A Polska Wielki Projekt Alapítvány és a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének konferenciája (2024. november 12.)
Somorjai Ádám: Közép-Európa lelki integrációjának történelmi alapjai és jövőbeli perspektívái öt tézisben
Hat tézisben próbáltam összefoglalni, az lenne a címe, hogy „Közép-Európa lelki integrációjának történelmi alapjai és jövőbeli perspektívái öt tézisben”. A hatodikat Imre kérésére írtam oda és nem változtattam meg a címet.
Az első tézis. Népeinket összeköti az együttélés történelmi tapasztalata, de még nem készítettük el annak szellemi leltárát, nem írtuk össze azokat. Egy két példa. Tanítjuk a 19. század nemzeti történelmét és nem értjük a szomszédos állam, nemzet dolgait. Már húsz esztendeje lehet, hogy Szlovákiában nemzeti ünnep Cirill és Metód ünnepe. Ez Metód halálának napja, amit a csehek szeretnek megünnepelni Velehradon, ami alig van pár kilóméterre a régi magyar határtól. Illene tudni, hogy ezen a napon nem megyünk át bevásárolni se Párkányba se Komárnóba (ki lehetne egészíteni a városneveket), mert minden üzlet zárva van. Egész véletlenül történt meg velem, hogy kis mikrobusszal jöttünk haza, be akartunk vásárolni Zólyomban öt nap után. Minden zárva volt. Akkor tanultam meg. Tehát nem árt ha tudjuk, az olyan, mint augusztus 20-a, Szent István király ünnepe, vagy Lengyelországban november 11-e. Minden kisnemzet nemzeti intézményeket hoz létre még ma is, és saját népnyelvi nemzetállamát veszi be az intézmény előtagjába. Így Magyar Tudományos Akadémia, Polska Akademia Nauka, Slovenská akadémia vied, vagy Akademie věd České republiky. Vagy Magyar Államvasutak, Polskie Koleje Państwowe, Československé státní dráhy – ez most kicsit másképp alakult ’93 után, van a České dráhy és a szlovák dráha. Ez elképzelhetetlen az Egyesült Államokban, ahol nincs nemzeti tudományos akadémia és nincs nemzeti államvasutak, de van számos vállalkozás, amelyek az egyes nagyobb városok Union Station-jén a főbb vonalakon adnak egymásnak. A nemzeti posta feladatait a Westen Union végzi, újabban a WHL és a sok más világméretű vállalkozás. Bár újabban vannak föderális nemzeti intézmények, mint például a National Archives Records Administration, ez a levéltár a nemzeti szót használja, de mindenütt van lerakata, mind az ötven államban. A kisnemzeti nyelvhasználatunk az európai nyugati nagy nemzetekhez igazodik. De ez sem volt mindig így, mert Royal Society van, meg Császári és Királyi, Kaiserlich und Königlich. Tehát ezt a nemzetállamok kora hozta, hogy mindent a nemzetről akarunk elnevezni.
Második tézis. Itt mindenki nemzetről beszél de a fogalmat finomhangolni kell. Azok a nemzetek, így a lengyelek, csehek és magyarok valamint horvátok, akiknek van történelmi köznemességük, a nemzet fogalmát a nemesi nemzetre értették, a natio nobilitatus. Ennek születése hazánkban a 15. század dereka. Népnemzetről hazánkban a reformkor és a szabadságharc korszakától beszélhetünk, amikor a telkes jobbágyot beemelték az alkotmány sáncaiba. Polgári nemzetről talán ma beszélhetünk, miután Kádár korszaka beemelte a vagyontalan zsellérek utódait az „alkotmány” sáncaiba. Ezt a lengyelektől lehet megtudni, mert ők fogják mondani, hogy ez nem Kossuth népe, hanem Kádár népe. 94-ben volt ez meg 2002-ben, amikor a választások úgy alakultak, ahogy alakultak, a magyarok tudják. Azok a mai nemzetek, amelyek nemzetiségek voltak, a népnyelvre építettek, a nemességre való osztályellentétet a nemesi nemzetnek az uralkodó nemzettel való azonosítása követte. Ez esetünkben a szlovák magyar ellentét kulcsa. Így a szlovákiai nem nemesi származású magyar kisebbség, ami értelemszerűen annak többségi társadalmi eleme nem bosszulható meg – pedig ez történik – a magyar nemesi nemzetnek tulajdonított sérelmek miatt. Megjegyzés: Figyelemre méltó, hogy Rákos-mezeje, ahol a magyar köznemesség összeült II. Jagelló Ulászló király idejében, lengyel köznemesi gyűlés jelentését öltötte magára, innen a rokosz és a rokoszować elnevezés.
Harmadik tézis. Osztályellentéteit, amelyek nemzeti ellentételekké emelkedtek, nyelvi megalapozást nyertek, a magyar nyelv ítt negatív felhangot kapott. A szlavisztika eredményeire figyelemmel kellene lenni, hiszen a lengyel és a magyar az, amely megőrizte az ószláv nyelv szavait, a nazális hangokat. Mondok egy példát. Psztrong, újszláv nyelven szlovákul pstruch, magyarul pisztráng. Ez ószláv szó, megőriztük, többet is tudnék mondani. Tehát az újszláv nyelvek csak visszakapták azt, amit a magyar nyelv megőrzött. A szlovák nyelv például így megőrizheti önmagát, mert nincs ősszlovák, csak van egy ószláv, ami nem szlovák. A szlovák az egy cseh szó. Az út a magyarokkal való szimbiózison át vezetett a válásig és a szlovákság kialakulásáig. Más szóval a magyarok nem ugyanaz a kategória a 13. századi tatárjárás, a nagymorva birodalmat a magyarok nem úgy szüntették meg, mint a mongolok a baskíriai magyarok országát vagy gyengítették meg a Kárpát-medencében, hanem rájuk, közéjük telepedve, átvették a szavakat, megőrizték azokat az ószláv állapotban, amelyben voltak. A magyar nyelvben nem szláv volt a nyelvfejlődés, mi voltunk a hűtőszekrény, a frigó. Elég kevés az ószláv nyelvemlék, a magyar nyelv egyik a sorban. Szükséges tehát a magyarságról mint ellenségről alkotott kép felülvizsgálata.
Negyedik tézis. Miután megteremtettük nemzetállamainkat, felismertük, hogy gyengék vagyunk. Védelemért, hanyatt homlok bemenekültünk az Európai Unióba, de az, amibe belemenekültünk szemünk előtt változik meg, ez már nem az, amibe beléptünk. Hasonló ez Ádám és Éva történetéhez a Paradicsomban, miután felismerték, hogy mezítelenek, a nagy bölcsességük az, hogy felismerték, nem tudnak semmit. A túlélés feltételeként tudomásul kell venni, hogy dolgozni kell a szétvágott szövet összevarrásán. A szabadság új neve: régión összezárása.
Ötödik tézis. Ezerkétszáz éves múltunkban összekötött minket a latin egyházi nyelv, és annak emlőjén született a latin államnyelv. Ez egy nagy keresztény népközösséghez, a cristianitas népeihez kapcsolt minket. Elmegyünk Brüsszelbe beszélünk Európáról és milyen nyelven beszélünk? Nem latinul. De mindenki tud egy nyelvet, ráadásul nem tagja az az ország ennek az Uniónak, mégis annak a nyelvét, egy nagy birodalmi nyelvet, egy világnyelvet, ezt beszéljük, a saját ügyeinkről, aki nem tud angolul ne menjen Brüsszelbe. Népnyelveink folyamatos felszínre bukkanásával vagy népnyelvi államaink nemzetállamként való megjelenésével születtek meg ellentéteink. Ma már a nyelvi különbség nem lehet akadály, különböző technikai vívmányok segítenek az egyes nyelvek legfontosabb szavainak megismeréséhez. Elővettem egy tizenkét esztendeje angol nyelven Inside Vaticanban megjelent interjúmat, és néztem magyarul van. Nem hittem a szememnek, akkor újraindítottam, angolul volt. Felfedeztem, hogy van egy kis ablak és negyvennégy nyelven lehet olvasni. Ott a szemem előtt fordítja, olyan gyorsan, hogy észre sem veszem, csak ha nagyon alulra lapozok akkor veszem észre, hogy még fordítja. Ez már egy szolgáltatás. Fontos annak a felismerése, hogy minden nemzeti egyedi, minden nemzet fontos, minden nemzeti mítoszra szükség van, de úgy, hogy tudatosítunk kell, hogy komplementer, egymást kiegészítő feladatát és meg kell ismernünk a szomszédunk etnogenezisét és nemzethaláltól való félelmét. Mert ez közös bennünk, a nemzethaláltól való félelem. Nem az eddigi úton megszerzett eredmények megszüntetésén kell dolgozni, hanem azok megszüntetve megőrzésén, azok szintézisét kell megteremteni.
Utolsó tézis. Gondoljuk újra közös történelmünket. Ne száműzzük a honfoglalás előtti két évszázadot. Ezzel a címmel jelent meg Mészáros Andor recenziója, összefoglalása arról, amit Pannónia három missziójáról írtam. Igen, mi magyarok Árpád atyánkkal kezdjük Hungária történetét, melynek szinonimája Pannónia, és a keresztény államiság ünnepe augusztus 20., amikor méltatjuk István első szent király érdemeit és a kereszténységünk, mint az európai cristianitas nemzetközösségébe való bekapcsolódást és az államiság sziklára építését, amely kinyílt a következő egyezernyi esztendőre. Választás kérdése, hogy befogadjuk-e vagy sem a pannóniai kereszténységet, mely Rómából és Bizáncból egyaránt érkezett, mely a keresztény missziók első hulláma, s amelyet az 5. század közepén a hunok érkezésével a népvándorlás századai döntöttek romba. Mindenestre tanulhatunk keleti szomszédainktól, a románoktól, akik Rómától vezetik vissza magukat. Egyébként nem tudják a magyarok, de a lengyelek sem, azért, mert Bizánc Róma volt és Romániának is nevezték, de más értelemben. Tehát Bizánc, a második Róma egyik missziója, másrészt a horvátok érdemeiről az első Róma által elfogadott glagolita szertartás örököse. A magyarok érkezése egy már újra szárnyat növesztő kereszténységet talált Pannóniában, a magyar Dunántúlon, amely kisebb, mint a két Pannónia területe. Isten büntetéseként érkeztek a magyarok, mondják a szláv történészek, és ezt a szlovákok nem mondják, mert Szvatopluk nyugati orientációra váltott vissza és elűzte Szent Gorazdot, Metód tanítványát, és Bolgárország befogadja őket és kibontakoztassa a cirill nyelvű szláv kultúrát, amelyet aztán átvesz a Kijevi Rusz. Rekonstrukciós kísérletünk szerint a bajor magyar végek felől érkező békefuvallatok voltak azok, amelyek Róma és a Császárság optikájából végett vetettek a bajor–szláv civakodásnak és Pannóniát és Bulgáriát az Árpádok koronája alatt betagolták a nyugati kereszténység területébe. Ebben az államalakulatban éltek együtt honfoglaló magyarok és itt élő ószlávok egyben védőernyőt adott az itt talált többi nemzetiségnek is. Megőrízve őket az újkorban, átadta őket a népnyelvi tudatra ébredés államalkotó munkájának.
I. Panelbeszélgetés
Körmendy Adrienne
Magyarul beszélek hirtelen, de el kellett döntenem, hogy magyarul vagy lengyelül szóljak önökhöz. Nagy szeretettel köszöntöm az itt megjelent részvevőket és minden kedves ismerőst, akikkel régóta, ifjúkorom óta szoros barátságban vagyunk, ha nem is sikerül az évtizedeken keresztül mindig mindenkivel tartani a szellemi-fizikai kapcsolatot, a lelki kapcsolat mindig megmaradt. Elnézést kérek, én influenza után vagyok, következés képpen, még mindig érződik ez rajtam.
Köszönöm szépen a kérdést. A tudományos kutatómunka amelynek a témája Közép-Európa középkori településtörténete, vagyis hogyan alakult ki az a rendkívül színes mozaik kép – etnikai szempontból – amely Közép-Európát jellemzi elsősorban. Hogyan keletkeztek azok a német anyanyelvű szigetek, városok és vidékek, amelyek később a 20. században és a második világháborúban is úgynevezett tudományos alapját adták a politikai agressziónak. És erre a témára Székely György professzor úr – aki marxistának vallotta magát – ő ajánlotta ezt a témát, és mondta, hogy ez egy nagyon fontos dolog, úgyhogy így kerültem én a Magyarország északi, tehát a mai Szlovákia területének a település történeti kérdéseihez. A középkori német keleti települő mozgalomhoz így kerültem, valamint így kellett a lengyel történelemmel megismerkedi. Ez vezetett a lengyel nyelv tanulás kényszeréhez és ez vezetett aztán ki a varsói egyetemre. A Humbolt ösztöndíj és ennek aterületnek a tudományos kapcsolatai révén érkeztem el a ’89-hez, a rendszer változáshoz, ekkor (26:33 nem értem) professzor mondta, hogy ma egy olyan időszak van, amikor a tudományos ismereteket a gyakorlatban kell hasznosítani. Ő is a második világháború kitörése után a földalatti hadsereg külügyi szolgálatában szolgált és tulajdonképpen ő adta azt az ösztönzést, hogy most a külkapcsolati szolgálatban kell kamatoztatni mindazokat a személyi kapcsolatokat és tudományos életben megszerzett ismereteket. És én ezeket az egész működésemmel igyekeztem ezt hasznosítani, és éppen ezért szeretnék most itt egy megjegyzést tenni amit nagyon fontosnak tartok. Somorjai atya nagyon szépen idézte Szűcs Jenő kiváló történész munkáját, amelyet a magyar történészek is idéznek, lengyel történészek is idéznek, viszont úgy érzem, hogy mégsem egészen alaposan gondolták át, hogy Szűcs Jenő mit is írt le abba a munkába, amely munka a két világháború közötti legnagyobb magyar-lengyel történészek munkáján is alapul – itt csak magyar részről Hajnal István nevét említem – vagyis az hogy ma Európa három történeti régiója évszázadok, évezredek alatt kialakult strukturális képződmény. Közép-Európa nem filozófiai alkotás, nagyon sokszor szerepel még magyar történészek munkájában is, hogy Közép-Európát azonosítják a különböző közép-európai koncepciókkal. Azt hiszik, hogy Közép-Európa attól függ, hogy én alkotok egy közép-európai koncepciót, és annak a határait valamilyen kritériumok alapján megállapítom, vagy pedig azt mondom, hogy nincs Közép-Európa csak Kelet-Európa és Nyugat-Európa és ha a koncepció kritériumai olyanok akkor egyszerűen negligálom Közép-Európát. Közép-Európa bele van írva Európa struktúrájába. Ez a struktúra egy nagyon mély gazdasági – annak minden összetevőjével – gazdasági rendnek a struktúrája, ezen alapuló politikai, jogi rendnek a struktúrája és társadalmi struktúra. Tehát Közép-Európa van és ez a Közép-Európa, aminek az alapján mi vagyunk az a 11-14. század során alakult az egyházi struktúra és a világi, gazdasági, politikai struktúra alakulásával. Ennek a lényege, hogy az emberi függőség a 10-11. században a magyar társadalomban és az európai társadalomban, minden embernek volt egy saját jogi státusza. És ez személyi függőségben állt az úgynevezett állami felsőbb hatalommal. Ennek a 11-13. század során létrejött úgynevezett európai nagy strukturális változás eredményeképp a függőség objektivizálódott, minden személy egy közösség tagja lett, és a közösség függött már csak a fő állami hatalomtól. És ez a közösség amelynek a szabályaihoz alkalmazkodni kellett, ez a közösség védte a közösség tagjait a főbb állami hatalommal szembe, vagyis ki alakulhatott – és ez a lényeg – az önkormányzatiság. A közösség amely önkormányzatot kapott, egyházi önkormányzatot, bírósági önkormányzatot, gazdasági önkormányzatot. Ezen alapultak a városok, a falvak, a plébániák, és így alakult ki az a településhálózat, a gazdasági szervezet, ami egy rendkívül erős szövet. Ez az önkormányzatiság amin gyakorlatilag alapul a mai emberi szabadság jog, ennek a határa a laton kereszténység elterjedésének határával egyezik meg. Minél keletebbre megyünk annál ritkábban, de ez megvan. Tehát Közép-Európának van egy hihetetlenül mély történelmi struktúrájú gyökere, amit vagy elismerünk vagy nem ismerünk el. Ha felismerjük akkor az azt jelenti, hogy tudjuk hogy egymásra vagyunk utalva. Tehát Közép-Európának az együttműködésének a szükségszerűsége összefüggött azzal amit Somorjai Ádám atya nagyon szépen leírt a Rómával való kapcsolatának ennek a régiónak amikor államalakulatok jöttek létre. Nem így létezett a szuverenitás mint fogalom, de hihetetlenül tudták a mi uralkodóink és még király korukban is hogy mi az a szuverenitás, és mind a és lengyel és magyar fejedelmek és királyok hihetetlenül őrködtek azon, hogy az általuk létrehozott állami intézmények megmaradjon a szuverenitása, és ezért fegyvert is fogtak sikerrel. De a szuverenitásnak a garantálója az a Rómával, Szentszékkel, Róma püspökével való kapcsolat is annak az elismerése volt. Tehát ennek a régiónak alapvető érdeke volt és szükséglete, hogy állandó és közvetlen kapcsolata legyen Rómával. A kapcsolatuk mindig territorriális összeköttetés tette akkor lehetővé. Tehát a Balti-tengertől egészen le az Adriai-tengerig a békés együttélés és az együttműködés ezeknek az országoknak történelmi szükséglete volt, viszont a Rómával való kapcsolat biztosította azt, – Itália volt Európa szellemi, diplomáciai, kulturális központja, és minden innovációnak a központja – hogy az innováció közvetlenül került el ebbe a közép-európai térségbe, agy nem kellett, hogy nyugat-európai közvetítést vegyünk igénybe. Ez a közvetlen kapcsolat az amelyet a Török birodalmi hódítás szüntetett meg. Következés képpen – most visszatérve a diplomáciához – Közép-Európának a területét hosszú évszázadokon keresztül két állam határai fogták össze, amely a 20. században több nemzetállamra esett szét. De éppen ezért ezek a történelmi gyökerek kényszerítik azt ki, hogy ezek a kis nemzetállamok megismerve a saját történelmüket olyan mélységben ahogyan Somorjai Ádám atya mondja. Az ő saját érdekük az együttműködés, a diplomácia feladata, hogy ezt az együttműködést, annak kényszer szükségletét felismerje, és ezért dolgozzon annak ellenére, hogy a nyugati és keleti ellenérdek erők mindent megtesznek azért, hogy ezt az együttműködést megakadályozzák, és ami alakulóban van azt bomlasszák. Következésképpen én a saját diplomáciai működésem alatt igyekszem mindig ezt a legfelső szempontot figyelembe venni, és a saját lehetőségeim ennek szolgálni, segíteni. Bár a mostani problémák arra mutatna, hogy megint nem tudjuk figyelembe venni a hosszútávú történelmi érdekeinket és megint inkább a kicsinyes veszekedés irányába megyünk, de ilyen már a történelemben volt. Remélem, hogy hosszútávon mégis megint kialakul a Balti-tenger az Adriai-tenger közötti együttműködés és Róma is visszanyeri azt a vonzerejét, és intellektuális és hitbéli erejét, mely erőt ad a kicsiny és gyengének látszó nemzetek számára, hogy erősek legyenek. Köszönöm szépen!
Kovács István
Szeretettel üdvözlök mindenkit! Nagy örömömre szolgál, hogy sokakat évekkel ezelőtt láttam és most alkalmam van velük találkozni, habár az én lelkületemben ezek az ismerősök mindig jelen vannak. 1952-ben ’53 karácsonyára kaptam a pesti nagymamámtól egy könyvet, Rákosi Viktor Hős fiúk című regénye. Kicsit zavart, hogy Rákosi Viktor az író, mert Rákosi úgy élt a tudatomba, hogy attól már kissé negatív módon értékeltem az írót, de a könyv az elvarázsolt engem. Ez a szabadságharcról szólt ez a könyv, gyerekhősei voltak, és a könyv úgy kezdődött, hogy feltették a kérdést a gyerekhősnek, hogy hány égtáj van, a választ követően, mondták neki, hogy na látod, 1849-ben a magyaroknak egy égtáj felé kellett suhintani a kardjukkal, mert az egész világ a magyarok ellen volt, egyedül a lengyelek voltak mellettünk. A történet úgy végződik, hogy én sokáig azt hittem, hogy megnyertük a szabadságharcot. Viszont volt egy fejezet ami nagyon magával ragadott, a címe Bem apó volt. Az erdélyi hadjáratról volt benne szó, Nagyszeben bevételéről és az illusztráción megzavart, hogy a honvédek között látok olyan egyenruhás alakokat, akik mintha császáriak lennének, és mégis barátian vannak ábrázolva. Kiderült, hogy ezek lengyel légionisták. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hogy ha a lengyelek velünk voltak, akkor ez egy nagyon derék nép lehet. Rá három évre beköszöntött 1956, amikor 11 éves kisfiúból hirtelen felnőtt lettem, akkor is a légkört áthatotta annak a tudata, hogy a lengyelek velünk vannak, az egész világ kicsit cserben hagyott bennünket, de a lengyelek velünk vannak. Ez ’56 novembere után legendaként terjedt az egész országban. Még volt olyan elképzelés is, hogy jönnek az ENSZ csapatok és majd az oroszok kivonulnak innen, és helyükre majd mi behívjuk a lengyeleket, hogy ők tartsák fent itt a rendet. Ez a két élmény meghatározta az egész életemet. Gimnáziumban már tudatosan elhatároztam, hogy lengyelül fogok tanulni, és amikor elkezdtem tanulni Kerényi Grácia nyelvkönyvéből – abban érdekesek voltak a leckék, mert a szakszervezeti mozgalomról volt szó benne és párttalálkozókról – a nyelvtani részek azonban kiemelkedőek voltak benne. Amikor elkezdtem lengyelül tanulni – 1962 márciusában – akkor láttam a Hamu és gyémánt című filmet, amit az egyetemi színpadon vetítettek, ugyanis nem forgalmazták, csak filmklubbokban vetítették. Ez az élmény teljesen megerősítette bennem a tanulás iránti vágyat. Szerencsém volt, 1963-ban indult lengyel szak – csak minden második évben indult – ahova érettségi után felvettek, a felvételi kizárólag lengyelül folyt. A felvételi bizottságot nem érdekelte, hogy valaki lengyel-magyar családból származott és jól beszélt lengyelül, vagy éppen most kezdett el lengyelül tanulni, lengyelül kellett felvételizni. A Hamu és gyémánt megtekintése után egy lengyel levelezőtől megkaptam Jerzy Andrejewski könyvét, amelyet szótár segítségével elkezdtem kiszótárazni a regényt és a felvételi vizsgán egyszer csak elém teszik a Hamu és gyémánt című könyvet, és mondja a felvételiztető, hogy fordítsam. Az első oldalakat addigra már feldolgoztam, így remekül ment a felvételi vizsga, noha adig még élő lengyellel még nem beszéltem. Felvettek az egyetemre és kaptam egy táviratot az egyetemi KISZ bizottságtól, hogy menjek be tolmácsolni, mert érkezik egy nagy lengyel diák delegáció. Megérkezett a negyven fős delegáció – Kardos József volt akkor a KISZ titkár – és az egyik lengyel diák első kérdése az volt, ahogy odament a Kádár címerhez, hogy miért nem a Kossuth címer van, hiszen azt a magyarok visszakövetelték. A KISZ titkár erre elkezdett beszélni, és én igazából már magyarul sem értettem, hogy mit mond, körülbelül tartott egy negyed órás beszédet, amit én egyetlen szóval fordítottam le, hát így kezdődött az én lengyel karrierem.
Kapcsolódnék én a témához ami itt elhangzott, ahhoz, hogy teljesen más politika vezérelte a lengyel és a magyar kormányt és részben a közvéleményt is a két háború között. Például Horthyék hiába várták, hogy Pilsudski Magyarországra látogasson, ez nem történt meg, mert Pilsudski szigorúan tartotta magát a szövetségeseihez, Romániához, Franciaországhoz, ez volt számára az irányadó és nem jött el egyetlen alkalommal se. Romániában volt hat alkalommal és egy alkalomml ellátogatott Erdélybe is. Viszont mindig elküldte a legközvetlenebb bizalmasát Magyarországra, ez Kazimierz Sosnkowski volt akivel 1917-ben együtt volt börtönben, tehát Pilsudski annak ellenére hogy olyan gesztust nem tanusított Horthyék iránt, ami sajtó hír lehetett volna, azért a legközelebbi bizalmasa által mindig szorosan tartotta a kapcsolatot a magyarokkal. Ha visszatérünk napjaink politikájához akkor én ezt a Sosnkowskiéhoz hasonló kapcsolattartást a két kormány között, amelyre mintha nem is lenne jelenleg igény.
Érszegi Aurél
Köszönöm szépen a kérdést, és mindenek előtt a lehetőséget, hogy egy asztalnál ülhetek a magyar lengyel kapcsolatok apostolaival – nem kérdés, hogy méltetlan vagyok erre, úgy kerülök ide mint Pilátus a Krédóba, de talán pont ezért egy más szemmel tudom nézni a magyar lengyel kapcsolatokat azok történetét és aktualitását is. De mit csinál a vallásdiplomácia felelőse? (Szesztay Ádám kollégám is jelen van, ő is tudna mondani erről néhány szót.) A vallásdiplomáciának röviden az a feladata, hogy azt nézze hogy a vallás szereplői hogyan vannak jelen a nemzetközi kapcsolatokban, és konkrétan egyes országok, államok közötti kapcsolatokban is ezt próbálja megérteni és próbálja erre építeni a kapcsolatok előmozdítását, hiszen a diplomácia a kapcsolatok erősítéséről szól. Nagyon sokféle lehetőséget nyújt a vallásdiplomácia, például az alapvető emberijogok egyik legfontosabbika a vallásszabadság kérdése, ezzel is foglalkozunk, annak is a konkrét előmozdításával, tehát hogyan lehet vallási szempontból üldözött kisebbségeknek – konkrétan keresztényeknek – hogy megélhessék a hitüket, például azzal, hogy a lerombolt templomaikat felépítjük, vagy a támadások áldozatait, túlélőit próbáljuk megsegíteni. De hogyan jön Közép-Európához ez a témakör? Mit tudunk kezdeni a vallásdiplomáciával a magyar-lengyel kapcsolat vonatkozásában? Hallottuk Kőszegi Adrienne előadásában, hogy mi definiálja Közép-Európát, és ezek közé a szempontok közé tartozik a kereszténység is, és vannak olyan konkrétumok amelyek összekötnek bennünket. Ezen belül is vannak olyan specifikumok amelyek közösek és összekötnek bennünket. Egyrészt már maga a kereszténység felvételekor országaink és nemzeteink hasonló cipőben jártak, és emellett sokat köszönhettek a nemzeti identitásuknak. Mi magyarok korán megtanuljuk Szent István történetét a Szent Koronával és Szent Adalberttel, a lengyeleknek és a cseheknek hasonló történetei vannak, mint minden olyan nemzetnek Közép-Európában amelyeknek aztán kialakult az államiságuk. A keresztény hitnek köszönhetik az identitásuk kialakítását, megerősödését anélkül, hogy ezt az identitást valami uniformizációvá tette volna. Tehát a sajátosságukat megőrizte, a kereszténység így hozzáadott a nemzeti sajátosságainkhoz is. És kik vagy mik voltak azok a tényezők amik összetartozásunkat ebben a régióban a hátukon hordozták, segítettek kialakítani. Ilyen a hit például, de a hitet hogy lehet tetten érni, kezén foghatóvá tenni, hol találkozhatunk vele? Természetesen emberek között, valamint konkrét helyeken, hiszen a hit amint azt Szent II. János Pál pápa mondta – egy számomra nagyon kedves kifejezéssel – hogy nem is élő az a hit amelyik nem alakít kultúrát. Következés képpen meg kell néznünk, hogy a keresztény hit a mi közegünkben, országaink környékén milyen kultúrát hozott létre. Itt nem csak a magas szellemi és lelki kultúrára, az irodalomra gondolnék ami mind nagyon fontos, de ezek mind kézzel fogható nyomot hagytak a területen is, mert az emberek hordozták, közvetítették az országokban, létrehozták a közösség tereit. Az ő hitük sokkal mélyebben összeköt bennünket, a magyar és lengyel nemzetet különösen, de a többi Közép-Európai nemzetet is, mint bármilyen más politikai, gazdasági, külgazdasági tényező. Tehát nincs más dolgunk hogyha ezeket a fontos eszmei kapcsolódásokat amikről már eddig is szó volt a hétköznapok és a konkrétumok szintjére szeretnénk lefordítani, kezdjük el keresni a területen, ami nem csupán történelem. Egy projekt keretében készítettem egy kiállítást, a magyar katolikus jelenlétről a világban, hogy a magyar katolikusok hogyan járultak hozzá az egyház küldetéséhez – megjelent erről egy kiadvány is. Természetesen Európa és természetesen Lengyelország is kiemelt szerepet kap benne. Ezek a helyszínek, tárgyak és emberek nagyon jól megmutatják azt a konkrétumot amiről beszélünk, és hogy ez nem csupán történelmi valóság, hanem napjainkban is ugyanúgy képes alakítani a kapcsolatainkat, és képes tovább vinni azt a történetet amit több mint ezer éve megkezdődött. Azért több mint ezer évet szeretnék mondani, mert például kiemelendő, hogy Magyarország hogyan kapcsolódik be a Közép-Európai térségbe. Szent Cirill és Metód Magyarországon is megfordult – ami még nem Magyarország volt – és Magyarországon van az egyetlen régészetileg jól dokumentálható helyszíne, hogy ők működtek és megfordultak. Somorjai Ádám atya már említette Zalavárat, ahonnan előkerült az a glagolita írástöredékes cserépdarab, ami konkrétan dokumentálja az ő ittlétüket. Tehát még Cirill és Metód is össze tudja kapcsolni Magyarországot és a Zalavári emlékhely – potenciálisan kegyhely – lévén azokkal a szláv népekkel, akik őket joggal apostolaiknak tartják. De amikor a Szent Adalbertről elnevezett egyesületnek a vendégei vagyunk, akkor természetesen nem hagyhatjuk ki, hogy szóljunk Szent Adalbert személyéről. Szent Adalbert nem csak Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és ilyen képpen természetesen Szlovákiát is összekapcsolja, így lehetne a Visegrádi országoknak egyfajta közös védőszentje. Rómában a négy ország vatikáni nagykövetségei kialakították azt a hagyományt, hogy Szent Adalbert ünnepét közösen ünneplik meg Rómában, felváltva minden évben más nagykövetség szervezésében. Ezt könnyű megtenni, hiszen Szent Adalbertnek fontos ereklyéit őrzik a Tiberis szigetén lévő Szent Bertalan templomban. észak-Olaszországban van egy Szent Adalbert templom, Cormons településen, amelynek védőszentjévé is választották. Egyrészt az állam és az egyház közötti kapcsolat apostolát látták benne, másrészt a különböző Közép-Európai népekhez való kapcsolódást látták benne a missziónak és az egyház szabadságának védelmezőjét. Valamint nem árt tudatosítani, hogy egész Közép-Európa lenyúlik az Adriai-tengerig ami észak-Olaszországnak ezt a részét is magába foglalja. A szentek révén mehetnénk még tovább-tovább, azonban a körülöttünk látható kiállításhoz kapcsolódva, Popieluszko atya életáldozata például megfeleltethető nagyban Brenner János mártirumával akinek egy hasonló pap volt, aki az ifjúság számára a hit átadásában jeleskedett, ezért ellensége lett a kommunista rendszernek, ezért meggyilkolták őt. Azóta boldoggá avatta a pápa. Ezeknek a szenteknek mind van a területen konkrét lenyomata, mind Lengyelországban és Magyarországon is. Brenner Jánosnak is megjelenik kultusza, vértanúsága és szolgálata helyén, Szentgotthárdon, és környékén de az egész szombathelyi egyházmegyében megjelenik zarándokutakban, emlékhelyeken, kápolnákban és így tovább. Az egymással való megismerkedésnek máris konkrét jele, útja és módja lehet ezeknek a helyeknek a felkeresése, és a belőlük való töltekezés, kirándulni, zarándokolni. Vas megyében Brenner Jánosnak a sírjához, vagy Lengyelországba Popieluszko atyának a sírjához, vagy Zalavárhoz Szent Cirill és Metód emlékhelyét megkeresve, vagy akár Rómába menet megállni Cormons-ban megállni és ott megnézni a templomot. Ezek mind az összetartozás érzését keltik bennünk. Ha ezekre építeni szeretnénk a mában akkor fedezzük fel őket és próbáljuk meg egységbe szervezni vallásturisztikai szempontból, ami egy nagyon praktikus dolog. Tudom itt a Dunába vizet hozok mert a zarándoklatok szervezésében is jeleskedő emberek körében ülök, azonban ezt kell szervezetten, a hivatalos szinteken is elfogadott módon folytatni. Kiterjeszteni nem csak a mi magyar-lengyel viszonylatunkban, ami azt kell, hogy mondjam, hogy viszonylag jól megy, hanem a többi nemzet vonatkozásában is, és ott még sokkal több tennivaló van. Ez is lehet a vallásdiplomáciának egy területe, hiszen ott is a lelki alapokon nyugvó kapcsolatépítés a feladatunk. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem!
Szesztay Ádám
Hogyha kicsit másképp keveredtek volna bennem a magyar és a lengyel gének, mint ahogy keveredtek, és nőnek születtem volna, akkor Kinga nevet kaptam volna. Nem véletlenül. Édesanyámnak gyermekkori elhatározása volt, ha egyszer majd gyermeke születik, és akkor még nem tudta, hogy Magyarországra fog férjhez menni, akkor már elhatározta, mert olyan nagy hatással volt rá gyerekkorában Szent Kingának az élete, hogy ő neki ha egyszer lánya születik, akkor Kinga lesz. Nem így alakult, nem a Kingáknak lettem a druszája, hanem az Ádámoknak, úgyhogy osztozom a társfelelősségben az emberiség bűneiért. Hozzá kell tenni azért, atya, hogy az összes Évával is osztozunk a társfelelősségben. És emiatt a történet miatt én viccesen a Kingákat is druszáimnak szoktam mondani, hogy ne csak az almaleszakításos történethez kapcsolódjak, hanem ahhoz is, ahogy a gyűrűjét Kinga beledobta magyarországi sóbányákba, hogy ezáltal kösse össze a nemzeteket. Tehát, ami az Ádámok és Évák kapcsán a nagy elválasztás történt meg az emberiség történetébe, a nagy összekötésnek is az örökösei legyünk.
Nem teljesen ok nélkül kezdtem így a válaszomat erre a kérdésre, amire egyébként nem így készültem, hanem azért, mert az előttem szóló Lakner Zoltán is említette, hogy Kingáknak éppen 800. évfordulójuk van, hiszen egy jubileumi évet ünnepelünk, és ennek a zárása ebben a hónapban bekövetkezik. November 29-én lesz ennek a jubileumi évnek a zárása, aminek a kezdete volt ez a nagy találkozó a magyar, lengyel, litván, szlovák katolikus egyházi vezetők között, ami elindította azt a gondolatot, azt a kezdeményezést, amiről Rektor Úr beszélt. Nem veszem inzultusnak, hogy ha további mondandóm közben előveszik a telefonjukat és elkezdik bepötyögni az időpontot, mert mindenkit szeretettel várunk a Belvárosi plébániatemplomban ennek a jubileumi év lezárására. Az eseményre sor kerül november 29-én, pénteken, 17 órakor kezdődő misével és azt követő könyvbemutatóval. Szent Hedvigről szóló lengyel könyvnek a magyar fordításának lesz a könyvbemutatója, és ennek a jubileumi évnek a missziói keresztjének megáldása fog megtörténni. Majd megkoszorúzzuk a belvárosi templom előtt álló két szobrot, Szent Kinga és Szent Hedvig szobrát, az alkalomból, hogy 25 éve állították Szent Hedvig és később Kinga szobrát, vagy fordítva, most nem emlékszem pontosan. Elég azt hozzátenni, hogy ez egy nagyon szép esemény lesz, és érdemes ott lennünk, azért is, hogy ott legyünk és azért is, hogy többen legyünk, hogy Rektor Úr legközelebb ne mondhassa, hogy nem eléggé van tele a templom.
Nos, ahogy ez a történet a neveimmel is mutatja, az én gyermekkoromban, az én számomra boldog háborítatlan gyermekkoromban, az az értékvilág, amit itt a közép-európai integráció lelki alapjának nevezünk, az ebben a vegyes, magyar-lengyel vegyes családban, amibe születtem, olyan természetességgel volt jelen. Körülbelül úgy, mint ahogy a csapból víz folyt és a konnektorból áram, fűtőtestből meleg áradt, ez úgy ott volt. Megmondom őszintén, hogy gyerekkoromban ez nagyon nem érdekelt. Amikor erről múzeumokban szó volt, vagy jöttek hozzánk fontos bácsik és nénik, és a szüleim nem velem foglalkoztak, hanem ő velük, akkor talán még egy kicsit bosszantott is. De ez attól még nagyon jó volt, nagyon széppé tette a gyerekkoromat. Ennek aztán megvolt az ára is, mert amikor 9 -10 éves voltam, akkor ebbe a háborítatlan világba, mint egy kirakatba dobott tégla, úgy robbant be az, hogy egyszer csak elkezdtek az osztálytársaim trágár vicceket mesélni a lengyelekről. A tanárokkal is előfordult az iskolában, hogy úgy beszéltek a lengyelekről, hogy az egy dologtalan nép, amelyik azért sztrájkol, mert nem akar dolgozni. Ez egy kiáltó ellentmondásban volt azzal, amit nyaranta Lengyelországot járva a családokból láttam, és úgy általában véve Lengyelországból láttam. Akkor kezdett már azért nyiladozni a szemem, sőt a családomnak akkor már televíziója is volt. És már gyerekkoromban az már azért átjött, hogy amit itt az emberek erről mondanak az úgy összhangban van azzal, amit a televízió különböző műsoraiban, politikai műsorokban vagy kabarékban, az emberek hallanak. Nekem ez egy gyerekkori mély élményként maradt meg, hogy azokhoz az értékekhez, amelyekről említést tettem, amelyek között olyan boldogan éltem, azokhoz szinte hozzátartozik, hogy megvannak a maguk korlátjai, és még hozzá nagyon mesterséges emberileg épített korlátjai is. És nagyon elkezdett érdekelni, hogy miért építenek emberek ilyen korlátokat, tehát miért akarják lerombolni azt, amit nemzedékek építettek, amiért nemzedékek az életüket áldozták. Miért akarják egyesek egyik percről a másikra lerombolni, és rombolják is le sikeresen. Tehát akkor az engem körülvevő világnak egy szűk intellektuális elit kivételével szinte mindenkiből áradt ez a retorika, amit valahonnan, ezekből a hivatalos csatornákból, vagy a médiacsatornákból átvettek az emberek. Úgyhogy kicsit úgy bennem maradt ez, hogy amikor értékeinket ápoljuk, őrizzük, akkor mindig ott van bennem, hogy gondoljunk arra, hogy ezt úgy tegyük, hogy ha ma még nem támadták meg, akkor holnap meg fogják támadni ezeket az értékeket. Mindig úgy gondozzuk, úgy építsük, hogy előbb-utóbb ezeket majd meg kell védeni. Sokan engem emiatt kicsit üldözésimániás embernek tartanak, sokan azt mondják, hogy akár az is következet, hogy nem üldöznek minket, de az is, hogy igen. Kicsit olyan elégtétel volt számomra, amikor jelenlegi tisztségem előtt pár hónapig a Külgazdasági és Külügyminisztérium hibrid hadviseléssel kapcsolatos és diplomáciai tevékenységért felelős hibrid koordinátorként működhettem. Innen elküldtek egy NATO tanfolyamra, mely a hibrid hadviseléssel foglalkozott, és ott rájöttem, hogy amit én akkor átéltem az tulajdonképen a hibrid hadviselés. Ezt úgy definiálják, hogy mivel háborút viselni nagyon drága dolog, azért az országok, melyek háborút akarnak indítani megpróbálják nem háborús eszközökkel amit lehet elintézni, hogy aztán minél kisebb ellenállás fogadja őket. A NATO tudományba így tanítják, hogy ebben nagyon fontos szerepet játszik az ország értékrendje, ezek a bizonyos értékalapok. Ezzel szembeni ellenállás egyik mintakövete ami alapján tanítják, hogy kell ezzel szemben ellenállni, az a második világháború alatti lengyel földalatti mozgalomnak a működéstechnikája. Nem csak fegyveres ereje lehet, hanem nemzet lelkének a megszállás idején való fenntartása is nagyon fontos.
Most még szeretnék pár szót mondani a kisebbségekkel kapcsolatban. A meghívóban úgy szerepeltem mint egykori wroclawi konzul. Milyen nemzetiségi tényezők segítették a munkámat Wroclawban? Az egyik tényező igazából a mostani konferencia házigazdája. Ugyanis legnagyobb sikeremnek Wroclawban azt tartom, hogy 2022 október 23-án Alsó-Szilézia négy nagyvárosa közül háromban sikerült október 23-i megemlékezést tartani, Wroclawban, magyar nevén Boroszlóban, Legnicában és Wałbrzychban is. Itt Wałbrzych különösen fontos, mert itt sikerült ekkor először ilyen megemlékezést tartani. Legnicában is és Wroclawban is a magyar-lengyel baráti társaság már évek óta ezt tette. Ebben nagyon fontos szerepet játszott a magyarországi Lengyel Közművelődési Központ. Egy nagyon kedves lengyel barátom volt az, aki a Waclaw Felczak Alapítványnál megpályázta az erre szükséges költséget, például a magyar koncert több milliós kotta költségének fedezését. Úgyhogy itt a magyarországi lengyel kisebbség sokat segített, de voltak más szervezetek is. Volt, amikor az Óbuda-Békásmegyer lengyel önkormányzata segített. Említettem a magyar-lengyel baráti társaságokat, akik ott élő lengyelekből állnak, magyarok elvétve vannak közöttük, tehát ezek nem kisebbségi szervezetek, és említettem a boroszlóit és a legnicait. A boroszlói kapcsán igazán sikerült történelmet írnunk olyan módon, melynek diplomáciai és azzal összefüggő nemzetiségi, de nem magyarországi lengyel, vagy lengyelországi magyar, hanem egy harmadik nemzetiséggel összefüggő, de nagyon fontos vonatkozása volt. Ezt szeretném még elmondani. 2022 március 15-ét szinte egyedülállóan Lengyelországba sikerült úgy megünnepelni Boroszlóban, Wroclawban, hogy több száz ember vett részt ezen az ünnepségen. Ebben a történelmi helyzetben, ami nem egészen egy hónappal volt február 24-e után ez kolosszális siker volt. Ez nem volt magától értetődő. A rendezvény főszervezőjére, a wroclawi lengyel-magyar baráti társaság alapítójára, óriási nyomás nehezedett, hogy ezt ne tegye, tehát ugyanúgy hátráljon ki ebből a projektből, mint Lengyelország szerte nagyon sokan tették ebben a helyzetben. Sőt a szponzorok is meg akarták vonni az ehhez szükséges kicsi támogatást. Egyikünk sem tudta volna zsebből kifizetni azt a koncertet amit szervezett. Illetve az volt, hogy Wroclawba, ami nem egy diplomáciai központ, oda fog jönni a magyar nagykövet, tehát nem lehet már kihátrálni ebből a programból, mert micsoda diplomáciai affér lesz ebből. Csakhogy mi diplomaták tudtuk, hogy ez egyáltalán nem magától értetődő, hogy eljöhet a nagykövet egy olyan helyre, ahol több száz ember összegyűl és bármilyen provokáció érheti. Igaz, hogy a megyei rendőrfőkapitány személyesen ígérte meg nekem, hogy amit tudnak megtesznek és biztosítani fogják az összes helyszínt, ahol a nagykövet járni fog, de ez nagyon komoly kockázatvállalás volt. Úgyhogy ez egészen diplomáciatörténeti esemény, hogy a magyar nagykövet ebben a helyzetben vállalta. Kovács Orsolya Zsuzsanna, Kovács István lánya vállalta azt, hogy eljön. És mi a nemzetiségi vonatkozás? A nemzetiségi vonatkozás az, hogy a rendőrségi biztosításon kívül, volt még egy biztosítékunk arra, hogy nem lesz provokáció. Nagyon fontos volt, hogy a wroclawi ukrán kisebbségi szervezet mellénk állt. A wroclawi ukrán kisebbség nem csak a menekültekből és a korábbi munkavállaló migránsokból állt, hanem a természetes lengyelországi ukrán kisebbség, akit a második világháború utáni polgárháborús helyzetre reagálva a kommunista hatalom erőszakkal széttelepített Lengyelország szerte, többek közt Wroclawba. Ezért Wroclawban a diplomácia számára természetes dolog, hogy mint a város fontos tényezőjével kapcsolatba kell lenni az ukrán szervezettel. A helyi ukrán kisebbség megígérte, hogy eljön a vezetője, hozz ukrán zászlót, amit kitehetünk a magyar és a lengyel mellé, és a vadonatúj ukrán konzult rábeszéli, hogy képviseltesse magát az eseményen. Ilyen rendezvényt Ukrajna ürügyén senki nem támadhatott meg. Ezt arra mondom példának, mert ugye a kérdés, az egész eseményünk címe az az volt, hogy a nemzetiségek szerepe a közép-európai együttműködésben. Gondolhatják, hogy ezt követően elég szoros volt a kapcsolat. Talán összeségében is a magyar-ukrán párbeszédhez hozzátett azt, amit ott a kisebbség közvetítésében, kulturális közös tényezők voltak, Grzegorz Górny felesége Angelika Korszyńska-Górny is eljött és elénekelt egy ukrán rendezvényen magyar, lengyel és ukrán közös karácsonyi énekekből összeállított dalcsokrát. Tehát azt merészelem mondani, hogy ez egy jó példa arra, hogy egy kisebbség egyszer tett hozzá Közép-Európa magyar-lengyel és magyar-ukrán dimenziójához. Valamit, ami nagyon fontos, egy olyan pillanatban, ami nagyon nehéz volt.
Somorjai Ádám
Köszönöm a glagolita töredék említését Zalaváron. Nincs 20 éve, hogy előkerült, a legrégibb glagolita emlék, amit a szlavisztika ismer, és mi ezt nem tudjuk, hogy magyar földön került elő. Köszönöm Adalbert említését is, ő nekem a szívem-csücske. Készül egy Visegrádi kód nevű kiadvány, ami hamarosan megjelenik, és abban van egy írásom Adalbertről. És az Adalbert emlékhelyekhez kapcsolódóan említeném, hogy Zalaváron van egy szlovák emlékhely, és van horvát, van szlovén és orosz jelenlét, a lengyelek még nem fedezték fel, hogy ebben fantázia van. Pedig 1985-ben Rómában engem egy lengyel atya érzékenyített: „Mikor ássátok már ki Cirill és Metód romokat Zalaváron?!” Ő nem így mondta, Blatnogradot mondott. És van egy olyan emlékhely is, ahol négy, három történelmi és egy mai ország címere van a kupola alatt, ahol szoktunk találkozni havonta/évente nagy összejövetelen. Ez Nyitra mellett van, és Eszterházy János emlékét őrizzük, illetve a szlovákiai magyar kisebbségnek vértanúiét egyaránt. Nem tudjuk azt, hogy Zala vármegye, amely valamikor sokkal nagyobb volt, Tihany is Zala volt, annak van egy horvát járása Csáktornya, az újkorban, és ott van egy emléktemplom, közel a két autópályához (Magyarországot Horvátországgal és Szlovéniával összekötő autópályák), ahol született Szent Jeromos. Szent Jeromos nélkül nincs Vulgata fordítás, nincs latin Biblia, és nincsen latin tudományosság. S ez Dalmácia legészakibb csücske, ez a helyi hagyomány, én ajánlom ennek a tanulmányozását, mert nagyon közel van hozzánk. Befejezésül, 1980-ban volt az újmisém, akkor győri tanár voltam és csak a karácsonyi szünetben tudtam kimenni Lengyelországba. Három helyen tartottam újmisét, barátaim azt kérték, és utána elláttak engem legalább két kiló kolbásszal. Hazahoztam, kicsomagoltam az ebédlőbe, ott voltak az atyák. Mondtam, hogy itt van lengyel kolbász és nagyon finom, és erre a 80 éves idős szenior atya megszidott: ” a lengyelek éheznek, nincs hús és te még az utolsó kolbászt is elhozod! „. Ezzel mindenkinek jó étvágyat kívánok!
