A Rába Magyar Vagon- és Gépgyár lengyel vendégmunkásainak
lelkipásztori ellátása, 1983–1990
1. Előzmények: lengyel vendégmunkások Győrött
A szocialista országok munkaerő-gazdálkodásában az 1960-as évek végétől jelentek meg a vendégmunkások, akik államközi megállapodás alapján, szervezetten vállaltak munkát valamely nagyüzemben. Magyarországon az 1970-es évek végétől találkozunk velük, elsősorban az iparban tapasztalható munkaerőhiány miatt; a legnépesebb csoport eleinte a kubaiaké volt, akik 1980-tól dolgoztak budapesti textilüzemekben.[1]
Győrött jelentősebb számban 1981-től alkalmaztak külföldieket, és ekkor elsősorban lengyelek érkeztek: kezdetben 44 fő, a következő évben mintegy 200 fő, számuk az évek folyamán elérhette az 1000 főt. Munkáltatójuk a város legnagyobb foglalkoztatója, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár volt. A gyár a magyar munkásokéval megegyező bérezést és szállást biztosított számukra: az első csoportokat az akkor épülő Kun Béla lakótelep munkásszállásán helyezték el.[2]
Honvári János gazdaságtörténész szerint a Rábában 1981-től több mint ezer lengyel dolgozott, főként a melegüzemekben, az öntödében és a kovácsolóüzemben, tehát azokon a nehéz fizikai munkahelyeken, ahová magyar munkaerőt akkor már nehezen találtak. A hátteret Lengyelország eladósodása és gyakorlati fizetésképtelensége adta, amely lengyelek ezreit kényszerítette külföldi munkavállalásra; a győri döntés Horváth Ede vezérigazgató munkaerőhiányt pótló politikájához tartozott. A vendégmunkások a jövedelmüket hazautazásaik során hozott áruk eladásával egészítették ki, s ebből nőtt ki a Győrben működő, „KGST-piac” néven emlegetett lengyel piac.[3]
A korabeli magyar közvélemény vegyesen fogadta őket: sajnálták a lengyeleket, ugyanakkor felelősnek is tartották őket saját sorsukért, mondván, sztrájk helyett inkább dolgozniuk kellene. Ez a Szolidaritás utáni, a hadiállapot éveiben formálódó hangulat a lelkipásztori kezdeményezés megítéléséhez is fontos háttér: a lengyel munkások egyházias vallásgyakorlata a magyarországi viszonyok között szokatlanul látványos volt.[4]
2. A lengyel szentmisék, 1983-tól
A Győrött szerződéssel dolgozó, mintegy ötszáz fős lengyel munkáscsoport számára 1983-tól havonta egy alkalommal lengyel nyelvű szentmisét tartottam. A szolgálatot kezdetben magam végeztem a Széchenyi téri bencés (Szent Ignác-) templomban; egy alkalommal, májusban, a székesegyházban került sor a szentmisére. Ezt követően Nagy Lajos Endre OSB atya vette át a szolgálatot, a székhely a győri Szent Imre plébániatemplomba került át.
A kezdeményezés jelentősége abban áll, hogy a magyarországi lengyel lelkipásztori ellátás a nyolcvanas években szinte teljesen a budapesti (kőbányai) lengyel templomra korlátozódott; a győri havi szentmise ennek egyik kevéssé ismert vidéki megfelelője.
A győri kezdeményezés a munkások kérésére történt, de volt Mons. Jerzy Pawlik személyében lengyel egyházi közvetítő is, ő a Lengyel Püspökkari Konferencia részéről hivatalos minőségében látogatta az európai lengyel kolóniákat és koordinálta a lelkipásztori ellátást.
Az 1984. május elején a székesegyházban tartott szentmisén Wyszyński prímásnak a fogadalmi imádságát olvastuk fel a kegyoltárnál, Bóna László helynök út végigülte, mert kapott információt az állami vonalról és hivatalos tanú volt, hogy nem történt rendszerellenes megmozdulás, csak azt kifogásolta, hogy a főoltárnál tartott szentmise, majd a körmenet és a fogadalmi szöveg felolvasása, amely mind-mind lengyel nyelven történt, számára hosszú és érthetetlen volt.
A lengyel munkások mindig nagy számban vonultak fel, a Széchenyi tér a szentmise előtti időpontban (délután 17,00 óra) mindig feketéllett tőlük, a székesegyházat is szépen megtöltötték. Ez a hitvalló magatartás imponált a győrieknek.
A lengyel munkások üzletkötőjének fiát magánhitoktatásban részesítettem, ezt már 1986 után, amikor Rómából hazatértem és édesapja kéthetente hozta a fiát hozzám.
A misék megszűnése összefügg a lengyel munkások tömeges elbocsátásával: 1990 januárjában a Rába 500 lengyel és 32 kínai munkásától vált meg, 1991-ben pedig már csak rövid időre tértek vissza lengyel munkavállalók a gyárba.[5]
3. Országos és egyháztörténeti összefüggés
A magyarországi lengyel lelkipásztorkodásnak a 20. század elejéig visszanyúló hagyománya van: a kőbányai téglagyárakban és üzemekben dolgozó galíciai munkások számára 1907-től indult szervezett gondoskodás. Kezdetben a Kápolna téri Conti-kápolnában hallgathattak lengyel szentmisét, de 1909-től megindult a végül 1926-ban felszentelt Óhegy utcai lengyel templom építése is. A nyolcvanas évek szerződéses munkásai ennek a hagyománynak lettek új nemzedéke: a kőbányai lengyel plébánia kiadványa szerint ők töltötték meg a templomot, vasárnaponként két szentmisén gyűltek össze tömegesen, sőt hozzájárulásukkal indulhatott meg a templom és a plébánia felújítása.[6]
Urszula Kaczmarek néprajzi áttekintése megerősíti, hogy Budapesten kívül nem működött lengyel plébánia, ám számos helyi templomban tartottak lengyel nyelvű szentmisét, ahol arra igény mutatkozott. A győri eset tehát nem elszigetelt jelenség, hanem egy máig földolgozatlan vidéki hálózat eleme, amelynek föltárása a magyarországi lengyel diaszpóra és a késő Kádár-kori egyházpolitika kutatását egyaránt gazdagítaná.[7]
Megemlítendő előzmény, hogy Karol Wojtyła bíborosként az 1970-es években a kabai cukorgyár építésén dolgozó lengyel munkások lelki gondozása céljából járt Magyarországon – vagyis a lengyel munkavállalók magyarországi lelkipásztori ellátása már pápasága előtt a lengyel egyház látókörében volt.[8]
Somorjai Ádám OSB
[1] Borbély Tamás: A győri „kínai ház” és a vendégmunkások. Várostörténeti puzzle 174. rész. Győri Szalon (a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér internetes kulturális magazinja), 2024. április 25. https://gyoriszalon.hu/news/18779/61 — A szerző a Kisalföld, a Magyar Hírlap és a Népszabadság korabeli tudósításaira, valamint Győr Megyei Jogú Város Levéltárának építési iratanyagára támaszkodik.
[2] Borbély i. m.
[3] Koloszár Tamás: Amikor a vörös báró kínai és lengyel szakmunkásokat importált a Rábába. Interjú Honvári János gazdaságtörténésszel, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusával. Autoszektor, 2020. január 18. https://www.autoszektor.hu/hu/content/amikor-voros-baro-kinai-es-lengyel-szakmunkasokat-importalt-rababa
[4] Koloszár–Honvári i. m.
[5] Borbély i. m., a Kisalföld 1990. januári tudósítása alapján. A lengyel munkások távozása és a szentmisék megszűnése közötti összefüggés egyelőre föltevés.
[6] Nastawa ołtarzowa w Kościele Polskim w Budapeszcie. Quo vadis 38 (2014). http://archiwum.parafiabudapeszt.pl/QV38_LR.pdf – „W latach osiemdziesiątych pracowało na Węgrzech wielu robotników z Polski na tzw. kontraktach. To oni stali się uczestnikami nabożeństw na Kőbányi…”
[7] Urszula Kaczmarek: Miejsce religii w życiu Polaków na Węgrzech. in: Studia Etnologiczne i Antropologiczne 3 (1999) 279–288. A szerző megjegyzi, hogy Magyarországon egyetlen „lengyel templom” működik, Budapest X. kerületében, de számos helyi templomban tartanak lengyel nyelvű szentmisét, ha van rá igény.
[8] A hivatkozás sajtóközlésen alapul (Pápalátogatások Magyarországon. Józsefváros Újság, 2023. április 28.), levéltári megerősítése még hátravan.
