Anton Trstenjak (1853–1917) stájerországi szlovén író, történész, színháztörténész, a szlovén nemzeti mozgalom egyik szervezője a 19. század végén kétízben is beutazta a magyarországi szlovénok vidékét, kiket magyarul a korszak csak vendekként ismert. Trstenjak útirajza 2006-ban jelent meg (Slovenci na Ogrskem, 2006), melyből részletes képet kaphatunk a 19. századi magyarországi szlovén települések életéről, mely talán az egyik legfontosabb magyarul nem olvasható forrás a Muravidék történetéről. Az útirajzban hangsúlyos a muravidéki szlovén identitás helyzetének bemutatása. E szempontból a katolikus településeket kevésbé féltette Trstenjak, az evangélikusok „nemzeti életét” viszont válságosnak tartotta, mivel a legtöbb lelkész a magyarosodást tartotta fontosnak, anyanyelvükön szinte semmit sem írtak. Berke János (1814–1908) tótkeresztúri lelkész ettől volt kivétel. Jó kapcsolatot ápolt a szlovák Miroslav Hurbánnal (1817–1888), aki kétszer is járt Berkénél. 1848-ban azt kérte tőle, hogy Jelačić horvát bán csapatainak biztosítsák a Muravidéket, ezt viszont pacifizmusa vagy lojalitása miatt visszautasította. Berke kilencvenedik születésnapja alkalmából Trstenjak találkozásukról írt egy cikket a Slovenski Narodba, melyből azt is megtudhatjuk, hogy a magyar kormány Berkével akarta megírattatni a muravidéki szlovénok „magyar származásáról” szóló könyvet. Trstenjak útirajzában a tótkeresztúri szlovénok viszonyairól és Berkéről még részletesebben írt.
Anton Trstenjak: Ivan Berke kilencvenedik születésnapja alkalmából
Introite, nam et hic dii sunt!
Kicsoda Berke János? Kinek ismerős ez a név? Ez a férfi ma kilencvenéves, de még semmit nem hallottunk róla! A Mura egy szilárd magyar fal, és neve nem juthatott el hozzánk közvetlen hazájának e határán túlra, pedig sokat tett a nemzetért. A szlovák Hurbán és a mi Anton Janežičünk személyesen ismerték. De ez már régen volt. Anton Janežič 1838-ban járt nála, mikor Ivan Berke még fiatal férfi volt és Tótkeresztúron segédlelkészkedett. De ez nem maradt hatás nélkül, nyom nélkül a szakirodalomban. Mint harmat a növényre, úgy estek Janežič jótékony szlovén szavai fiatal muravidéki testvérének szívére.
Berke János szlovén író. De lutheránus, és ma ünnepeljük a kilencvenéves szlovén lutheránust. Mi katolikusok ünnepeljük, mivel Berke János vér és anyanyelv alapján a mi emberünk, büszke szlovén. Magyarország nyugati oldalán nyolc plébániában húszezer lutheránus szlovén él. Katolikusokkal, pápistákkal keverten élnek, de nem zavarja őket. Békében és harmonikusan élnek, nincsen köztük vallási gyűlölködés. A lelkészek hét plébánián a mi renegátjaink vagy nacionalista magyarok, akiket a magyar kormány küldött ide, hogy elidegenítse a mi muravidéki szlovénjeink nemzettudatát. Az egyetlen Berke János maradt hű származásához, egyedüli szlovén hazafi, aki tiszteli és ápolja szlovén anyanyelvét. Egyedüli, aki a protestánsok közül a híres író, Küzmics István szellemében dolgozik, aki 1771-ben felkiáltott, mikor kiadta a „Novi Zakon”-t [Újszövetség] a következők okán: Ki akadályozna meg minket, szlovénokat abban, hogy anyanyelvünkön írjunk, amelyet Isten adott nekünk?
Berke János tótkeresztúri lutheránus pap Magyarország nyugati szélén fekvő Vas vármegyében. Itt született 1814. október 11-én. Otthon, Tótkeresztúron járt iskolába, kilenc évet Sopronban tanult, ahol befejezte teológiai tanulmányait, ezután még egy évet a bécsi evangélikus fakultáson hallgatott. Bécsből 1836-ban júliusában utazott vissza szülőföldjére, ahol sokáig maradt és ahol idős kort megélt. Nemes szíve miatt minden hívő tiszteli és szereti, jellemét, nemzettudatát a katolikus papok dicsérik. Magyar intézményben és magyar szellemben nevelték, de ez nem befolyásolta nemzeti gondolkodását. Hűséges fia maradt népének.
Tótkeresztúr lutheránus plébánia a magyar nyelvhatár mellett. Az anyagyülekezethez huszonegy település tartozik. Két falut, Pártosfalvát és Csekefát megmagyarosították. Sečečka ves magyarul Csekefa. Itt a világ dombos. Itt nincs tömegközlekedés, nincs közút vagy vasút. Tehát ezeket a szlovéneket nem zaklatják a külföldiek, nem járnak ide magyarok, ezek a szlovének békében élnek. A lelkész szlovén nyelven prédikál nekik, csak a nagyobb ünnepeken kell magyarul is, a fent említett két megmagyarosított faluban.
A tótkeresztúri lutheránus plébániát 1783. október 19-én alapították. Tehát nem régóta. De az evangélikus szlovénok éltek itt korábban, tudomásunk szerint már 1530-ban. A reformáció után jött az ellenreformáció, és az evangélikusokat keményen üldözték. Sokáig voltak lelkész nélkül, hűek maradtak az új hithez, és minden évben elmentek a távoli Surdra feloldozásért, amely falu Nagykanizsától délre, 16 km-re fekszik, ahol az ott élő és dolgozó lelkész prédikált, nevezetesen Küzmics István szlovén író. Ezután saját plébániát kaptak Tótkeresztúron. Itt védi Berke János a szlovén ügyet hatvannyolc éve. Itt van egyedül, távol a mozgalmunktól, de mindig a szlovén nemzet tagjának tartotta magát, amelyhez hosszú életében hűséges maradt. Nehezen viseli a magyar önkényt, és fáj a szíve, hogy a magyar kormány milyen kegyetlenül üldözi a szlovén iskolát és egyházat. Nagy barátja az iskolának, és mindig arra biztatja lelkészeit, hogy dolgozzanak, éljenek és fejlődjenek, mint a stájerországi szlovének.
Mint ismeretes, a protestánsoknak megvan a maguk irodalma, természetesen vallási tartalmú. A könyveket gyakorlati igényekre és az egyház számára írják. Ilyen praktikus írás a „Pôtikazanje”, melyet Berke János írt 1871-ben. Imakönyvek, énekeskönyvek és az Újszövetség elfogynak, új kiadásokról kell gondoskodni. Berke János sokat tett ezért. Mindig javít és előkészít új kiadásokat. Jó tanácsadók a szlovén és horvát szótárak, amelyeknek nyomai az „Újszövetség” új kiadásában találhatók. Egyedüli munkás az irodalmi mezőnyben. Társai, Terplán Sándor és Cipott György, mindketten szorgalmas írók, már rég meghaltak.
Szimpatikus marad számunkra Berke János könyvek iránti szeretete, amelyeket viszont soha nem írt. Hogyan lehet dicsérni egy írót egy olyan könyvért, amelyet nem ő írt? Ez csak Magyarországon lehetséges. Itt a szlovéneknek úgy kell írniuk, ahogy a kormány mondja, különben nem mernek írni. Berke egy becsületes ember, aki nem akarta eladni lelkét a magyaroknak. A magyarokat korábban úgy tanították, hogy a szlovének vandál származásúak. Gondoljanak bele, milyen merész ez az állítás! Ezt írták és nyomtatták, és maguk a szlovének is elhitték. A termékeny író, Kossics József már 1833-ban ezt hitte és állította. A szlavisták azonban kiverték a fejükből ezt az ostoba mesét, amelyet csak azért találtak ki a magyarok, hogy a magyarországi szlovéneket elválasszák a többi ausztriai szlovéntól. Amikor rájöttek, hogy nem volt bölcs dolog azt állítani, hogy például a „beszedni” vagy „ruha” magyar szavak, a szlovénoknak új csapdát akartak állítani. A miniszter valami ilyesmi levelet írt: Tisztelt Berke János, írjon számunkra egy könyvet „A vendek eredete” címmel. Hogy mire gondolt a miniszter, azt Magyarországon minden ember tudja. Berke nevetett, mikor elmagyarázta nekem. Azt mondta, ilyesmit nem tehet. A miniszter nem azt akarta, hogy Berke igazat írjon, hanem azt „akarta”, hogy hazudjon. Berkének azt kellet volna állítania és bizonyítania, hogy a szlovénok a magyaroktól származnak. Ez a legújabb tan, amelyet a magyarok a szlovénokról terjesztenek. A miniszter ezt akarta, jól is fizetett volna egy ilyen könyvért. Valamelyik templomban magam is hallottam, ahogy a szószékről egy plébános híveinek azt magyarázta, hogy ők (a szlovénok) a magyaroktól származnak és őseik magyarok voltak. A magyarok helyett a „Vogri” [a magyarországi szlovénok nyelvében a „Voger” jelentése „magyar” vagy „magyar állampolgár”] kifejezést használta. Először is, a szlovéneknek „Vogereknek” kellene lenniük, mert ez a szó nem annyira nemzeti. A „Vogerekből” könnyebb lett volna magyart csinálni. Azt, hogy a szlovénok a „Vogerek” leszármazottjai, már sikerült bizonyítani. A magyarok azt mondják, az „ebéd” szavuk magyar származású. Mivel a szlovénok „obed”-ot mondanak, ami ugyan az a szó, mint az „ebéd”, követelik a magyarok, hogy a szlovénok ezt a szót a magyaroktól kapták. Így a magyarok szerint a következő drága szavak autentikus magyar szavak: beretva (a mi szlovén nyelvünkön britva), kasza (kosa), kovász (kvas), molnár (mlinar). Így bebizonyosodott, hogy a szlovének nem lehetnek magyarok nélkül, hogy született magyarokká váljanak. Ez a „Voger” anyácska és minden kultúrájuk a „Vogerek”-től van!
Berke János nem akart ilyen csúnyán hazudni. Nem akarta eladni a belső meggyőződését. Megelégedett a csekély tótkeresztúri jövedelemmel, és visszautasította a gazdag jutalmat. Jellemét makulátlanul megtartotta, de megkímélte a szlovénokat a nemzeti szégyentől.
A lelkész nyugodt és csendes vérmérsékletű, de ez a vérmérséklet nem készteti az embert nyilvános harcra. Csak a hívek körében dolgozott, akik teljes szívvel szerették és tisztelték őt. Tudta, hogy a magyar kormány régebbi és hatalmasabb, mint a szlovén. Ezért volt barátja a csendes, zökkenőmentes cselekvésnek. Figyelmeztette honfitársait a Murán túli vidéken, vagyis azokon a helyeken, ahol Stájerországban szlovének élnek: Elmondta nekik: „Csekeldjetek értük”, és így bizonyos kölcsönösséget művelt. Szlovénnak érzi magát és szereti a szlovén nemzetet, ahogy Cipott György szerette, kinek szívből jövő vágya volt, hogy a „Dühovni áldov” imakönyvvel, amelyet drága hazája oltárán helyezett el, a nemzet hasznára váljon. Mindig is táplálta és táplálja azt a boldog vágyat, hogy a magyarországi szlovénok irodalmilag egyesüljenek velünk. Ez egy olyan kívánság, amely egyhamar nem teljesül. A magyar kormány határozottan lép fel az irodalmi egység ellen. Minden irodalmi mozgalmat elnyom, de a régi könyveket csak magyarul és eredeti helyesírással szabad újranyomtatni. A mi szlovén helyesírásunk [a „gaj” helyesírás] Magyarországon pánszlávizmus és hazaárulás.
Berke Jánosnak idős korára nincs más gondja, mint hogy kire hagyja fáráját. A muravidéki dombokon körülnézve szomorúan látja, hogyan változott meg az egész szlovén régió, ahol evangélikusok élnek. A szlovén anyaegyházak magyar lelkészeket kapnak, és amikor az erényes Berke lehunyja fáradt szemét, egy magyar nacionalista átveszi a tótkeresztúri evangélikus egyházközséget. Vele együtt esik el az utolsó szlovén evangélikus helyőrség.
Trstenjak, Anton: Ivan Berke. Ob njegovi devetdesetletnici. In: Slovenski Narod (1904. október 8.) 1–2.
Fordította és előszó: Kovács Kristóf
