Szlovénia 2026-ban ünnepli függetlensége kikiáltásának 35. évfordulóját. Az 1991. június 25-i esemény azóta is az ország legfontosabb nemzeti ünnepe, az Államiság napja (Dan državnosti). A kerek évforduló kapcsán a korabeli történések két meghatározó szereplője, Milan Kučan, az akkori köztársasági elnök, és Lojze Peterle, az ország első független kormányának miniszterelnöke (1990–1992) nyilatkozott a szlovén nemzeti hírügynökségnek (STA).
A nemzeti egység és a függetlenség emlékezete
A függetlenné válás két kulcsfigurája egyaránt a korabeli társadalmi összefogást emelte ki. Lojze Peterle szerint a függetlenség a szlovén kollektív emlékezetben a nemzeti egység cselekedeteként rögzült. Ennek legtisztább példája az 1990. december 23-án tartott népszavazás volt: a 93,2%-os részvétel mellett a választópolgárok 95%-a voksolt az önállóságra.
Peterle visszaemlékezésében hangsúlyozta, hogy a folyamat nem volt „romantikus történet”. Kormánya a legbiztonságosabb út megtalálására törekedett; például azért mondott le a radikális átvilágításról (lusztrációról), mert tartott attól, hogy az a szlovén politikusok egy részét Belgrád karjaiba lökné. A függetlenség kivívása nem egyetlen párt, hanem a Szlovén Tavasz (slovenska pomlad) széles körű mozgalmának eredménye volt, amelyet a DEMOS választási koalíció kormánya vitt sikerre.
Nemzetközi elismerés és Helmut Kohl szerepe
Bár a szövetségi jugoszláv kormány a független Szlovénia gazdasági összeomlásával fenyegetett, az ország gyorsan elnyerte a nemzetközi támogatást. Horvátország – amellyel 1991. június 26-án kölcsönösen elismerték egymást – után Ukrajna volt az első szláv állam, amely 1991. december 12-én elismerte Szlovéniát. (Magyarország, az Európai Közösség tagállamaival egyeztetve, 1992. január 15-én. A szerk.)
Peterle Helmut Kohl akkori német kancellárt nevezte meg az önállóság elismerésének kulcsfigurájaként. Kohl 1990. július 1-jén, a Kereszténydemokrata Internacionálé budapesti kongresszusán biztosította Peterlét támogatásáról: „Ha mi, németek, éltünk az önrendelkezési jogunkkal és egyesültünk, akkor ezt a jogot nem tagadhatjuk meg önöktől sem.” Kohl nemcsak az amerikaiak meggyőzésében játszott döntő szerepet, hanem a szlovén függetlenségi ügy képviselőjévé nevezte ki a szlovén származású Hans Peter Repniket is.
A múltbéli és a jelenlegi megosztottság
Peterle szomorúan látja, hogy a függetlenedés idejének összefogása hamar elpárolgott. A DEMOS felbomlását követően „eltört a korsó” – utalt ezzel Drago Jančar 1993-as híres esszéjére (A szerk.). Szerinte a mai szlovén politika az „az a legjobb, ha megsemmisíted az ellenfelet” szemléletét követi, ami éles társadalmi polarizációhoz vezetett.
Milan Kučan, az ország első elnöke hasonló aggodalmának adott hangot: „A megosztott Szlovénia könnyű préda.” Kučan szerint a függetlenség kivívása a történelem során először tette a szlovéneket szorosan összetartozó, saját jövőjéért felelős közösséggé.
Kučan, aki 1986-tól állt a szlovén kommunista párt élén, hangsúlyozta: ő is a konfrontációt vállaló politikai csoport tagja volt, de számára a cél nem a romantikus, rizikókkal teli elszakadás, hanem a szlovén államiság folytonosságának biztosítása volt. Úgy gondolta: „Ahogy saját szabad akaratunkból csatlakoztunk Jugoszláviához, kilépni is úgy fogunk, ahogy magunk döntünk” – fogalmazott.
A szolidaritás fontossága
A függetlenség 35. évfordulóján mindkét államférfi a párbeszéd szükségességére hívta fel a figyelmet. Kučan figyelmeztetett: a kis nemzetek akkor vannak a legnagyobb veszélyben, ha elárulják elveiket a nemzetközi politikában. Mindketten úgy látják, hogy a jövő záloga a közösségi érzés erősítése, a szolidaritás és a múltunkkal való békés szembenézés, hiszen – ahogy Kučan zárta – „a mai politika nem a közösségi érzés erősítésére épít, hanem aláássa annak alapját”.
Mindkét nyilatkozat a nemzet megosztottságának veszélyeire figyelmeztetett. Ezt különösen aktuálissá tette a június 24-i központi ünnepség Ljubljanában a Trg republikin, ahol Nataša Pirc Musar köztársasági elnököt kifütyülte a közönség egy része, éppen akkor, amikor a szlovén társadalom súlyos megosztottságáról beszélt, kitérve a civil szervezetek fontos szerepére a demokráciában. Ennek azóta is komoly visszhangja van a médiában, sokan hívják fel a figyelmet arra, hogy a jelenlévők egy része már inkább „szurkolótáborként” mint megemlékezőként vett részt az ünnepségen.
