Lengyelország nem csak a középkori, keresztény nyugati államokhoz csatlakozásban mutat hasonlóságot Magyarországgal, hanem bizonyos szempontokból a későbbi keleti blokkba betagozódásban is. Lengyelország is a szovjet “honvédő háború” nyomán megindult ellentámadás és a harmadik birodalom elpusztítását célzó hadmozdulatok következtében szabadult meg a náci megszállástól és került 1939 után immár teljesen szovjet megszállás alá. A keleti blokkban eltöltött évtizedek alatt a két ország gazdasági és társadalmi viszonyainak az alakulása egyaránt mutat hasonlóságokat és jelentős különbségeket is, azonban az tény, hogy amikor az egyik országban a társadalmi elégedetlenség akár politikai, akár fegyveres ellenállásba torkollott, az a másik országban minden alkalommal szinte mindig szimpátiát keltett.
A lengyelországi válságot kiváltó okok
A lengyel gazdaság egy viszonylag pozitívan teljesítő korszaka után, az 1980-es évek elején nagy mértékben visszaesett a gazdaság teljesítőképessége, az életszínvonal rohamosan romlott[1]. Amikor élelmiszerhiány lépett fel, és az emberek a mindennapok során is szembesültek a válsággal, az erősen demoralizáló hatással volt széles társadalmi rétegekre. A lengyel politikai vezetés tisztában volt a veszély valódiságával, hiszen a keleti blokkon belül ismert volt már, a diktatúra addig tartható fent békésen, amíg egy bizonyos anyagi jólétet biztosít. Arra, hogy mi történik akkor, amikor ez a jólét meginog, kiváló példa volt az 1956-os magyarországi forradalom, melynek intő példájával tisztában volt a mindenkori lengyel kommunista elit is. Lengyelországban az életszínvonal fokozatos romlása elősegítette a társadalmi önszerveződést. Szakszervezetek alakultak, és követeléseik eleinte csupán szociális jellegűek voltak, de gyorsan megjelentek olyan témák és javaslatok is, amelyek már a rendszer alapjait érintették. A legnagyobb és legerősebb mozgalommá a Szolidaritás (lengyelül Solidarność) vált.
A Szolidaritás
A Szolidaritás jelentőségének értelmezéséhez érdemes korai történetét három különálló szakaszra bontva vizsgálni. Az első szakasz, mely 1980-tól 1981-ig tartott, példátlan a Szovjetunió és egyben a keleti blokk történetében. A leglátványosabb jelenetek 1980 nyarán játszódtak le, amikor a gdański Lenin Hajógyárban több ezer munkás részvételével sztrájk kezdődött, céljuk pedig a jobb munkakörülmények és egy független szakszervezet létrehozása volt. Ekkor tűnt fel, majd állt a sztrájkbizottság élére Lech Wałęsa, aki villanyszerelőként dolgozott a gyárban. A sztrájkolók addig nem akartak egyezségre jutni az állampárttal, amíg a többi sztrájkoló gyárban nem rendeződik a helyzet – innen a Szolidaritás név. Az egyház is a sztrájkoló munkások mellé ált, a gyárban gyóntattak és misét is celebráltak, ami a kor viszonyai között szintén különleges események számított.[2] A szervezet történetének második szakaszát az 1981. decemberi hadiállapot[3] indította el. Az 1983-ig tartó évek a párt által indított ellentámadás időszaka volt, melyet tömeges letartóztatások, koncepciós perek és a szükségállapot egyéb eszközeinek használata jellemzett. A harmadik szakaszt 1983 és 1990 közé tehetjük, ennyi idő kellett ugyanis az állampártnak ahhoz, hogy felismerje, véglegesen megbuktak a módszerei, az elnyomó intézkedések pedig csak még jobban megerősítették és szervezettebbé tették a földalatti ellenállási mozgalmakat.[4] Hogy a stabilitást megteremtsék, a kommunista vezetők ismét engedélyezték a Szolidaritást. Az események végül a kerekasztal-tárgyalásokhoz vezettek, amely már közvetlen tárgyalást jelentett az ellenzék és az állampárt képviselői között. 1989. június 4-én tartották az első „félszabad” választást, amely a Szolidaritás egyértelmű győzelmét hozta.[5]
(Fortepan/Erdei Katalin)
A hadiállapot
Az 1981-es év végére tehát az állampárt felismerte a Szolidaritás jelentette veszélyt, és radikális lépésekre szánta el magát. December 13-án Lengyelországban hadiállapot lépett életbe, melyről a döntést a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) első titkára[6] hozta meg. Előző éjszaka a ZOMO (a rendőrség bevetési egysége) letartóztatási hullámot indított a Szolidaritás vezetői és a tagok százai ellen. A nagyobb városokat lezárták, katonai és rendőrségi ellenőrző pontokat létesítettek a fontosabb közlekedési csomópontokon. Elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat. Az ország teljes birtokba vétele eltartott az év végéig, a bányákban és a gyárakban pedig hetekbe telt, mire sikerült véglegesen elvenni a munkaterületeket a munkásoktól, akik több esetben egyszerűen visszafoglalták azt a hatóságoktól. Ilyen esetek történtek a Wujek és Piast bányákban, ahol halálesetek is történtek. A hadiállapot bevezetése után az állampárt létrehozta a Nemzeti Megmentési Katonai Tanácsot (WRON), amely 1982-ben ellátta az ország vezetésének feladatait. Innentől kezdve minden politikai aktivitás és gyűlés tilos volt. Az elnyomó intézkedések hatására a Szolidaritás és a többi ellenállási mozgalom földalatti jellegűvé vált és a kényszer szülte helyzetben még jobban megerősödött.[7]
A hadiállapot magyarországi sajtóvisszhangja
A lengyelországi helyzet magyarországi sajtóvisszhangja a lengyel-magyar kapcsolatok sötét fejezetei közé tartozik. “Erőfeszítések a helyzet normalizálására Lengyelországban”, “A lengyel nép bizton számíthat a magyar nép testvéri szolidaritására”, “A cselekvés órája”, “Jaruzelski tábornok beszéde”: a Népszava 1981. december 15-i számában a címlap felét ezek, a lengyelországi helyzetet tárgyaló cikkek töltötték meg. “A cselekvés órája” című szövegben azt olvashatjuk, hogy a közelmúlt eseményei az ellenforradalom elhárítása miatt volt szükséges:
“Lengyelországban ütött a cselekvés órája. A szükségállapot kihirdetése logikus következménye volt az egyre éleződő válságnak. A lopakodó ellenforradalom az utóbbi időben a végsőkig fokozta tevékenységét, hogy kikényszerítése a nyílt hatalomátvételt. Elegendő a Szolidaritás vezető testületeinek radomi, majd gdanski üléseire, az ott elhangzott felszólalása és a kibocsátott deklarációkra valamint a szocialista ellenes erők forgatókönyve szerint kidolgozott sorozatos provokációkra emlékeztetni. Céljuk az volt, hogy végképpen szétzüllesszék az állam gépezetet, forrpontig hevítsék a szenvedélyeket, amelyek felszított tüzénél — akár polgárháború kirobbantásával is — saját politikai pecsenyéjüket süthetik meg.”[8]
A Magyar Hírlap címlapján csupán egy cikk szerepel a szükségállapottal kapcsolatban “Határozott lépések Lengyelországban a nyugalom helyreállítására” címmel. A Népszavához hasonlóan az MTI[9]-re hivatkoznak, és idéznek Jaruzelski tábornok beszédéből.[10] A Népújság, az MSZMP Heves megyei bizottságának lapja a címlap felét lefedő, terjedelmes cikket közölt december 15-i számában, melyben a Lengyel Államtanács szükségállapotot elrendelő rendeletéből idéznek.[11] A Hétfői Hírek címlapján egy viszonylag rövid, de annál erőteljesebb alcímekkel ellátott cikket találunk, mely így szól: [Szükségállapot Lengyelországban/ Internálják a Szolidirtás szélsőségeseit/Katonai megbízottak ellenőrzik a közigazgatást/ Jaruzelski: “Lengyelország a szocialista közösség szilárd láncszeme marad”].[12] Ezeknek a soroknak az ideges hangvételéből kitűnik, hogy íróik azonnal el akarnak oszlatni minden olyan gondolatot, ami esetleg felmerülhet az olvasóban azzal kapcsolatban, hogy megingott volna egy szocialista ország vezetésének a stabilitása. További érdekesség, hogy ebben a szövegben már a LEMP-en belüli tisztogatásról is beszámolnak:
“Intézkedés történt, hogy internálják a “Szolidaritás” szélsőséges vezetőit, valamint az illegális szocialistaellenes szervezetek tagjait. Internálták azoknak a személyeknek egy csoportját is, akik felelősek a Lengyelországban kialakult társadalmi-politikai és gazdasági válságért. Közöttük van Gierek[13], Jaroszewicz, Grudzien, Szydlak és mások.”[14]
A Magyar Szó szinte teljes címlapját a lengyelországi helyzettel kapcsolatos híradások fedték le. Közös vonásuk, hogy olyan megnyilvánulásokat idéztek, amik mind azt közlik, hogy a tárgyalt események Lengyelország belügyének számítanak, és ezt a lengyeleknek maguknak kell megoldaniuk, ahogy ezt “A lengyelek maguk találják meg a kiutat a válságból – A Szövetségi Külügyi Titkárság szóvivőjének nyilatkozata” és “A problémát magunk oldjuk meg – A lengyel képviselő sajtónyilatkozata a madridi értekezleten”[15] alcímek is mutatják. Az MSZMP Szeged városi bizottságának lapja, a Délmagyarország a Népszavához hasonlóan a címlapon közölte az MTI hivatalos közleményét, Gierek és társai internálását, illetve Jaruzelski tábornok beszédét is.[16]
(a szerző saját felvétele)
Összegzés
Az idézett lapokban olvasott cikkekről általánosságban elmondható, hogy egyáltalán nem tagadták a lengyelországi gazdasági és társadalmi problémák létezését, és a Gierek és társai internálásáról szóló szövegek alapján az sem számított tabunak, hogy a válságok kialakulása egyes párton belüli személyek munkájához köthető. A Szolidaritás működését abszolút bomlasztó és provokatív jelenségként írták le, amely az erőszaktól sem riad vissza. Az említett cikkek azt sugallták, hogy a lengyel állami szervek sikeresen felszámolták a provokatív, egy helyen kifejezetten “ellenforradalmiként” emlegetett tevékenységeket, gyorsan helyreállt a rend az országban,[17] megteremtve ezzel a feltételeket a szocializmus további építéséhez. Ma már viszont tudjuk, hogy a hadiállapot (vagy éppen szükségállapot) bevezetése a gyengélkedő állampárt utolsó jelentős erőfeszítése volt helyzetének megszilárdítása érdekében, a Szolidaritás szétverésésre tett kísérlet pedig a szervezet olyan szintű megerősödését hozta, hogy az néhány év múlva aztán aktív szereplőjévé vált a lengyelországi rendszerváltásnak.
Turi-Móricz Zsolt
Felhasznált irodalom
Szokolay Katalin: Lengyelország története, Balassi Kiadó, 2006.
Norman Davies: Lengyelország története, Osiris Kiadó, 2006.
Felhasznált sajtótermékek
“A cselekvés órája”, Népszava, 1981. december 15., 109. évfolyam, 193. szám
“Határozott lépések Lengyelországban a nyugalom helyreállítására”, Magyar Hírlap,1981. december 15., 14. évfolyam, 293. szám
“Megalakult a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa”, Népújság, 1981. december 13., 32. évfolyam, 293. szám
“Szükségállapot Lengyelországban”, Hétfői Hírek, 1981. december 14., 25. évfolyam, 50. szám
“Az események Lengyelország belügye”, Magyar Szó, 1981. december 16. 38. évfolyam, 344. szám
“Szükségállapot Lengyelországban”, Délmagyarország, 1981. december 15., 71. évfolyam, 293. szám
[1] Szokolay Katalin: Lengyelország története, Balassi Kiadó, 2006. 224.
[2] Norman Davies: Lengyelország története, Osiris Kiadó, 2006., 903.
[3] Ma a szakirodalmak főleg hadiállapotként említik, a korabeli hivatalos megnevezés elsősorban a szükségállapot volt, ahogy ez majd a magyarországi sajtótermékekből is látszik.
[4] Norman Davies: lengyelország története, 902.
[5] Szokolay: Lengyelország története, 265.
[6] A tisztséget ekkor Wojciech Jaruzelski tábornok töltötte be.
[7] Norman Davies: Lengyelország története, 911-912.
[8] “A cselekvés órája”, Népszava, 1981. december 15., 109. évfolyam, 193. szám, 1.oldal
[9] Magyar Távirati Iroda
[10] “Határozott lépések Lengyelországban a nyugalom helyreállítására”, Magyar Hírlap,1981. december 15., 14. évfolyam, 293. szám, 1. oldal
[11] “Megalakult a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa”, Népújság, 1981. december 13., 32. évfolyam, 293. szám, 1. oldal
[12] “Szükségállapot Lengyelországban”, Hétfői Hírek, 1981. december 14., 25. évfolyam, 50. szám, 1. oldal
[13] Edward Gierek lengyel kommunista politikus, 1970-től 1980-ig a LEMP főtitkára.
[14] u.o.
[15] “Az események Lengyelország belügye”, Magyar Szó, 1981. december 16. 38. évfolyam, 344. szám, 1. oldal
[16] “Szükségállapot Lengyelországban”, Délmagyarország, 1981. december 15., 71. évfolyam, 293. szám, 1. oldal
[17] Ezzel szemben Szokolay Katalin a “Lengyelország története” című könyvében egyenesen azt írja, hogy egy teljes évbe telt, mire a belügyi szervek a teljes ország felett átvették a kontrollt.
