Az utazástörténet kutatásának célja az utazás mint társadalmi tapasztalat bemutatása, amelynek elsődleges forrásai az útirajzok, és levelek amelyekben megjelennek az utazásokról szóló beszámolók. A személyes visszaemlékezések mellett a sajtóban is megjelentek ezek az útleírások, amelyeknek célja volt, hogy az olvasók megismerhessék és betekintést nyerhessenek az ismeretlen világokba.[1] A fürdők gyógyvizeinek jótékony hatásai elterjedtek a köztudatban már a 18. század során, azonban a fürdőkultúra virágkora a 19. században csúcsosodott. A 19. században felvirágzó fürdőkultúra egyik mozgatórugója volt az a megváltozott szemlélet, hogy az egészséget megőrizni kell, és a betegségeket pedig megelőzni. A fürdők egyfajta új szezonális társadalmi térként jelentek meg, ahol időszakosan a városokból kiszakadt polgárság élte társasági életét. A fürdők már a 18. századtól népszerű helyek, ahol egy új szokásrend alakult ki az ott tartózkodók számára. A fürdőkben kialakult szokások közé tartozott a fürdőlevelek vagy fürdői levelek írása, amelyek kezdetben magánszemélyek között forogtak, később új rövidprózai műfajként megjelent a korabeli újságok hasábjain is. Ezekben a könnyed hangvételű levelekben az író beszámolt a fürdőkben, gyógyfürdőkben töltött idejéről, a társasági élet eseményeiről. Az írások megjelentetésének célja volt, hogy ezeket a híreket eljuttassa az érdeklődő olvasóközönség elé, akik valamilyen oknál fogva – többnyire financiális – nem jutottak el a fürdőhelyre.[2] A sajtóban megjelenő levelek nem minősültek szépirodalmi műfajnak, és sokféleségük okán „hibrid műfajként” lehet rájuk tekinteni. A műfaj elterjedése a Habsburg Birodalom területén a 18. századra tehető, amikor megkezdődött a fürdőkultúra – vízivás, kúrák, fürdő és levegőkúrák – kiépülése Graz, Ischl, Karlsbad, Marienbad, Herkulesfürdő, Parád Szliács, Pöstyén, Bártfa, és Balatonfüred fürdővárosaiban.[3] A fürdőlevelek a romantika időszakában népszerű szépirodalmi igényességű útirajz műfajból alakultak ki, és váltak önálló irodalmi műfajjá. Az uútirajzokkal szemben ami a változatosságot, az idegent mutatta be, ez az ismerős környezetet, a nyugodt egyhangú közeget mutatta be, amelyben lehetőség van az elmélkedésre, és a pihenésre. Fürdőlevelet írtak a korszakban az írók és a politikusok is, például Tompa Mihály, Kossuth Lajos, Jókai Mór, Vajda János és Mikszáth Kálmán is. A heti és napi sajtótermékek megjelenésével a fürdőlevelek újságírói műfajjá váltak, és már nem volt célja az irodalmi igényesség, sem pedig az utazás lelki megélésének leírása, pusztán tényközléssé változott azok tartalma.[4] Dolgozatomban két „megkésett” fürdőlevelet mutatnék be, amelyek már tudósítások tulajdonképpen, abból a korszakból amikor a műfaj már csak ritkán jelent meg az újságokban régi idők emlékeként. A Pesti Naplóban közölt fürdőlevelekből az első fürdőlevél az 1901-es balatonfüredi viszonylatokba enged betekintést, míg a másik 1915-ben Bártfafürdő világháború közbeni állapotát mutatja be.
A felvilágosodás időszakában megjelent az a szemlélet, hogy az egészséges társadalom elengedhetetlen egy sikeres gazdaság kiépítéséhez, és ennek egyik fontos lépése volt, hogy a betegségeket megelőzzék. A másik új fogalom pedig a szabadidő volt, amelyet szintén egyre fontosabbnak tartottak, hogy a társadalom minél szélesebb rétegének legyen lehetősége megpihenni, illetve pénzét ezeken az üdülőhelyeken visszaforgatni az állam számára.[5] A fürdőket szórakoztató és társadalmi események helyszíneként is alkalmazták, rendszeresen szerveztek ezekre a helyekre koncerteket és bálokat. A fővárosban 1833-ban Pfeiffer Ignác Duna fürdőjében novemberben és decemberben több alkalommal is fellépett egy vonós kvartett, amit hirdettek is a Honművészben, és a koncertek után be is számoltak róla.[6] A Császárfürdő szolgáltatásai közé tartozott az élőzenei előadás napközben, azonban voltak akik ezt a performanszot igen rossznak tartották. 1859-ben május 15-én írták a Császárfürdőről hogy „cincog egy kifürkészhetetlen származású zenebanda.”[7] A Császárfürdőben bálokat szerveztek szinte minden évben, 1851-ben a Császárfürdőben fürdőévszakot befejező bált tartottak szeptemberben, ezt népszerűsítette a Hölgyfutár, beszámolót és jegyeladási információkat olvashatunk későbbről, egy népes, zártkörű vigalomról, és az Anna-bálról 1859-ből a Nővilágban.[8]
A korabeli sajtó forrásként való alkalmazása segítséget nyújt abban, hogy a korszakot úgy lássuk ahogy a kor emberei láthatták. A sajtótermékek vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a társadalom melyik rétege számára készült az újság, és hogy hány háztartásba jutott el. A korszak emberét is érdekelte a hosszú élet titka, amelynek fontos eleme volt az egészség. Az egészséges életmódról alkotott felfogásban megjelentek új elemek is, amelyeket az urbanizáció hatására megjelenő társadalmi nehézségek hoztak felszínre, megjelent a köztisztaságra, az utcák tisztántartásának, a közegészségügyi állapotok javítására való igény. 1864-ben a Vasárnapi Ujság pályázatot hirdetett az olvasói körében melynek címe: „Mily életmódot kellene a népnek követés végett ajánlani, hogy az ország általános egészség-állapota javittassék a halálozási arány csökkenjen, s hogy a népesedés szaporodása előmozdíttassék!”[9]
Az 1901-ben írt fürdőlevél írója Vajda Henrik, aki főkönyvelője volt a Bajai Kereskedelmi és Iparbanknak. A Burke által meghatározott módszertan alapján az író célja az utazásra a pihenés volt, amelyről nem tudunk meg semmit, ugyanis magának az írásnak a célja, hogy tájékoztassa a publikumot az utazási nehézségekről. Az író vélhetően a szabadságát töltötte Balatonfüreden, és írásából az utazás „hogyanjára” kapunk választ a beszámolójából.[10] Az újság felvezetésében leírják, hogy azok a fürdőlevelek amelyek a fürdőélet „tarkaságairól” számoltak be már 1901-ben divatját múlta. A fürdőlevelek sajtóban való megjelenése a 19. század elején élte aranykorát, azonban a század közepén Jókai Mór Kakas Márton nevű irodalmi alteregóján keresztül már parodizálta a műfajt.[11] Vajda Henrik levelében tulajdonképpen követi a fürdőlevelek műfaját és célját, a nyilvánosság elé tárta benne a balatonfüredi aktuális állapotokat, amelyek számára nem voltak kielégítőek. Választásom azért esett ennek a levélnek a bemutatására, mert kissé más szemszögből mutatja be a fürdőhelyet és környezetét, és ezzel az atipikus, negatív felhangú levéllel árnyaltabbá válik a kép a népszerű fürdőhelyről. Véleménye szerint annak, hogy a magyar közönség nem látogatja a magyar fürdőket, annak az egyik oka, hogy a hajós közlekedés nehézkes, valamint maguk a hajósok sem veszik figyelembe az utazók szempontjait. A beszámoló írója barátaival Keneséről szeretett volna Balatonfüredre eljutni hajóval. Ezen az útvonalon a hajó mindössze napi egyszer közlekedett, és Kenesére érkezése után öt perccel indult is tovább. A társaság már fél órával korábban a kikötő előtt várakozott a hajóra, a kikötőbe pedig azért nem mentek be, mert úgy tudták, hogy tilos addig ameddig a hajó ki nem kötött. A Baross hajó amellyel utaztak volna azonban kikötés után, mikor az utasok leszálltak, azonnal bevonta hídját, így a baráti társság nem tudott felszállni a hajóra. A szerző szerint ezután már tíz másodperccel később a hajónál voltak, azonban a hajó kapitánya nem engedte „semmi áron” hogy a gőzhajóra felszálljanak, hiába kérték. A társaságnak így a visszautazást egy nappal el kellett halasztania, mert a kapitány csak akkor engedte volna hogy felszálljanak ha az illető utasok közül valaki haldokló beteghez ment volna. A levél végén a szerző leírja hogy azért fordult a nyilvánossághoz, mert reméli, hogy így a Balaton Gőzhajó Társaság tenni fog az ügy érdekében és vagy sűrűbben indít járatot a települések között, vagy a hajóskapitány munkavégzését vizsgálják meg.[12] A fürdők megközelítése lehetséges volt postakocsival, vonattal, illetve a Balaton esetében gőzhajóval. A cikk a századfordulós viszonyokba enged betekintést, amikor már a gőzhajózás meglehetősen kiépített volt, mégis a napi egy hajó ilyen rövid távon meglepően kevésnek tűnik, ugyanis a vasút kiépítése ebben a térségben 1910-ig nem fejeződik be, ekkor is csak Veszprémig tart.[13]
A másik bemutatásra kerülő levél az első világháború idején mutatja be Bártfafürdőt az ismeretlen F.J. monogrammú szerző.[14] Bártfafürdőről már korábban írt Dessewffy József is a Bártfai Levelek című művében, amely a Pesti Naplóban megjelent cikk előtt majdnem száz évvel korábbi tapasztalatokat rögzített a fürdőhelyről. [15]A cikk szerzője Dessewffy beszámolója alapján döntött úgy, hogy ellátogat a híres fürdővárosba, amely nevezetes fenyőerdeiről, sós vizű ivókútjairól, és gyógyfürdőiről. A fenyvesek örökzöldjéről Dessewffy is írt a Bártfai Levelek Tizenkettdik levelében, amelyben azt írja „ A’ bértzeket borító fenyveseknél, nem lehet meszszirül, felségesebb erdőket látni, nem tsak meghaladhatatlan magosság’ok, hanem egymásra tornyozott harasztos homályok miatt is: a’ mint mondja Milton: „Insuperable height of loftlest schade“ .[16] A cikk 1915 augusztusában került a lapba, a szerző panaszosan leírja, hogy a korábbi években az olasz tengerparton vagy a svájci hegyekben töltötte a nyarat, azonban a háború miatt kénytelen elérhetőbb üdülővárosba menekülni „a főváros füstös, kormos légköréből”. Bártfafürdőn a beszámoló szerint a szokásosnál kevesebb volt a fürdővendég, ugyanis járványos megbetegedéstől tartottak, amely a szerző szerint nem volt jelen a városban. A kulturális élvezeteket a kor híres zongoristája Dienzl Oszkár és felesége biztosította heti egy este a vendégek számára, akik a főváros nevesebb lokáljaiban, éttermeiben váltak ismertté. Az erdei sétákon túl a szerző ajánlja, hogy az utazó sétáljon át Bártfa városába, amely egy óra járásra található. A szerzőnek a katolikus plébános mutatta be a várost, és számolt be az aktuális eseményekről. A plébános elmeséli az orosz csapatok jelenlétét a városban, amely kevesebb rongálással végződött mint gondolta volna. Kiemeli, hogy megkímélték a bártfai múzeumot, – mert az orosz tábornok megtekintette és meglátott a gyűjteményben egy 1849-es tiszti egyenruhát – amely a város egyik nevezetessége. A fürdő is az azt körülvevő szállodák is épen maradtak, mindössze a lepedőket, ágyneműket vitték el az orosz csapatok, hogy kötszerként felhasználják. A város szélén húzódó lövészárkok és drótkerítések, vasbetonfedezékek még látványosságként, amelyet a turisták meg is tekintettek. A környék másik kirándulóhely az egy órányi kocsizásra fekvő Zboró, amely 1914-ben súlyos károkat szenvedett az átvonuló front miatt. A szerző beszámol, hogy a Rákóczi vár falai „tele vannak a puskagolyóktól származó sebhelyekkel” valamint a templom tornyait is lerombolták a gránátok. „Mindenütt rom, pusztulás és nyomor. Aki végig járta egy leégett falu utcasorait, annak még nincs igazi képe a háború pusztításairól. Ezt csak Zboró romokban heverő utcasorai mutatják, amiket látni kell, elég szemléltetően leírni lehetetlen.” A szomorú szemléltetés után írja a szerző, hogy a várost adományokból már újítják és már megkezdődött a falu határában a téglaégetés és gerendafaragás.
A fürdőlevelek mellett az újságok a fővárosi fürdőélet újdonságairól is beszámoltak a 19. század elejétől kezdve, például a tisztasági fürdőkről, hogy 1836 júliusában Krisztinavárosban, a Városmajor közelében egy új fürdőt hozott létre Sartorius úr, ahol 20-30 pengő krt-ért hideg, meleg, vasas és más gyógyfürdők vizeivel töltött kádakban lehetett fürdeni. Emellett olyan jelenségeket is megírtak, mint hogy az 1850-es években a fürdőkben való kártyázás szokása megjelent Hamburgban, a Hölgyfutár beszámolója szerint és a Császárfürdőben is felbukkantak ekkortájban a hamiskártyások, akiket a fürdőben is kereshetne ezután a rendőrség, hátha itt elkapnák őket.[17] Ebben az évben nagy felháborodást keltett az új fürdőrend, ami a különböző neműek együtt fürdését nem engedélyezte, ebbe beleértve a házaspárokat is. Ebből kerekedett az a kisebb botrány, hogy egy vak férfit sem engedtek feleségével, aki így nem tudott lefürdeni a Császárfürdőben.[18] 1851 augusztusában Zugligetben a Szarvashoz címzett vendéglő udvarán gyógyvíz forrásokat találtak, ami a környék lakói számára előnyős lehet, amennyiben kiépítik fürdőnek, írta a Hölgyfutár.[19] A Császárfürdőben 1859-ben törökkori gőzfürdők maradványait tárták fel, amivel a felszínre került öt, addig ismeretlen forrás, amelyeket felújítás után bővítés céljából használatba is vesz később a fürdő.[20] Emellett közölték azt is amikor egy új fürdő objektum nyílt meg, mint például Numvári Werther Frigyes újonnan felállított malátafürdője 1864-ben. A fürdő május 1-én nyílt meg a Császárfürdő szomszédságában, és kínálatában a Duna vízzel töltött kádfürdők mellett igénybe lehetett venni malátafürdőt is, amit elsősorban női betegségek gyógyítására alkalmaztak, de a köszvényre és az idegi eredetű problémákra is enyhítőleg hatott. A fürdőben a hirdetés szerint kiválóan képzett személyzet gondoskodott a vendégekről, akik kiépített, árnyas kertben pihenhettek a gyógyító fürdések között. A teljeskörű szolgáltatás ára fürdőszolgai dörzsöléssel, malátafürdővel 1forintba került, a hat alkalmas fürdő „bérlet” 3 forint volt, míg a sima tisztálkodásra való fürdés a Duna vízzel töltött kádban 40 kr. volt.[21] A korszak sajtótermékei a fürdés szezonok meghatározásában is nagy segítséget nyújtanak. A Dunában való úszás is egy lehetőség volt a városi ember számára, ha fürdőzni szeretett volna. A Duna fölé állított állványokról lelógatott kötelek segítették az úszni vágyókat a biztonságos úszásban. Ezeket az állványokat a tavasz beköszöntével építették fel a partok mentén, és ősszel vették ki azokat. A Vasárnapi Ujság két évben is pontosan leírja a szezon végét illetve végét jelentő pillanatokat. 1850-ben szeptember 20-án emelték ki az állványokat, amelyeket tűzifának adtak el ezután, valamint 1860-ban április 15-én írták meg, hogy a meleg idő beköszöntével behelyezték az állványokat, és megkezdődhet az úszószezon.[22] A hajók közlekedéséről is kaphatunk információt, az őszi időszak beköszöntével és a szezon végével a hajójáratok is ritkulnak, 1859. október 2-án számolt be a Nővilág arról, hogy a hajók már csak óránként mennek a Császárfürdő felé.[23]
A fürdőkultúra kutatásában kiemelkedő forrást képez a sajtó, amelyben rengeteg információ jelent meg a fürdésről, ahogy azt az utolsó bekezdés szemezgetései is láttatják. A fürdőlevelek szintén részei ennek a forrásbázisnak, és különlegességük a műfaji sajátosságukban rejlik, amelyek vizsgálatával egy új szeletet lehet megismerni. A fürdőlevelek evolúciója is különleges, ahogy egy romantikus, érzelmes és személyes műfaj egy század lefolyása alatt kiüresedik és a végén mindössze praktikus tanácsok és tények közlésének válik az eszközévé, mint ahogy azt az 1901-es levélben láthattuk. Ebben az 1915-ben közölt levél kissé eltér, ugyanis abban már megjelenik ismételten az érzelem, a veszteségek miatt érzett fájdalom kifejezése. A műfaj két végpontja között még megjelent a Radnai Dániel által feldolgozott lépcsőfok is, amikor a szerzők szándékosan karikírozzák a műfajt, mint például Jókai Mór és Mikszáth Kálmán vonatkozó műveikben. A fürdőlevél műfaja elavulttá vált a 20. század elejére, azonban az útibeszámolók továbbra is színes forrásokat szolgáltatnak az utazástörténet kutatás számára.
Bakati Víta
Irodalomjegyzék
Burke , Peter: Útmutatás az utazástörténet számára. In: Korall. 2006. 26. 6-24.
Dessewffy József: Bártfai Levelek. Sárospatak, 1818.
Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Holnap Kiadó. 1999
Radnai Dániel Szabolcs: A fürdőlevél poétikája és szociológiája a 18–19. századi magyar irodalomban. Replika. 2022.
Hölgyfutár
Pesti Napló
Vasárnapi Ujság
[1] Burke , Peter: Útmutatás az utazástörténet számára. 6.
[2] Radnai Dániel Szabolcs: A fürdőlevél poétikája és szociológiája a 18–19. századi magyar irodalomban. Replika. 2022. 90.
[3] Uo. 91.
[4] Kósa László: Fürdőélet a Monarchiában. Holnap Kiadó. 1999. 141.
[5] Kósa, 1999. 10.
[6] Honművész, 1833. (3. évf. 73. sz.)
[7] Nővilág, 1859. (3.évf. 20.sz.) 315.
[8] Hölgyfutár, 1851.(2.évf. 204.sz.)811., Nővilág, 1859. (3.évf.29.sz.), (3.évf. 33.sz.)
[9] Vasárnapi Ujság, 1864. (11.évf. 36. sz) 372.
[10] Burke, 2006. 10.
[11] Radnai, 2022. 96.
[12] Pesti Napló, 1901. (52. évf. 201.sz.) 7.
[13] Kósa, 1999. 96.
[14] Pesti Napló, 1915. (66. évf. 229. sz.) 9-10.
[15] Dessewffy József: Bártfai Levelek. Sárospatak, 1818.
[16] Uo. 168.
[17] Hölgyfutár, 1851. (2. évf.191.sz.) 760.
[18] Hölgyfutár, 1850. (1. évf. 131., 17.) 567, 67.
[19] Hölgyfutár,, 1851. (2. évf.191.sz.) 760.
[20] Nővilág, 1859. (3.évf.48.sz.) 765.
[21] Vasárnapi Ujság, 1864. (11.évf.15.sz) 142., (11.évf. 20.sz.)210.
[22] Hölgyfutár, 1850. (1.évf.67.sz.), Vasárnapi Ujság, (7.évf.16.sz)
[23] Nővilág, 1859. (3.évf. 40.sz.)
