Május első szombatján az Érsekújvári Egyházközség hívei az újváriak ősi kegyhelyére, Sasvárra zarándokoltak. A szentgyónást, szentmisét illetve a Szentségimádást követően, örömmel szereztünk tudomást az újváriak Sasvárba zarándoklásának emlékeiről. Ilyenek emlékek például a templom szentélyében található márványtáblák, amelyek elődeink sasvári zarándoklásának 100. (1810-ben), illetve 200. (2010-ben) évfordulójáról emlékeznek meg. Ezzel összefüggésben megemlíthető: ugyanilyen márványtáblák az újvári Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom oldalsó bejáratánál is vannak. A kegytemplom egyik oldalsó kápolnájában fedezhetjük fel Szent Teréz szobrát. A szobor talapzatán található felirat alapján, ezt a szobrot az újvári magyar zarándokok 1931-ben adományozták az erdőháti kegyhelynek, sasvári zarándoklásuk 130. évfordulója alkalmából. További, még ma is létező emlék, az Érsekújvárhoz közeli Lajoshalma (Ludovítov) határában „magasodó” Tetves-domb és annak kovácsolt vaskeresztje, 1799-ből. Sasvári zarándoklásuk kezdetén elődeink az újvári Nyitrai úton is végighaladtak, megállva egy rövid fohászra az utca bal oldalán található Pieta-szoborcsoprotnál. Erről tanúskodik a Pieta alján található márványtábla magyar nyelvű felirata is. Mindezen emlékek mellett szeretettel lapozgatjuk azokat az énekes könyvecskéket, amelyek még a múlt század első évtizedeiben látták meg a napvilágot, és kimondottan a sasvári zarándoklatok alkalmával elhangzott szent énekeket foglalják magukba.
A sasvári templomot és a hozzátartozó kolostort a Remete Szent Pálról elnevezett, Boldog Özséb által alapított, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok építették. Ezzel a feladattal Magyarország akkori esztergomi bíboros-hercegprímása, a galántai származású Esterházy Imre bízta meg őket, 1732-ben. Fontos tudnunk azt is, hogy a templom építését azon csodás gyógyulások vizsgálata illetve megerősítése előzte meg, melyek a Hétfájdalmú Szűzanya közbenjárásának voltak köszönhetőek, s az erről szóló egyházi okiratot szintén a bíboros-hercegprímás, Esterházy Imre adta ki.
Mindezeket azért említjük, mivel a napokban olyan szlovák nyelvű szórólap került a kezembe, amely a sasvári basilica minort mutatja be, illetve a 2025-ös év tervezett zarándoklatait közli. A leírásból megtudhatjuk, hogy a kegytemplom főoltára, az orgona, a gyóntatószékek és a templom padjai Franz Anton Hillebrant nevéhez fűződnek, a főoltár képeit Johann Lucas Kracker festette, a főhajó freskói és az oldalkápolnák képei pedig Jean-Joseph Chamant nevét dicsérik. Némi utánajárással tudomást szerezhetünk arról, hogy az előző két művész osztrák származású volt, a harmadik pedig lotaringiai gyökerekkel rendelkezett. Mindezek talán értékes információk egy-egy zarándok számára, úgy gondolom viszont, hogy legalább ilyen fontos és megalapozott lenne annak az embernek a konkrét megnevezése, akinek köszönhető a sasvári zarándokhely létrejötte, s ez nem volt más, mint az esztergomi bíboros-hercegprímás, Esterházy Imre. Ezzel összefüggésben tehát elgondolkodtató, hogy a szórólap 3. oldalán, a „Ďalšie významné medzníky z histórie pútnického miesta” cím alatt, az 1732-es évszámnál, csupán a következő szöveg olvasható: „Bol vydaný dekrét povoľujúci verejnú úctu sochy Sedembolestnej Panny Márie po cirkevnom prešetrení a potvrdení množstva zázrakov a milostí pri soche Sedembolestnej, zverenie sochy rádu sv. Pavla Prvého pustovníka-pavlínom.” Azt, hogy a szórólapban a magyar bíboros-hercegprímásról miért nincs említés, annak megítélését e sorok olvasójára bízom.
A sasvári búcsújáró-hely közös történelmünk része. Minden olyan nép életével egybefonódik, amely a történelmi Magyarországon élt, és az utódállamokban élnek együtt a mai napig. Éppen ezért, bizonyára, bölcs dolog lenne az egyes történelmi tények igazságos és merész felvállalása olyan dokumentumokban is, mint például az említett sasvári szórólap.
Török András.
