Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából (2025. április 11.) tett egy különös javaslatot a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének oktatója, Papp Judit a nápolyi közlekedési vállalat, az ANM SpA vezetőségének: állítsanak „emlék” buszmegállót a 20. századi európai irodalom egyik legjelentősebb alkotója, Márai Sándor (1900–1989) tiszteletére.
Az évfordulón, 2025. április 10-én és 11-én „Sándor Márai e il suo lascito letterario a 125 anni dalla nascita” (Márai Sándor és irodalmi öröksége születésének 125. évfordulóján) címmel konferenciát is rendeztek a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetemen (Nápoly, Sala Archivio, Palazzo Du Mesnil, via Chiatamone 61-62. https://www.facebook.com/share/v/1AoNZD7HwM/).
Márai sok szállal kötődött Nápolyhoz. 1948 és 1952 között Posillipó negyedben (Via Nicola Ricciardi 7.) élt, és mélyen megérintették a nápolyi élet különböző aspektusai. A városnak szentelte egyik remekművét, a San Gennaro vére című regényét (Il sangue di san Gennaro, New York, 1965), amely 2010-ben olaszul is megjelent az Adelphi Kiadó gondozásában.
A pozitív fogadtatásra talált kezdemményezést hosszas adminisztratív folyamat követte. Ennek lezárultával, március 11-én délelőtt, avatták fel ünnepélyesen a „Medina – Márai Sándor” buszmegállót, Nápoly központjában, a Via Medinán, a kikötőhöz és a a Castel Nuovohoz vezető tér torkolatában.
A megálló kiválasztása nem volt véletlen. Itt, a Medina megálló (Via Medina) környéken találhatók azok a helyek, amelyek különösen fontosak voltak az író számára: az akkori USIS (United States Information Service), azaz az Amerikai Könyvtár, amely akkoriban a közvetlenül a megálló mögött álló Palazzo Fondiban működött. A közelben van továbbá a Piazza Municipio és a Nápolyi Kikötő, a Galleria Umberto, a Piazza Trieste e Trento, a San Carlo Színház és a Nápolyi Nemzeti Könyvtár is.
Az avatáson részt vettek:
Attilio Capasso mérnök, az ANM kereskedelmi, marketing- és kommunikációs igazgatója
Roberto Tottoli professzor, a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetem rektora
Valeria Teti, az ANM sajtóirodájának vezetője
Gennaro Acampora, városi tanácsos
Papp Judit, a Nápolyi L’Orientale Tudományegyetem oktatója
Jani Dóra, Nápolyi L’Orientale Tudományegyetem lektora
valamint a L’Orientale Tudományegyetem magyar tanszéke hallgatóinak delegációja.
Márai Sándor és Nápoly
Márai Sándor 1948. október végén érkezett Nápolyba: „Háromnegyed tizenegykor ér a rapido a nápolyi Mergellina állomásra. Lajos vár egy olasz és egy magyar legény s egy teherautó társaságában.” Az állomáson Marton Lajos, Lola nagybátyja fogadta őket, ahol felpakolták mind a tizennégy bőröndöt a teherautóra, és a majdnem négy kilométer hosszú via Posillipón felhajtottak a via Ricciardi 7. szám alatt álló épületig. A Márai család itt élt az elkövetkező három és fél évben, egészen 1952 áprilisáig.
Márai Sándor naplóiban Nápoly egyszerre jelenik meg lenyűgöző és nyomasztó városként: első élményei között egy tragikus hegyomlás szerepel, amely már érkezésekor érzékelteti a természeti és a társadalmi feszültségeket. A város és környéke – például a bagnoli menekülttábor vagy az ipari övezetek – a háború utáni Európa nyomorát és bizonytalanságát tükrözik. Ugyanakkor Márai érzékenyen figyeli Nápoly kulturális és mindennapi életét is: könyvtárakat, múzeumokat és templomokat látogat, különösen megragadja a San Gennaro-vércsoda vallásos rítusa, amely a város lakóinak hitét és babonáit egyaránt kifejezi. Leírásaiban hangsúlyos a város kettőssége: a természeti és piaci bőség, a tenger és a termékeny föld gazdagsága éles ellentétben áll a mély szegénységgel, amely különösen a gyerekek és az utcai élet ábrázolásában jelenik meg. Márai a nápolyi emberek mentalitását is megragadja: egyszerre életigenlők, babonásak és alkalmazkodók, akik a nyomor ellenére is sajátos vitalitással élnek.
Nápolyi tartózkodása során hamar kapcsolatba került a város egyházi és társadalmi elitjével, köztük Aurelio Marena segédpüspökkel (1893-1983, 1946. augusztus 25-től nápolyi segédpüspök). A naplójegyzetek tanúsága szerint a találkozás közvetett módon a püspök öccsén keresztül történt, aki bankigazgatóként és műszaki érdeklődésű, segítőkész emberként kereste fel Márait. Aurelio Marena a korszak jelentős egyházi személyisége volt Nápolyban: az érsek közvetlen munkatársaként nemcsak vallási, hanem társadalmi és politikai szerepet is betöltött. Kapcsolatai kiterjedtek a város kulturális életére is, és aktívan részt vett segélyszervezeti munkákban, különösen a háború utáni időszakban. Márai leírásaiban Marena alakja összetett képet mutat: egyszerre jelenik meg művelt, befolyásos és kissé ravasz, pragmatikus személyiségként. A vele való találkozások révén az író betekintést nyert a nápolyi egyházi élet működésébe és társadalmi hátterébe is, ami hozzájárult a városról alkotott árnyalt képéhez.
A nápolyi kulturális élet egyik meghatározó alakja Márai számára az idős Bernard Johannowsky (1881-1968) könyvkereskedő volt, aki egy nemzetközi hírű antikvárium (Libreria internazionale Detken & Rocholl, piazza Plebiscito) tulajdonosa volt, boltja a város szellemi központjának számított. Üzlete és otthona (via Cilea) is találkozóhelye volt íróknak, újságíróknak és értelmiségieknek, így fontos szerepet játszott a nápolyi intellektuális közegben. Márai naplóiban Johannowsky művelt, polgári világot képviselő figuraként jelenik meg, aki a háború utáni hanyatlás ellenére is igyekezett fenntartani a könyvkultúrát. Az író betekintést nyer a könyvkereskedés hangulatába és a bibliofil világ változásaiba, ahol már egyre kevesebb az érdeklődő a régi könyvek iránt. A két férfi között baráti kapcsolat alakult ki: Johannowsky könyveket kölcsönzött Márai számára, és személyes gesztusokkal is kifejezte megbecsülését. Ez a kapcsolat nemcsak emberi, hanem szellemi támaszt is jelentett az emigrációban élő író számára.
1949. február első felében Márai Sándor meglátogatta Benedetto Crocét is a Palazzo Filomarino második emeletén található lakásában (ma Via Benedetto Croce, 12 – azelőtt via Trinità maggiore). 1946-ban Benedetto Croce ebben az épületben alapította meg hatalmas könyvtára és lakása mellett az Olasz Történelmi Tanulmányok Intézetét (Istituto Italiano per gli Studi Storici). Az akkor már világhírű filozófussal a magyar író valószínűleg nápolyi ismeretségeinek (Johannowsky bácsi és Mons. Aurelio Marena) köszönhetően találkozhatott. Az Istituto Italiano per gli Studi Storici könyvtárában négy Márai-kötet található:
113 B 41 jelzet: Wandlungen der Ehe (Az igazi)
110 C 5 jelzet: Begegnung in Bolzano (Vendégjáték Bolzanóban)
110 C 7 jelzet: Die Nacht vor der Scheidung (Válás Budán)
110 C 8 jelzet: Verzauberung in Ithaka (Béke Ithakában)
Márai értesült a nápolyi Istituto Universitario Orientalén (ma Università di Napoli L’Orientale) működő magyar oktatásról is. Tóth László debreceni tanárt 1946-ban nevezték ki lektornak a római egyetemre és a nápolyi Keleti Intézetbe. 1973-tól a nápolyi egyetemen már tanári állást töltött be. A naplók tanúsága szerint 1951-ben a fiatal lektor meglátogatta Márait: „Egy fiatal magyar nyelvész, aki a nápolyi egyetemen lektorkodik, meglátogat, és beszélgetés közben meglepetésszerűen mondja, hogy az ő szentje „Szent Rita, a meglepetések szentje” (MÁRAI, A teljes napló 1950-1951, 318.). Ugyanebben az évben jelent meg Tóth László fordításában Márai A szegények iskolája című műve is: Scuola dei poveri, Roma, Macchia, 1951.
Papp Judit
