorítom, mintha vizet akarnék kipréselni belőle. Lassan, lépésről lépésre teljesen egyedül járok a csendben. Még a híd alatt is megáll a víz, sehová sem folyik. Még a por sem száll fel a láb alól. Valamivel azelőtt, hogy az ösvény elkezd a dombon emelkedni, megpillantok egy kertet a magas fűben. Mögötte egy ház, házikó. Egyetlen sarka sincs, összeroskadt magában. A tető jobban megtépázott, mint a cserép. A legnagyobb lyukon keresztül növekszik a nyírfa. Megnézem magamnak a házat, ő is engem. Egymást várjuk, mi lesz. Kezdjem én, vagy ő kezdje? Körbejárom, akkora ívben, mintha meg akarnám kerülni. Törött, rácsos ablakok látszódnak. A küszöb és az ajtó olyan, mintha nem képezné részét a háznak. A küszöb nem különbözik attól, amire emlékszem, szinte új állapotú. Az ajtó erős, egészséges. Bekopognék a jól ismert ajtón, ezt szívesen tenném.

Nem akarom?

Nem tudom?

Nem tehetem?

Folyamatosan egymást nézzük, én őt, ő engem.

Mély csend ül a fülemben, ez fáj.

Az ajtók maguktól kinyílnak.

Újra és újra kinyílnak, majd becsukódnak.

Hívogatóan nyílnak és záródnak.

Hívnak, hogy lépjek be.

Megyek, lassan megyek.

A félelem megrövidíti lépésemet.

Majdnem megállok.

Az ajtó még egyszer kinyílik.

Átlépem a küszöböt.

Az ajtó becsukódik mögöttem, mintha beszegecselnék.

Az előszobában egy szék áll. Mintha rám várna. Leülök. A széknek nyikorognia kellene, ahogy mindig. A dohos szag beleég az arcomba, a bőrömbe. A padlón lévő viharvert deszkák minden lépésnél széthasadtak, alattam meghajoltak. Menekülnék inkább. Nem megyek, megszólal bennem valami.

Maradok, maradok ezen a helyen.

Leteszem a bőröndöt, elengedem a kilincset. A szék recsegni kezd, az ablakok sértetlenné válnak. A tető megújul, a padló ismét ép, a sarok újra a régi. Már nincs több szél, nem szeles a ház.

A ház életre kel,

mintha meg sem halt volna. Orromban a múlt illata, ismerős. A vendéglátás egyre inkább vendéglátás. Járhattam vele, járhattam, akár a felhőn. Minden sarkon velem van. A falon lévő óráért nyúlok, mozog, lassan üti az időt, teszi a dolgát. A kereszt fölötti apró pókháló enyhén megmozdul, henteslégy repül az ablakba, az üveg hívogatja. Néhány karc az alsó részén. Egy egér rághatja a deszkákat. A széket is hallom, nyikorog.

Ülök.

Várok.

Várakozás közben nézem a képeket a falakon. Három kép az asztalon van, mellettük egy koszos tányér, rajta megszáradt morzsák. Nézem a képeket, ők néznek engem. A széleiket megette a nedvesség. A legfelső arc a képen félig megrozsdásodott. Egy cirokseprű a kenyérsütő mellett várja, hogy valaki felvegye. Az egér még kaparászik, a légy szívja a megszáradt morzsákat. A szél belefúj a kéménybe, énekel és enyhén üvölt, mintha fájna valamije. Csak az az egy nincs ott. Emberi hang, sírás, nevetés, harag, éneklés, történetek mesélése, könyvek olvasása, félelmek, remények, imák…

Várok.

Tényleg szeretném-e mindezt, kérdezem magamtól. Kíváncsi vagyok, és tudom, hogy nem tudok válaszolni. Azért vagyok itt, mert el kellett jönnöm. Mert ennek meg kellett történnie. Nem lehetett másként, nem is lehet. Az embernek azt kell tennie, amit parancsoltak neki, amire rendeltetett. Sőt nem is parancsolták. Ez csak úgy előjön az emberben, amiért tennie kell, akár akarja, akár nem. Ez magától történik. Ahogy az unokámmal történt. Valahova el kell jutnom, valaminek történnie kell. Itt vagyok, ahol lennem kellett.

Várok.

Bárcsak egy árnyék vándorolna a falakon. Számomra ismerős árnyék. Szívesen látnám, ahogy ott kint megy a kapálás. Látnám a tüzet a kenyérsütőben, a péksüteményes kosarat az asztalon, a tésztát kelni a terítő alatt. Sötétedik. Fáradt és álmos vagyok. Éhes is, szomjas is. Bárcsak az alvás reggelre elűzné mindezt.

Fekszem. Az ágy ismeri a testemet, ismerősök vagyunk. A fenekem, a hátam egybeolvad vele, a párnám és a fejem ugyanezt teszi. Mintha csak most keltem volna fel és feküdtem volna rá. Nem tudok aludni. Soha nem tudok, amikor fáradt vagyok az úttól és minden mástól. Még ott a magas égben végzett munkám után is ez volt a helyzet. De nagyon jólesik, hogy a hátamon fekszem, a kezemet a tarkómra támasztva. Így szeretek gondolkodni. Most már nem gondolok semmire. Nem tudok. Nem vagyok álmos. Minden olyan, amilyennek nem akarom, hogy legyen. Úgy fekszem, mintha az anyaméhben lennék. Várom az alvást. Egy idő után unokám szavai visszhangoznak bennem.

Nagyapa, a bölcső! Vasbölcső! És ez a te szülőfaludból való! Tudnod kellett volna!

Na, ezek után már tényleg nem akar rajtam erőt venni az alvás.

Nézem a padlót, számolom a repedéseket a deszkák között. Mint a gitár húrjai, úgy kezdenek mozogni. Valami ismeretlen hangok csapnak meg. A szoba megmozdul. Először lassan. A húrok egyre erősebben csapódnak. A szoba elkezd forogni. A falak táncolnak, kavarognak körülöttem. Keverednek, mintha valami nagy kéz keverné a kártyákat. Élénk képek, mint egy nagy tévéképernyőn, összemosódnak előttem. Látom, ahogy nagyanyám a vak szemével engem néz. A másik szem hunyorog, hunyorog a nap miatt. Lassan lépkedek át a teli búzamezőn, fiút látok. Ekkor találkoztam először a Szarvassal. Látom magam, egy rémült fiút. Látom nagyanyám vak szemét, ahogy rám néz, átnézek rajta. Semmit nem lát, de mégis mindent lát, én is mindent látok. A kenyér a lábam alatt érik, a kalászokból kihajt a cipó. Kettétöröm őket, a kicsi, apró kezek soha nem tudnák megcsinálni, igazán megcsinálni. A kártyák keverednek tovább. Az új fal leömlik a vízbe, egy patakba, ahol a víz a fejem fölé ér. Az esőtől iszapos víz ömlik rám, eláztat, már nem kapok levegőt. Látom a sötét alagutat, egyre mélyebbre és mélyebbre zuhanok bele, már nincs bennem súly, egyre mélyebbre és mélyebbre visznek. Mintha ágyúból lőttek volna ki. Már nem érdekel, már nem érzek félelmet a szűkülő alagútban. Majdnem beleütközök a vakító fénybe, amikor egy kéz kiránt a vízből. Egy kéz, nem látom, de ez egy kéz. Érzem, hogy a hajamat rángatja. A parton ülök, és a patakba nézek. Nincs több víz, a patakmeder olyan száraz, mint egy mező a legnagyobb szárazság közepén. A nagyanyám vaksi szeme engem néz, én vagyok benne. Lassan megyünk bele az éjszakába. Meglepődök a kigúvadt szemén, amikor a kártyák újra keveredni kezdenek. Úgy tűnik nekem, hogy az a kéz keveri őket, amelyik kihúzott a vízből. Egy kártyajáték jelenik meg előttem, öt kártya, és mellette a plafon. Öt kör, öt ász, mindegyikben egy-egy szív dobog. Ez az őrület! Nem lehet öt! Csak négy ász lehet, és csak egy szív!

A kártyajáték magába szippant, és én eltűnök.

A nap életre kel

Épp csak annyira, hogy fel tudjak kelni. Nem vagyok sem szomjas, sem éhes. A testem azt mondja, nincs szükségem ételre vagy italra. Nincs fájdalom, nem fáj a derekam, a nyakam nem merev, mint mindig, amikor felkelek. Olyan, mintha a testem ismeretlen lenne számomra. Kilépek, átlépem a küszöböt. A reggeli nap belesüt a szemembe. Belenézek, nem pislogok. Nem melegít fel. Mezítelen lábam belelép a harmatba. Nem érzem a nedvességet a lábujjaim között. Tüdőm nem telik meg friss levegővel. Átnézek a kerítésen, az út felé, hogy lássam, mi történik. A köd finoman emelkedik a patak körül, nem mond nekem semmit. Felnézek a dombra, senki sem megy le a boltba, a kocsmába, a mezőre, a szomszédba, a buszhoz. Nincsenek madarak. A köd felszáll, mintha valami elkergette volna. Aztán…

Látom őt. Ott áll, és engem néz. Ugyanolyan, mint amilyen mindig is volt. Az évek nem fogtak rajta.

Nem szabadna többé léteznie!

Senki sem él olyan sokáig, nem élhet olyan sokáig!

Ránézek, nem hiszem el, hogy tényleg ő az. Lehet, hogy számomra még mindig éjszaka van. Látom, ami nincs, ami nem lehet. Be akarom csukni a szemem, hadd lássam másképp, hadd ne lássam őt. Nem tudom becsukni. De ő, aprón és görnyedten csak áll ott. Nem félek, nem úgy, mint régen, és mint ahogy most is félhetnék.

Nincs bennem semmi, semmi.

Amikor megteszi az első lépést, én is megmozdulok. Lépésről lépésre követem őt; ahová ő megy, oda megyek én is, ahogy neki tetszik. Nincs bennem akarat, hogy másképp tegyek. Engedelmeskedem neki. Megáll a hídon, a feje felfelé fordul, mint a bagolyé, szótlanul, szó nélkül vár. Én szótlanul megyek oda hozzá. A köd leereszkedik, puha ökölbe szorít minket, felvisz a temetővel együtt a dombra, és lassan leereszkedik. A családom sírjára fektet minket. Egyedül vagyunk, nincs senki.

– Senki sincs, se egy lélek, se egy ember, egyáltalán senki – szólal meg a Szarvas -, csak mi ketten, egyedül.

A szájára nézek. Nincsenek fogai, még nyelve sincs. A szája egy fekete lyuk. A lapos orr fölötti szemek úgy szúrnak belém, mint két apró tű. Nem tudom eldönteni, milyen színűek azok a boszorkányszemek. A haja kendőbe van kötve, egy hajszál sem látszik ki alóla.

 – Engem nézel? Én ugyanaz vagyok, mint voltam – a fekete lyuk kinyílik és bezárul. – De te teljesen más vagy. Látod, már semmitől nem félsz.

 –  Amikor ráléptem az ösvényre, eldobtam a félelmet. Különben nem jutottam volna el idáig – nem vagyok hajlandó mindent elárulni.

  – De én tudom! Az unokád rajzolt neked egy bölcsőt. Tudom! Én meg megcsináltam. Muszáj volt. Megtörtént. – a szája visszanőtt, eltűnt, csak bőr van egy fekete lyuk fölött.


[1] kártyajáték

Nagy-Molnár Szilvia fordítása

A sokoldalú személyiség íróként, forgatókönyvíróként, rendezőként és színészként van jelen a szlovén kultúrában. Nevének említésekor kisregények (Buffett), regények (A jézusi katapult és a Visszatérés az örökkévalóságból), képeskönyvek (A gyermek Miló kincse), mesekönyvek (A babiloni törpe és Így láttam a világot az asztal alól) jutnak az olvasó eszébe. Utóbbi alapjául szolgált annak a televíziós műsornak, amelyet ő rendezett. Emellett történelmi jellegű dokumentumfilmeket is készített, többek között a tengermelléki telepesekről a Muravidéken, illetve a muravidéki evangélikusok történetét mutatta be. Számos színházi előadásban szerzett színészi tapasztalatait kreatívan átültette filmes munkáiba. Főszerepet játszott Vlada Škafarja Apa című filmjében, illetve mellékszerepet Matjaž Ivanišin Oroslan című filmjében. Utóbbiért 2019-ben elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Vesna-díjat. 1990 óta folyamatosan dolgozik a Rábavidéken. Rendezői és szerzői munkájához szorosan kapcsolódnak a térségben végzett báb- és amatőr színházi sikerei. Több mint 60 előadást rendezett, melyeknek nagyrészt a forgatókönyvét is ő írta. Rendszeres munkatársa a Porabje újságnak, a szlovéniai Rábavidéki kalendáriumnak és a Szentgotthárdi rádiónak. 2015-ben Murska Sobota önkormányzatától a kultúra területén elért életműdíját vehette át.

A vasbölcső című novelláskötet, mely szlovén irodalmi nyelven, illetve rábavidéki nyelvjárásban íródott, a 23. kötete a Rába és Mura köze sorozatnak, melyet a Magyarországi Szlovének Szövetsége és az Argo elnevezésű Humán Kérdések Társasága adott ki. Milivoj Miki Roš egy szülőföldjére visszatérő emigráns bőrébe bújva egyes szám első személyben sajátos formában meséli el történetét. Az emigránst körülvevő motívumok a rábavidéki néphagyományokra utalnak, melyek még mindig élnek különböző hiedelmek és babonák formájában. Az ott élők úgy beszélnek róluk, mintha ezekkel varázsolni tudnának.

Nagy-Molnár Szilvia

További cikkek

Martin Pollack emlékére

2025.01.27.

Interencia

Életének nyolcvanadik évében 2025. január 17-én elhunyt Martin Pollack, a kortárs osztrák irodalom egyik legmeghatározóbb, legtekintélyesebb alakja. Az általa feldolgozott témák miatt, amelyek a közelmúlt tragikus közép-európai eseményeit tárják az olvasó elé, és az irántuk tanúsított nemzetközi érdeklődés miatt helyénvaló, hogy röviden mi is megemlékezzünk róla.

Esterházy Mycielska Mária, a magyar-lengyel Antigoné halálának 50. évfordulóján

2025.01.22.

Interencia

1975. január 21-én, azaz épp ötven évvel ezelőtt történt, hogy Esterházy-Mycielska Mária, befejezve földi pályafutását, a lengyelországi mieleci otthonában visszaadta lelkét a teremtőjének.Az életében fivére, János által csak „angyali jó Mariskának” nevezett Esterházy Mária halálának 50. évfordulója alkalmából szerettei, rokonai és tisztelői a kelet-lengyelországi Wiśniowa település templomában, iletve a Mycielski...

Vasbölcső

2024.12.04.

Interencia

Milivoj Miki Roš, a sokoldalú személyiség íróként, forgatókönyvíróként, rendezőként és színészként van jelen a szlovén kultúrában. Nevének említésekor kisregények (Buffett), regények (A jézusi katapult és a Visszatérés az örökkévalóságból), képeskönyvek (A gyermek Miló kincse), mesekönyvek (A babiloni törpe és Így láttam a világot az asztal alól) jutnak az olvasó eszébe....

Josef Toufar, a csehszlovákiai egyházüldözés mártírja

2024.11.01.

Interencia

A Hradec Králové-i kerületi bíróság néhány héttel ezelőtt, 2024. október 10-én rehabilitálta a csehszlovákiai kommunista egyházüldözés egyik legismertebb áldozatát, az 1950-ben törvénytelenül letartóztatott, fogvatartott és végül mártírhalált halt Josef Toufar čihosti plébánost, akinek neve a csehszlovákiai kommunista egyházüldözés egyik szimbolikus eseményéhez, a čihosti csodához kapcsolódik. Az atyát a templomában történt...

A magyar vonatkozású szentek mint emlékezethelyek a muravidéki szlovénok körében

2024.10.13.

Interencia

A szlovénok, a történelmi Magyarország egyik legkisebb lélekszámú etnikuma körében is jelentős a magyar vonatkozású szentek tisztelete. Ma is közös emlékezethelyként tekinthetünk Szent István, Szent László és Szűz Mária, a magyarok nagyasszonya személyére.

Käfer Istvántól búcsúzunk

2024.08.07.

Interencia

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2024. augusztus 5-én, életének kilencvenedik évében elhunyt Käfer István, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott intézet- és tanszékvezető tanára, a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok neves kutatója.Tanár Úr Budapesten született 1935. június 3-án. A második világháború éveire eső...

Szlovenszkóról – alternatívan

2024.06.29.

Interencia

Van egy jó hírünk! Szlovenszkóba át lehet menni csak úgy, a személyit sem kérik. Vinni persze kell. Szlovenszkó jó hely. Vannak ott magyarok és vannak ott szlovákok. Nem jól írom. Vannak ott szlovákok, ők adják az állam nevét. Mi azonban délről közelítünk, ha átmegyünk és előbb magyarokkal találkozunk. Nekünk ez...

Autópályák Közép-Európán át

2024.06.04.

Interencia

Az autópálya hálózatban térségünkben még ma is a sugaras-gyűrűs szerkezettípus dívik, Nyugat-Európában pedig a rácsos, vagy raszteres szerkezet. Ez lehetne a mi követendő mintánk is. A rácsos, raszteres hálózat kiválóan betölti szerepét. Az ezekkel összekötött országok egymás mellett fekszenek, egy kelet-nyugat irányú vonal mentén. Létezik egy másik természetes fejlesztési irány...

„…Van-e még náció, mely úgy értene a mulatás nemes úri művészetéhez, mint a lengyel, meg a magyar?”

2024.03.22.

Interencia

Egy eladásra kínált hagyatékból került elő az a meghívó, melynek témája az 1937. január 13-án, szerda este megrendezett Magyar-Lengyel Bál a Hungária Szállóban. A meghívóból kiderül, hogy az eseményt a Magyar-Lengyel Diákszövetség rendezte, és József Királyi Herceg és Dr. József Ferenc Királyi Herceg legmagasabb védnöksége alatt valósultak meg.

Szlovéniai (át)utazások

2024.02.25.

Interencia

A mellékutak érdekesebbek a főutaknál. Ez volt a kilencvenes években a nem sokkal korábban függetlenedett szlovén állam idegenforgalmi ügynökségének egyik szlogenje. A jelmondatban felfedezhető némi kesernyés büszkeség, ami abból fakad, hogy a mai Szlovénia területére mindig is a nagyobb központok, Bécs, Trieszt illetve Velence közti átmenő forgalom volt jellemző. Most...

Haza és hazaszeretet a békéscsabai születésű Zsilinszky Mihály (Michal Zsilinszky) felfogásában

2024.02.01.

Interencia

Zsilinszky Mihály az alföldi szlovákok központjában, Békéscsabán született 1838-ban. Abban a korban élt, amikor a Felföldön kialakuló nemzeti mozgalomhoz képest „az Alföld periférikus helyzetbe került”, de nemcsak a magyar közélet személyisége lett, hanem tagja volt a Matica slovenskának is, a feloszlatott Matica gyűjteményéből megmentette Ján Hollý, Andrej Sládkovič, Pavol Jozef...

A magyar nyelv szerepe a Vendvidék templomaiban

2024.01.17.

Interencia

A dualizmuskori nemzetiségi politikai a szlovénok magyar nyelvtudását és lojalitását a magyar államhoz elsődleges célként kezelte, ahogy így volt ez más magyarországi nemzetiségek tekintetében is. A magyarországi szlovénok kétharmada katolikus, egyharmada evangélikus vallású volt. A szószékről elhangzó szótól így nagy hatást vártak.  A magyar nyelvű prédikáció bevezetésével a felnőtt lakosság...

Háború és irodalom Ukrajnában 2014 után

2023.12.31.

Interencia

2023. december 11-én Budapesten került sor arra a beszélgetésre, amely a 2014-ben kitört háború alatti ukrán irodalommal foglalkozik. Fedinec Csilla történész, Körner Gábor műfordító és Pálfalvi Lajos irodalomtörténész, Halász Iván moderálása mellett sokoldalúan járták körül ezt az izgalmas témát. Bár a résztvevők döntően a mostani fejleményekre koncentráltak, az ukrán irodalomról...

Mit jelentett nekünk Kundera „üzenete”?

2023.12.30.

Interencia

Negyven éve jelent meg az emlékezetes esszé, a nagy hatású fölkiáltás Közép-Európáért. Hogy egyáltalán létezünk. Mert úgy látszott, kitörölt bennünket a jelenből és az emlékezetből Európa jaltai kettéosztása. Tizenöt évvel voltunk 1968 után. Amikor először találkoztam Milan Kundera írásaival. Nemzedékem számára történelmi esztendő volt ez. Nagy Gáspár így idézte föl...

Merre sodródott Atlantiszunk?

2023.12.05.

Interencia

Idén lett negyven éve, hogy Milan Kundera megjelentette „Az elrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája” című esszéjét. Az Interencia ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva esszésorozatot indít, elsőként Agnieszka Janiec-Nyitrai írását közöljük.

Templomszentelés Dunasápújfalun

2023.12.01.

Interencia

Szlovákiában, a Pozsony melletti Dunasápújfalun, 2023. december 10-én, vasárnap, egy új, most épített templomot szentel fel Stanislav Zvolenský, pozsonyi érsek.

Bölcső és sírhely

2023.11.26.

Interencia

Egy útikalauzt megnyitva talán meglepő lenne azt olvasni, hogy azoknak, akik egy-egy hely története iránt érdeklődnek, különleges tájékozódási pontot nyújthatnak a temetőkben, templomokban, arisztokrata családok kriptáiban található síremlékek. Ez azonban a Közép-Európa tájait járó érdeklődők esetében nagyon is így van. A kisebb vagy a nagyobb településeket látogatva az egyik legérdekesebb...

Anton Straka élete

2023.11.03.

Interencia

Anton Straka diplomata volt, a csehszlovák külügyminisztérium állt a háta mögött. Nem magánemberként, hanem hivatalnokként segítette a két világháború közötti időszakban a magyar írókat és költőket Budapesten és Prágában. Csehszlovákiában a magyar irodalmat és zenét, Magyarországon a cseh és szlovák irodalmat és zenét akarta népszerűsíteni. Magát mindkét kultúra propagandistájának tartotta....

A csehszlovák álom

2023.10.29.

Interencia

Hazám, Csehszlovákia, az egyetlen szellemi haza, amelyet egyáltalán a magaménak mondhattam, mindenekelőtt egy álom volt. Egy csodálatos álom az emberek között újjáépített igazságosság és egyenlőség hazájáról, amelyben az állampolgárság és a hűség az etnikai identitás és nyelv fölötti elvekre épül. Egy olyan szédítő álom, amelyért sokan haltak meg mindkét világháború...

Az emberélet útjának felén

2023.10.25.

Interencia

Október végén Hruscsov és Tito elvtárs szarvasvadászaton vett részt a Kaukázus vadonjában. Testvéri egyetértésben ejtettek el néhány mutatós példányt, köztük egy tizenkettest is. Bulganyin elvtárs csak a hegygerincen csatlakozott a vadászkiránduláshoz, az utazás alatt ugyanis egy kicsit lebetegedett. A fertőzés terjedt. Európa az éjszakákat átvirrasztó dohányosok fullasztó köhögésétől rázkódott. Lehűlt...

Mulandóság

2023.09.23.

Interencia

Nézegetem Borut Peterlin szlovén fotós Flower power című, közel másfél évtizeddel ezelőtt készült képsorozatát az interneten, és azon az idézeten gondolkodom, amely mottóként szerepel a szerző honlapján a politikai eseményeken lefotózott növényeket ábrázoló képek mellett: „Száz évvel később a politikusok nevére nem emlékszik majd senki, de a növényekét mindenki fogja...

A Balkán (h)arcai tegnap és ma

2023.09.15.

Interencia

A Balkán kifejezés az itt élő népek számára réteges tartalmakat hordoz, de nem puszta földrajzi fogalom a magyarság számára sem. – A múltunk egy szerves darabja. Ez a kapcsolat ugyan felettébb ellentmondásos, ám kölcsönhatásokban, tanulságokban bővelkedő.

„Csak mécs szerettem volna lenni. Kicsinyke körnek éltető tüze.”

2023.07.30.

Interencia

Tarczay Gizella (1896-1981) irodalmár, költő, műfordító, tanár, könyvelő, a délszláv és a bolgár hegyeket, illetve a Tátrát járó hegymászónő A hűtlen folyam című 1916-1918 között íródott zágrábi naplóregénye és naplója a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány kiadásában jelent meg. A horvátországi, Modrus-Fiume vármegyei Cernik faluban született, édesapja az...

Reflektáltalan szempontok a szlovák történelemfelfogásban

2023.07.28.

Interencia

A magyar–szlovák történelemfelfogás különbözőségeit ideje lenne tételesen számbavenni ahhoz, hogy politikusaink ne szét-, hanem összebeszéljenek. Ehhez pedig alapos intellektuális előkészítő munka szükséges, amely már megindult, de nem látni, pedig most nagyon kellene, hogy láthatóvá váljék.

Kundera emlékéről

2023.07.14.

Interencia

Július 11-én távozott e világból Milan Kundera. A cseh író. Igazi honfitársunk Közép-Európából. Először talán a pozsonyi Irodalmi Szemlében találkoztam a nevével. A történelmi 1968-as esztendőben utolsó éves egyetemistaként már januártól alapos figyelemmel kísértem, mi történik Csehszlovákiában. Nagy nemzetközi visszahangja volt az előző évi csehszlovák írókongresszusnak. Nem véletlenül látták később...

Szlovák, német és cseh írók a dualizmus kori Budapest kávéházi életéről

2023.07.09.

Interencia

A kávéház a nagyváros félnyilvánossági színtereként „a budapesti polgár szocializációjának egyik fontos intézményévé lett...” Kósa László mellett Gundel Imre és Harmath Judit is hangsúlyozza a kávéház szocializáló szerepét: „ősidők óta […] egyes rétegek kötetlen találkozására, beszélgetésre, gondolatok cseréjére” adott lehetőséget. Gyáni Gábor megfogalmazásában a kávéház a „modern demokrácia” születésének intézménye...

Testvér népek között?Reménykedő széljegyzetek Martin Homza Murices novae avagy Új tüskék. (Dialógusok a szlovák történelemről és nem csak arról.) című munkájához

2023.06.19.

Interencia

Sok évvel ezelőtt a Duna televízió egyik reggeli műsorában Trianonról, a megbékélés lehetőségéről volt szó. Egy hirtelen ötlet alapján azt találtam mondani, hogy Trianon kapcsán nemcsak mi vesztettük el a Tátrát, hanem a szlovákok is a Balatont. Élő adás volt, már nem lehetett visszakozni. Az volt – megfontolva az elhangzottakat,...

A Korompay család (Kiállítás a budapesti Lengyel Intézetben)

2023.05.13.

Interencia

A második világháborús lengyel-magyar kapcsolatokról legtöbbször a két nép legendás barátsága, a lengyel menekültek magyarországi befogadása vagy a balatonboglári gimná­zium jut az ember eszébe. Ezek mellett sajnos vannak más, kevésbé szívderítő közös pontok is. Például Katyń. Van ugyanis három olyan magyar személy is, akik valamilyen módon köthetők ehhez a tragédiához....

Eltérő vonások Mindszenty József és Stefan Wyszyński bíborosok küzdelmeiben a totalitárius rendszerek idején

2023.05.09.

Interencia

Örömmel olvastam főtisztelendő PhD Beran Ferenc erkölcsteológus, szociálteológia professzora értékes írását Mindszenty József és Stefan Wyszyński bíborosok küzdelmeinek közös vonásairól. Tekintettel arra, hogy Wyszyński bíboros vonalvezetése, elmondható, teljes sikerrel zárult, hiszen megőrizte, átvitte, sőt gyarapította népének ősi hitét a „Vörös tengeren”, és ez nem mondható el Mindszenty bíboros esetében: a...

Közös vonások Mindszenty József és Stefan Wyszyński bíborosok küzdelmeiben a totalitárius rendszerek idején

2023.05.08.

Interencia

Ha Mindszenty József és Stefan Wyszyński életét nézzük, akkor több közös jellemzőt fedezhetünk fel bennük. Azonos történelmi korban éltek és mindketten vidéki származásúak voltak. Mindszenty egy nyugat-magyarországi kis faluban, Csehimindszenten 1892-ben született, Wyszyński pedig 1901-ben a cári Oroszország területén levő Zuzela községben. A népi vallásosság mind a két főpásztor lelki...

Abszurdisztánt az Eurovízióra!

2023.05.05.

Interencia

Nem tudom, miért van az, hogy a volt jugoszláv köztársaságokban elképesztően népszerű az Eurovíziós Dalfesztivál. Mindenesetre úgy tűnik, a bosnyák Dubioza Kolektiv zenekar úgy gondolja, hogy így vagy úgy, de ott a helye, és a https://eurosong.dubioza.org/ honlapon aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy versenyen kívül felléphessen a fesztiválon olyan országok nevében, akik nem...

Példaképek Közép-Európának?

2023.04.23.

Interencia

Visegrádi, illetve tágabb értelemben a közép-európai összetartozásunkat növelnék az olyan példaképek, akiket közösen tisztelhetünk, akiket mindannyian sajátuknak érezhetünk. Szent Adalbert és Esterházy János egyaránt alkalmas lehet erre a szerepre.

Uzsgorod vagy mégis Ungvár? Melyik nyelv ősibb?

2023.04.20.

Interencia

Mostanában arról hallunk, hogy ideje áttérni az Uzsgorod (Uzsgorody) szó használatára és le kellene szokni a veretes Ungvár szavunkról. Ungvár szavunk azonban egy ószláv nyelvemlék, míg az Uzsgorod egy újkori szláv szó, ha úgy tetszik, csinált szó.

Nemzeti identitás és egyesületi élet Liptóban a 19. század végén

2023.04.15.

Interencia

Milyen nemzeti narratívák, politikai fonalak és nemzeti identitást erősítő eszközök lehettek egy fő céljának a művelődés terjesztését és a politikától elhatárolódást deklaráló szlovák és magyar egyesület életében? Ezt a kérdést vizsgáljuk két liptói egyesület, a szlovák Beseda (Szlovák Társaskör) és a Magyar Társaskör példáján. Nem csak a problémakör izgalmas, hanem...

A visegrádi államok szakértői a boszniai és koszovói államépítésben

2023.04.12.

Interencia

A hidegháború befejeztével Kelet-Közép-Európa népeinek minden oka megvolt az optimizmusra. A rendszerváltozás a visegrádi országokban a lehetőségekhez képest zökkenőmentesen zajlott. Igaz, Csehország és Szlovákia útjai különváltak, de ez is békés keretek között történt. A Balkán felett viszont sötét felhők gyülekeztek. Nem is kellett sokat várni, hamarosan ki is tört a...

Közös visegrádi emlékezethelyek Szent Adalberttől a Budapest-Varsó vasútig

2023.04.10.

Interencia

A közép-európaiság tapintható és mégis nehezen megragadható szellemiség és attitűd körülöttünk, talán ezért van az, hogy a könyv konkrét példái személyek, városok, jelenségek kapcsán „ahaélményeket” adnak az olvasónak. Konkrét formában kimondják azokat a gondolatokat, amelyek körülöttünk lebegnek, érezzük őket, de eddig nem tudtuk így megragadni, megfogalmazni – a szerzők most...

Selmeci levelek

2023.03.19.

Interencia

Miután apám rokkantnyugdíjas lett, minden reggel odaült az íróasztalához azzal az elhatározással, hogy végre megírja a könyvét Selmecről. Legalább négyszer megigazította a székét, hogy kényelmesebben üljön, kétszer is kiegyenesítette az írógépbe fűzött papírt, majd vett egy nagy levegőt és nyomtatott nagy betűkkel leírta: SELMEC

Bolgárok. Kertészek

2023.03.18.

Interencia

A 19. század közepéig a hazai zöldségkertészet gyermekkoráról szoktak beszélni, az ezt követő évtizedekben azonban a kertészet már jól jövedelmező üzletággá vált. A kertészet, zöldségtermesztés fejlődésére a bolgárkertészek voltak nagy hatással. A magasabb színvonalú termelési technikát meghonosító külhoni kertészek ideérkezése a módszerek és a termesztési módok átvételét eredményezte. A 20....

A 17. századi régi magyarországi nyomtatványok cseh és szlovák nyelvű verses emlékei

2023.03.05.

Interencia

A 17. századi magyarországi cseh vagy szlovák nyelvű nyomtatványokban található énekek, versek, vagy kisebb rímes mondások szinte ismeretlenek a magyar szakirodalomban, annak ellenére, hogy a hazai kulturális örökség részét képezik, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány új kötete talán változtatni tud ezen.

Irodalom és kurázsi

2023.03.03.

Interencia

Az irodalom cseppet sem ártalmatlan dolog. Amennyire az egyes nemzeti kánonokban szereplő művek megjelenítenek bizonyos értékrendeket, annyira teremtik is azokat, és így formálni tudják a társadalmat. A nemzetek kanonizált történetei, alakjai között vannak globális és regionális egyezések, és persze különbségek is, amelyek alapján könnyelmű és felelőtlen eszmefuttatásokra ragadtathatja magát az...

Ne féljetek!

2023.03.01.

Interencia

2021 szeptemberében a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány nemzetközi tudományos konferenciát szervezett Esztergomban Az egyházak és a közép-európai átmenet címmel. A konferenciához kiállítás is csatlakozott. A közép-európai rendszerváltások 30. évfordulójára Grzegorz Górny által a prágai Lengyel Intézet és a magyar kulturális intézet segítségével összeállított, Ne féljetek! A katolikus...

Mennyit ér egy politikus?

2023.02.22.

Interencia

Amennyit az életműve? Melyik politikus életműve ér annyit, hogy emlékezzünk rá? Mi teszi az utókor számára emlékezetessé egy politikus életművét…? Hazatérés címmel gróf Esterházy János életéről szóló misztériumdrámát mutattak be a Nemzeti Színházban 2022. október 28-án. Mi a december 7-i előadáson jártunk.

Visegrád mentális arcáról

2023.02.17.

Interencia

Lehet-e egyáltalán ilyesmiről beszélni? Hiszen mekkorák a különbségek közöttünk a Balti-tengertől a Cseh-erdőig vagy a Kárpátoktól a magyar Alföldig! Mégis, ha nagyobb nemzetközi társaságba kerül az ember, hamar kiderül, visegrádi „honfitársakkal” jobban megértheti magát az ember, mint Európa vagy a világ más részéből jött emberekkel.

Szent Cirill, Szent Metód, Szent István

2023.02.14.

Interencia

A magyar-szlovák viszony keresztény értelmezhetősége szempontjából igen fontos Szent Cirill és Szent Metód küldetése, a szláv apostolok és kontinuitásuk a szlovák nemzeti identitásban. A Rasztiszlav hívására érkezett testvérpár bizánci hittérítő volt.

A visegrádi népek morfológiájához

2023.02.05.

Interencia

A visegrádi népekben közös elem, hogy a Nyugat részeinek tudják magukat. Ha történelmük kezdeteit nézzük, az írásbeliség latin nyelvű. Ha küzdelmeiket nézzük, a németséggel élték együtt hétköznapjaikat. A nürnbergi faszobrászt, Veit Stosst városukba meghívó németajkú gazdag krakkói polgárok probléma nélkül vallották királyuknak a Wawelben lakó lengyel uralkodót.

Cseh ördög és pokol

2023.01.30.

Interencia

A középkori lelkiségi irodalom egyik legfőbb kérdése volt a lélek sorsa, vagyis az ember élete során elkövetett bűneinek büntetése és jótetteinek jutalma. Az egyéni bűnök és erények következményeit mutatja be Dante Alighieri korszakalkotó műve, az Isteni színjáték, amely hamar ismertté vált Csehországban is.

Valóban rendeznünk kellene már közös dolgainkat

2023.01.06.

Interencia

A Charta XXI. megbékélési mozgalom 2010-ben született, de 2009-ben fogant. A Szentimrevárosban, a Klebelsberg Kuno szobor előtt kellett ünnepi beszédet mondanom június 4-én. Rájöttem, hogy „hagyományos” Trianon-beszédet nem tudok mondani. Kevés az, hogy vesszen Trianon. Nem elég a fájdalmunkat kifejezni, s azután menni tovább, mintha mi sem történt volna. Megoldás...

Fogjunk össze

2022.12.21.

Interencia

Nem hódítottunk. Befogadtunk, szövetkeztünk Árpád elei óta. Aztán a “kalandozások” idején is morva-szlávokkal fegyverbarátságban. Jutalmuk Koronánk alatt a teljes nemzetegység, a szláv-magyar nemesség.

1%

Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány (2500 Esztergom, Szt. István tér 10.) Adószám: 18617979-1-11

A honlapon közzétett tartalmak csak a szerző, illetve az Interencia folyóiratot kiadó szervezetek engedélyével közölhetők újra. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat ne, vagy szerkesztett formában közölje.

© Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, Charta XXI. Egyesület

Főszerkesztő: Mészáros Andor

Szerkesztőség: Halász Iván, Illés Pál Attila, Käfer István, Kiss Gy. Csaba, Kovács Eszter, Surján László

ISSN

Kapcsolat:

szentadalbertalapitvany@gmail.com

2500 Esztergom, Szt. István tér 10.

Szerzőinknek

A beérkezett kéziratok elfogadásának, illetve megjelentetési időhöz kötésének joga a szerkesztőséget illeti meg. A kéziratokat Times New Roman betűtípusban, 12-es betűnagyságban, .doc vagy .docx, illetve .rtf kiterjesztésben várjuk a szentadalbertalapitvany@gmail.com email címre, mellékletként.

A kéziratok terjedelme nem haladhatja meg a fél ívet (20 000 leütés), az írások címe az 50 leütést. Az írásokhoz 250-500 leütés közötti terjedelmű bevezetőt, rezümét kérünk. Az ennél terjedelmesebb kéziratok esetén egyeztetés szükséges.

A kéziratokat magyar, vagy angol nyelven várjuk. A magyar nyelvű kéziratok esetében “A magyar helyesírás szabályai” című kötet legújabb kiadásának szabályai irányadók. Irodalomjegyzéket nem közlünk, az esetleges jegyzeteket, hivatkozásokat végjegyzet formájában kérjük. A kiemelendő szövegrészek kurzivált formában szerepeljenek. Az évszázadokat arab számmal kérjük feltüntetni, dátumok esetében az év és a nap számmal, a hónap betűvel. Személynevek esetében, első említésnél, a vezeték és keresztnevet is kérjük említeni. A képekhez, ábrákhoz címet és forrásmegjelölést kérünk.

A végjegyzetek esetében a Századok folyóirat hivatkozási előírásának használatát kérjük (https://szazadok.hu/dokumentumok/Kozlesi_szabalyzat_2017_majus.pdf, 2.3. Hivatkozások szerkesztési előírásai, 4-8.)